Blogbazár
Magyar György: nyílt levél Orbán Viktornak: az Unióban maradunk!
A polgárok túlnyomó többsége nevében felszólítjuk a kormányt, hogy az Unióval való örökös hadakozás helyett tegyen eleget a magyarok kívánságának, és ne veszélyeztesse az ország uniós tagságát! Ennek érdekében nyílt levélben hívjuk fel Orbán Viktor miniszterelnököt arra, hogy ne menjen szembe az emberek akaratával.
A magyar kormány vétóval fenyegetőzik az Európai Unió 2021-2028-as időszakra szóló 7 éves költségvetésének elfogadásával kapcsolatban.
Ennek közvetlen előzményét az Európai Parlament és a Tanács közötti megegyezés jelentette,
amelynek alapján végre valósággá válhat az a jogszabály, amit az Unió kormányaként működő Európai Bizottság már 2018-ban javasolt. A szerint fel lehet függeszteni annak a tagállamnak járó EU-s támogatások kifizetését, ahol vétenek az Európai Uniót alapító szerződésekben is megerősített társadalomszervezési elvek (például a polgári jogegyenlőség, a bíróságok függetlensége, a vallás-, tan- és sajtószabadság, a korrupciómentes, tisztességes és fair állami eljárások stb.), s az azok mindennapos érvényesülését segítő gyakorlat ellen.
A COVID-19 miatti tömeges megbetegedést okozó humánjárvány miatti védekezés érdekében kihirdetett veszélyhelyzet körülményei között – az elfogadott korlátozó intézkedések értelmében – az állampolgároknak jelenleg tömegrendezvényeken nincs lehetősége kinyilvánítani az álláspontját, mégis olyan fontos kérdésről van szó, amely az ország minden jelenlegi és még meg sem született lakosának sorsát alapvetően érinti, ezért az állampolgárok közösségének határozott és nyomatékos üzenetet kell küldenie a kormánynak.
A kormánynak éreznie kell, hogy Magyarország lakossága az Európai Unió tagjaként képzeli el hazáját
(az uniós tagság támogatottsága 2004 óta 70 % feletti, 2019 végén pedig megközelítette a 90 %-ot), a kormány felhatalmazása ezért nem terjed ki ennek önkényes megváltoztatására, sem pedig olyan kommunikációra, amely az Európai Unióból történő esetleges magyar kiválást elkerülhetetlen eseményként igyekezne feltüntetni. Ellenkezőleg: a kormánynak mindent el kell követnie azért, hogy a társadalom többségének akarata érvényesüljön és nemzedékek vágya – Magyarországnak az európai közösségbe történt visszailleszkedése – tartósan, sértetlenül és sérthetetlenül fennmaradjon, s a magyarok egymást követő jövendő nemzedékei számára is biztosítsa annak áldásait.
Ezért a magyar polgárok túlnyomó többsége nevében felszólítjuk a kormányt, hogy az Unióval való örökös hadakozás helyett tegyen eleget a magyarok kívánságának, és ne veszélyeztesse az ország uniós tagságát.
Az európai magyarok érdekében:
Magyar György ügyvéd
Kaltenbach Jenő volt ombudsman
Majtényi László volt ombudsman
Fleck Zoltán egyetemi tanár
Lattmann Tamás nemzetközi jogász
Szepesházi Péter ügyvéd, volt bíró
Szerző
14 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Lázár Balázsné
2020.11.19 20:20 at 20:20
Nem a Magyar emberek , hanem Orbán Viktor és a Fidesz-KDNP kormány hadakozik az EU-val . Azért , mert Ők továbbra is azt szeretnék , hogy az EU-s támogatásokat Ők tudják elosztani a saját elképzeléseik szerint . Csakhogy ez az emberek többsége számára nem megfelelő . Szükség van erre a levélre , mert nem természetes dolog az , hogy a Miniszterelnök és a hozzá közel állók részesüljenek a támogatásokból . Az nem jogállam , ahol minden úgy történik ahogy azt a Miniszterelnök és a hozzá közel állók akarják .
A Népnek egy igen nagy része pedig tudatlanságból támogatja Őket .
Hogyha Magyarország nem Köztársaság , akkor Köztársasági elnökünk sincs . Ideje lenne már annak , hogy ez egyre több embernek eljusson a tudatáig .
Kenesei Zsófia
2020.11.19 22:35 at 22:35
Magyarországnak az EU-ban kell maradnia! Messzemenőkig támogatom az Európai Ügyészséghez csatlakozást és a jogállamisági feltételeket! Ellenőrizzék komolyan a pénz elköltését, maffiaállamnak ne fizessenek!
