Connect with us

Ez a nap

Az LMP nem hagyja, hogy a bankok, a kormány játsszon az emberek pénzével

Szél Bernadett: Orbán börtönbe zár, ha ő győz
Megosztás

Az LMP kormányzati pozícióba kerülése esetén már az első napon megkezdené a devizahitelesek és a brókerbotrányok áldozatainak kárrendezését – jelentette be az ellenzéki párt társelnöke vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Trükközés a kilakoltatási moratórium

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje hangsúlyozta, pártja nem hagyja, hogy a bankok, a kormány, vagy bárki más játsszon az emberek pénzével. A Fidesz mindkét ügy érintettjeit átverte, ráadásul a devizahitelek esetében nem csak, hogy nem fontolták meg például az LMP megoldási javaslatait, hanem hagyták, hogy családok tízezrei kerüljenek utcára – fejtette ki, majd trükközésnek nevezte a jelenlegi kilakoltatási moratóriumot, mivel szerinte a választás után folytatódnak majd a kilakoltatások.

Kiemelte, amennyiben a választások után elég hatalmuk lesz hozzá, azonnal felállítanak egy a brókerbotrányokat vizsgáló parlamenti bizottságot, amely a kárrendezés kidolgozása után biztosítaná a politikai és jogi felelősségvállalást is, továbbá olyan garanciákat dolgozna ki, amelyek megakadályoznák hasonló esetek ismételt előfordulását.

A kárrendezéseket az  MNB alapítványaiban felhalmozott vagyonból hajtanák végre

Szél Bernadett szerint mindkét kérdésben felmerül a pénzügyi felügyeletet ellátó jegybank felelőssége, ezért miniszterelnökké választása esetén azonnal menesztené Matolcsy Györgyöt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) éléről.

Heltai László, az LMP gazdaságpolitikai szakszóvivője ugyanitt elmondta, mindkét kárrendezést az MNB alapítványaiban felhalmozott vagyonból hajtanák végre.

Hangsúlyozta, a jegybank abból a pénzből urizál, amelyet a forintgyengülésen keresett, ahelyett, hogy ezt az összeget a devizahiteleseknek adta volna.

A párt szakszóvivője megerősítette, a devizahitelesek érdekében bevezetnék az „elsétálás” jogát, vagyis hogy az ingatlan elvesztése után szűnjenek meg a tartozások, a bajba jutottaknak pedig kedvezményes bérlakásprogramot indítanának.

Orbán Viktor vasárnapi interjújában minden nőt megsértett

Szél Bernadett kérdésekre válaszolva kijelentette, Janiczak Dávidnak, a Jobbik alelnökének, Ózd polgármesterének távoznia kellene a politikából korábbi, nőket fenyegető kijelentései miatt és reméli, hogy a Jobbik elnökében, Vona Gáborban is van annyi belátás, hogy nem hagy ilyen politikusokat pártja élvonalában.

Az LMP kormányfőjelöltje megjegyezte továbbá, hogy szerinte Orbán Viktor vasárnapi interjújában minden nőt megsértett, ezért alkalmatlan a képviseletükre. Az ellenzéki politikus szerint a kormányfő arról beszélt, hogy a nőket kevésbé becsüli, mint a férfiakat.

Ugyancsak kérdésekre reagálva elmondta, nagy „problémában” van az MSZP-Párbeszéd, amennyiben Karácsony Gergely inkább Orbán Viktorral vállalna sorsközösséget, mintsem az ellenzéki oldal bármelyik szereplőjével. Szél Bernadett szerint ezért Karácsony Gergely magyarázattal tartozik ezzel ellentétes kijelentésével kapcsolatban.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük