Az Orbán rendszer „ajándéka” a szegényeknek: kilátástalanság, gyors öregség, örömtelen élet, korai halál

„Ha nem fékezzük meg a kormányt a szociális vívmányok szétverésében, akkor azután nem lesz megállás. A mai szociális válság újabb és újabb családokat, nyugdíjasokat és dolgozókat ránt majd magával. „

Mit gondol a kedves olvasó, az idézetet vajh’ ki és mikor mondta?

„Lássuk be, hogy ez a kormány szociálisan érzéketlen,  és azokat a szociális értékeket, vívmányokat, amelyeket a magyar emberek hosszú évtizedeken át felépítettek, és a rendszerváltás viharai közepette is átmentettek, most kész esztelen módon lerombolni.”

Elhangozhatott volna, akár a héten is, de az elmúlt években valamennyi, szociálisan csak egy picinykét érzékeny baloldali vezető szájából is . A mai Fidesz ismeretében egyvalakire nem tippelne senki: Orbán Viktorra, a magyar nép egykori – talán igaz sem volt – reménységére.

A magyar kaméleon hosszú utat tett meg a politikában

Ahogyan felénk – a faluban mondanák – volt már minden az elmúlt, közel három évtizedben. Csak akasztott ember nem. A lánglelkűnek hitt ifjúból, uralkodása alatt előjött a valódi éne. Mindent a hatalom megragadásának rendelt alá, az éppen aktuális néplélekhez igazította minden mondatát, cselekedetét. Talán még van aki emlékszik, amikor a 2006-os kampány időszakában olyan kordzakókat hordattak vele a tanácsadói, amelyek az sugallták, hogy közületek való vagyok, olyan vagyok, mint ti.

Az írás elején idézett mondatokat, 2007-ben, szeptember 18-án mondta, az balatonőszödi beszéd első évfordulója alkalmából összecsődített Fidesz rendezvényen

Egy feljövőben levő politikus kritikája, az akkori hatalommal szemben: az emberek kajolták a szavait. Hisz’ azt mondta ki, amit akkor az ellenzék vezérétől vártak az egyre gyarapodó hívei.

Kormányra kerülve gyorsan elfelejtette, hogy mit mondott pár éve

Emlékszünk az egyik hírhedt mondására amely külföldi diplomaták előtt hangzott el saját szájából a 2006-os választások előtt:

„ne figyeljenek arra, amit a megválasztásomért mondok”.

Halkan kérdezem, egy ilyen mondat nyilvánosságra kerülése után – amelyet nem tagadott Orbán sohasem – hányan vonultak az utcára, hányan emlegetik napjainkban is, hogy a mindig igazat mondó politikus, enyhén szólva is lazán kezelte az ígéreteit? Persze ez a kettős beszéd működik napjainkban is. Van egy standard szövege az itthoni közönségének, létezik egy másik Orbán is, aki az EU-ban folytatja a hírhedt pávatáncát. Sok pályán játszik, az unió pénzéből lélegezteti a magyar gazdaságot, közben kelet felé, a nagy orosz medve irányába is kacsingat. A civil szervezeteket büntető törvény, gyakorlatilag a putyini minta átvétele volt. A demokrácia kellékei csak a színjátékhoz kellenek. Az ország egy bábszínház, minden fontos tisztségben Orbán bábjai ülnek. Igaz ez a „ne írd alá János”-ra, az egykori Fidesz -tag legfőbb ügyészre, vagy éppen az ÁSZ elnökére, aki Fidesz országgyűlési képviselője volt.

Napjainkban hazánkban soha nem látott méretű a szegénység

Több mint három millióan élnek a létminimum alatt, több százezer család nyomorog, emberhez méltatlan körülmények között tengődik. Nyomortelepek jöttek létre az országban, ahol az emberi lét elemi feltételei sincsenek meg. Több tízezer gyermek éhezik, családjuk hétvégén, iskolai szünetben képtelen ellátni őket. A Fidesz egy választási ígéretét biztos betartott: senkit sem hagytak az út szélén. A nincsteleneket berúgták az árokba. Ilyen szociálisan érzéketlen, embertelen, cinikus kormánya a rendszerváltozás óta nem volt az országnak. Aki szegény, nincstelen, azt nem tekintik embernek, nincsenek emberi jogaik, nyűg a mai hatalom urai számára.

Nem éltem a Horthy rendszerben,

csak olvastam arról, hogyan tengették sanyarú életüket, az akkori társadalom számkivetettjei. Féja Géza Viharsarok című szociográfiája, többek kötött szülőfalum akkori lakosainak a nyomorát is bemutatta. Egy idézet az írásból:

„Természetes a gyermek helyes táplálásáról szó sem lehet. A gyermekhalandóság ezért akkora. A gyermek ugyanazt eszi, mint a felnőttek, főleg levest s ha van: kenyeret, nyáron dinnyét, változatosságról, vagy a gyermeki szervezet figyelembevételéről az adott viszonyok között szó sem lehet.”

Nem véletlen, hogy a mai, plebejusnak hazudott kormányban

erős a nosztalgia a második világháború előtti Magyarország iránt. Akkor is az volt a jellemző, kevesek éltek nagyon jól, a többség örült, ha néha napján kenyér jutott az asztalra. Móricz Zsigmond a Hét krajcár című írásában így mutatta be a századforduló utáni életet:

„Ez gazdag fiók – vót. Ennek sose vót semmije. E meg mindig hitelbül élt. No te rossz, nyavalyás kódus, hát neked sincs egy krajcárod. Ó ennek nem is lesz, mert ez a mi szegénységünket õrzi. No neked ne is legyen, ha most az egyszer kérek tõled, most se adsz. Ennek van a legtöbb, ni! – kiáltotta kacagva, mikor kirántotta a legalsó fiókot, amelynek egy csepp feneke se volt.”

A több millió nyomorban, egyik napról, a másikra tengődve, mélyszegénységben élőnek, a lyukas fiók mellett már egyebe sincs. Az Orbán rendszer „ajándéka” a számukra: a kilátástalanság, a korai öregség, az örömtelen élet, a korai halál. Mert a nyomorban élők, korán halnak. Magyarország jobban teljesít?