Marta+Brash
2020.11.19 22:54 at 22:54
Rendkivul erdekes Magyar ur allitasa a statisztikak alapjan: nagy lehet a fideszen belul a balhe, hogyha az 1.5-1.8 milliora becsult fidesz-tamogatok kozul is rengetegen szavaztak az europaisag mellett, mert ha 90 %-a a magyar lakossagnak tamogatta az Unioban maradast, akkor a fideszhivok tulnyomo resze IS ellene megy valojaban orban politikajanak. De jo lenne, ha ez a fideszhivo – resz elobujna, es sajatmaga kuldene el a fonoket a jo budos francba!
Papp Csaba
2020.11.20 04:59 at 04:59
Az orbánviktor az én nevemben ne nyilatkozzon semmit! Mint Magyarország miniszterelnöke se! Egy ilyen, szavaiban és tetteiben is hiteltelenné(hazuggá) hazuggá vált valami tűnjön el a közéletből, de még az Országból is! Feledni sajnos nem tudjuk,annyi kárt okozott már ennek a Népnek.
Major László
2020.11.20 07:45 at 07:45
Köszönöm a befogadást,ha lehetseges
Desischado
2020.11.20 22:13 at 22:13
Feltétlenül támogatom ezt a keztdeményezést! orbán a atalom és az ebből fakadó lopás miatt akar kiválni az Unióból, de ez nem történhet meg! A magyar nép bent akar maradni, és a nép nevében orbán és a bandája ne beszéljen!
Lengyel Eszter
2020.11.21 12:05 at 12:05
Egyetértek aa nyílt levél tartalmával!
Kovács Ágnes
2020.11.30 15:40 at 15:40
Az ország hivatalos megnevezése Magyarország, miközben az államformája köztársaság (papíron), így lehet köztársasági elnöke. Ez is ki lett találva…
Bus Gizella
2020.11.30 16:50 at 16:50
Egyet értek Magyar György Ügyvéd Úrral ! Döntse el a magyar nép, hogy marad az Unióban vagy nem !!!
Bus Gizella
2020.11.30 16:53 at 16:53
Egyet értek Magyar György Ügyvéd Úrral! Döntse el a magyar nép, hogy akar-e az UNIÓBAN maradni vagy sem!!!
Karakas zsolt
2020.12.03 06:10 at 06:10
Egyet értek az Ügyved Űrral döntsön a nép
NagyNati
2020.12.04 10:59 at 10:59
Az én nevemben se az ellenzék se a kormány ne nyilatkozzon! A saját véleményem pedig az, hogy megkérdezném, honnan vette hogy a többség véleménye megegyezik az övével? Amikor lehetett tüntetni, mert nem volt járvány, alig mentek el az emberek. Halandzsázni és tüntetni tudnak, de dolvozni nem? Akkor legyen az ellenzék szája nagy, ha észreveszi a jó döntéseket amit a kormány tesz,és nem csak a hibákba köt bele. De persze lehet ha hatalomra jutna elfogyna az a fene nagy rátermetsége és csak a Fideszt szapulná. Ne feledjük ha hatalomra jutna az ellenzék, azt mond amit akar! Orbán Viktor itt a mumus. Ha ő nem lenne a Fidesz élén, szerintem sokan lecsillapodnának.
Dianna Delli
2020.12.04 11:16 at 11:16
Kérdés. Te hol voltál a szemkilövös kormányzása alatt. Vagy melyik országban éltél Kádár alatt? Őket ki akarta elzavarni? Nekik miért nem járt bünti? Gondolod ők tisztességesen lettek gazdagok? Úgyhogy szerintem ezzel ne dobálozzunk már, hogy kinek van helye az országban és kinek nincs! Ennyi erővel minden politikus mehetne ki az országból. Jelenleg nincs olyan politikus aki ne zsebelte volna be a maga kis részét! És ha az ellenzék hatalomra jutna, ő sem a csatornában élne és nem éhezne. akkor az ő embereik lennének mindenhol és ki tudja mit ártanának, (Lásd a Karácsonyt aki kormányozza a hajóját épp a budapesti fáknak.) Ügyes politikus, csak pl én nem szavaztam meg és nem ismerek olyan embert, (önkormányzatban dolgozom) aki rászavazott volna.
Kis Lajos
2020.12.09 08:51 at 08:51
Magyar György a sajàt nevèben ügyvèdkedjen.egyèbkènt nem vagyok Orbàn imàdò de azt làtom hogy sok döntèse nagyon jò ami nem mondhatò el a gyurcsànyista libernyàkokròl sajnos a mai fiatalok becsaphatoak,mert nem èltek a ràkosi matyi ès a kàdàr jani idejèn a mai liberàlis oldal ezeknek a kicsinyitett màsai. Ès ha vèletlenül hatalomra kerülnènek màr màsnap egymàst akasztanàk. Egyèbkènt erre pèlda a gyurcsàny felesègènek felmenői a hirhedt aprò csalàd. A sok buta ember elhiszi amit ezek a zülött liberàlis barmok papolnak. Legyenek àtkozottak mind!!!