Connect with us

Koronavírus

Az Orvosi Kamara beszólt a kormánynak: nincs elég védőfelszerelés

orban
Megosztás

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nincs elég védőfelszerelés az egészségügyi dolgozóknak.

Először kértek….

védőfelszerelésekből az egész világon hiány van, de a kamara kéri a kormányt, hogy próbáljon hatékonyabban beszerezni, és ne a háziorvosokra hagyja ezt a feladatot

-nyilatkozták.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma még aznap közleményt adott ki, ebben arról írtak, hogy

a MOK veszélyhelyzetben zsarol és valótlanságokat állít.

A minisztérium a közleményében határozottan tagadta a kamara vezetőinek sajtótájékoztatóján elhangzottakat

A MOK vezetésében ülő orvosoknak tudniuk kell – ha nem tudják, az nagy baj, ha tudják és mégis az ellenkezőjét állítják, akkor az már minősíthetetlen –, hogy a háziorvosoknak maguknak kötelességük biztosítani a működésükhöz szükséges feltételeket.”

A betegeik biztonságán túl a sajátjukért is felelnek, ha kell, az állam kisegíti őket, most például védőmaszkokkal

— írta az Emmi.

Erre reagált a kamara csütörtökön a Facebookon

Közleményükben határozottan visszautasították azt a kormányzati kommunikációt, hogy a MOK vészhelyzetben próbálja zsarolni a kormányt.

Mint írták:

„A Magyar Orvosi Kamara határozottan visszautasítja azt a kormányzati kommunikációt, hogy a MOK vészhelyzetben próbálja zsarolni a kormányt. Az egészségügy dolgozói a jelen helyzetben is esküjüknek megfelelően hatalmas áldozat- és kockázatvállalással teszik a dolgukat. Ismételten és egyértelműen kijelentettük, hogy járványveszélyes időszakban semmilyen akcióval nem veszélyeztetjük a betegellátás biztonságát. A sajtótájékoztatón ehhez kértünk segítséget a kormánytól, és együttműködést, segítséget ajánlottunk fel. Ebben a helyzetben az indokolatlan orvos-ellenes hangulatkeltést nemzetbiztonsági kockázatnak tartjuk.”

Mindezalatt a nép egyszerű gyermekei -mi, mindannyian- csak kapkodjuk a fejünket és lassan-lassan mindenkin kezd eluralkodni a félelem. Már a vuduzottak is elkezdték belátni, hogy Orbán és kormánya a szokásos dumahadviseléssel semmire nem megy a koronavírussal szemben.

Adalék….

A Magyar Orvosi Kamara szerdai sajtótájékoztatóján azt kifogásolták, hogy a sebészi szájmaszk nem alkalmas az orvosok és egészségügyi dolgozók védelmére. A maszk csak a fertőzés továbbadását akadályozza, de a kezelőorvosok védelmét nem szolgálja. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma válaszul azt közölte: 60 ezer olyan speciális maszk van, amelyek a legnagyobb biztonságot garantálják az egészségügyi dolgozóknak, a mentők védőruhában szállítják a fertőzésgyanús embereket, akiket a kórházakban védőruhás orvosok vizsgálnak. A háziorvosok esetében az NNK új eljárásrendje biztosítja, hogy minimálisra csökkenjen a találkozás azokkal, akiknél egyáltalán felmerülhet a koronavírus-fertőzés gyanúja.

Az interneten rendelhető meg a drágább és hatékonyabb FFP2 és FFP3 maszk is, amelyet nemcsak az egészségügyben, de az építőiparban is használnak. Ez a maszk eleve drágább volt:

a járvány előtt 500-700 forintba került egy darab, most már 1500-2600 Ft/db áron lehet csak megrendelni, de csak 10 darabos egységekben, így a vásárlónak 26 ezer forintot kell fizetnie.

Kézfertőtlenítőből is hiány van,

a szert alig-alig lehet beszerezni patikákban vagy drogériában. Az egyik patika vezetője azt mondta:

a baktériumokat és vírusokat is elpusztító kézfertőtlenítőből jó, ha 3-4 darabot kapnak egy nagykertől.

A WHO és az magyar gyógyszerészeti hatóság (OGYÉI) honlapján közzétettek egy kézfertőtlenítő receptet, amelyet patikákban lehet elkészíteni.

Amennyiben a szükséges alapanyagokat megkapják, maguk fognak fertőtlenítőszert készíteni, mondta a gyógyszerész.

Gulyás, a mindenhez (is) értő….

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a koronavírus miatti veszélyhelyzet kihirdetésekor azt mondta:

120 ezer, már megrendelt maszk áll Hamburgban, mert a németek teljes exporttilalmat rendeltek el, azt sem engedik ki, amit mi megrendeltünk.

A kézfertőtlenítők hiányával kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, hogy

„a szappanos kézmosás is kézfertőtlenítésnek felel meg”.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük