Az igazi háború – Szimpla fájdalom plecsnis barmokkal

Legyen átkozott minden háború! Ezzel a Bulgakov-idézettel jelzem viszonyom Putyin tetűségéhez. S csöndben hozzáteszem: a pincsikutya is bekaphatja. Rab László szűrreál összefoglalója a nyomorult 8-as hétről.

Szimpla fájdalom plecsnis barmokkal

Nem tudjuk, kire lőjünk – kiáltotta az orosz kiskatona Kijev külvárosában –, teljesen olyanok, mint mi vagyunk. Ez a jelenet keretezi a legjobban a friss őrületet, az ukrajnai inváziót. Őrület, mert az ember végképp nem érti, miért kell a 21. században elfoglalni egy másik országot. Mi a jó benne? Ha kiberháborút indítanak, azt értjük: tönkre akarják tenni az ellenfél kommunikációját. De úgy háborúzni, mint két-háromezer évvel ezelőtt: na, ez kemény. Harc a területért? Komplett hülyeség. Attól, hogy egy ország nagy (Oroszország elég nagy), közel sem biztos, hogy a benne élők is nagyok és gazdagok. Mai fejjel azt is látjuk, a németek mekkora barmok voltak, amikor Afrikába küldték Rommelt. El akarták foglalni a homokot?
Ez számomra a legmegfejthetetlenebb. Ha csak szimplán fájdalmat akarnak okozni Ukrajnában, arra mondjuk éppen jó és alkalmas a háború. Képzeletben plecsnikkel kidíszített vén barmokat látok, ott állnak a ruszki héják a Kreml gangján, s győzködik a ráncfelvarráson átesett 70 éves (!) cárt, hogy valakit rohanjanak már le az idióta fegyvereikkel. Mert ha ők nem teszik meg, megteszi a NATO. Ütött az óra, mondja Alekszij Alekszejevics, a Szovjetunió hőse, aki már Afganisztánra is úgy tekintett, mint a boldogság elfoglalandó birodalmára. Aztán egy ugrás a képzeletemben. De bezzeg a Kurszkért nem tudtál lemenni az óceán fenekére! Ott haltak meg a tengerészeid, baszki! A tengert miért nem akartad elfoglalni, hogy megmentsd a saját katonáidat?

Megérte, mi?

Szólnék valamit a pincsikutyáról is. Ezért aztán érdemes volt a Putyinhoz dörgölőzni, ugyebár. Nyalni a nagy orosz valagát a gázért az EU ellenében. Brüsszelezni, sorosozni, ugatni, csaholni, háborús retorikát lihegni. Támadni a menekülteket, migránsozni. És amikor megvan a baj, hülyedumát hinteni, hogy aszongya nincs most itt az ideje az okoskodásnak. Hát nincs, b+. Emberekre lőnek megint, a közép-kelet-európai ugatós pincsi pedig megszeppenve nézi.
Mennyivel egyszerűbb volt a szír menekültek ellen uszítani évekkel ezelőtt! Most menj haza Felcsútra, öcsi, építtess magadnak bunkert a stadionod mellé, ez a történet már nem rólad szól. Azt hitted Putyin hosszú asztalánál, hogy világtényező lehetsz? Hogy vagy valaki? Nem, barátom, te csak egy paraszt vagy a nagy orosz sakktáblán, a súlyos lépéseket nem neked tartogatják. Majd legközelebb jobban meggondolod, hogy a Nyugat és a macerás demokrácia helyett a mirzák szokásait majmold. Gyönyörű végeredmény a pályádon ez az ukrajnai háború. Hát nem hadvezér akartál lenni világ életedben? Most menetelhetsz, bokázhatsz, csörtetheted a rozsdás kardodat. Meg imádkozhatsz azért, hogy a ráncfelvarrott haverod megálljon Beregsuránynál. Nehogy a végén tényleg Belorussziában köss ki.

Harcimarci megszelídül

Ilyen az, amikor az ember harcimarcinak születik. Egy évtizeden át eljátszott a gondolattal, milyen lenne a harctéren, milyen sok puskánk van, kövér katona egy se. Játssza a háborút a választásokon, úgy képzeli, olyan ez is, mint egy roham, be kell venni a várat, sokat kell közben hazudozni, lopni, s megvan könnyen a győzelem. Csak aztán amikor megszólalnak az igazi fegyverek, a harcimarci hirtelen megjuhászodik, s eszébe jut, hogy ja, mi különben az EU-val vagyunk, mindent úgy fogunk csinálni, ahogy a sorosbrüsszel mondja. No, hát most már nem Paks 2 a fontos? Vagy Rahimkulov lakótelepe a 13. kerületben. Meg az orosz tanácsadók a kampányban a kibermájerekkel.
Ha elvadul a helyzet, vajon kinél fog pitizni a mi győztes hadvezérünk? Vagy érvényes lesz a történelmi paradoxon? Hogy mi mindig jó szimattal állunk a rossz oldalra. Most is így kezdődött. Az EU-ra prüszkölve lett az ország vezetője Putyin csahosa. Mit reméljünk ebben a tudathasadásos állapotban?

Ez volt a 8-as hét a háború kitörésével. Mindenben segítünk az Ukrajnából Magyarországra menekülőknek. De nem segítettünk korábbi háborúk korábbi áldozatain. Csak éleztük rajtuk a nyelvünket. Kussoltak az egyházak, lapítottak a tőzsdeszarok, a főmirza kirabolta az országot. Micsoda egy hányadék az, amit ez a mérgezett szövegekkel pusztító Orbán nálunk mentálisan előállított. Soha nem fogunk kimászni belőle.

(Minden az orosz-ukrán háborúról!)