Connect with us

Blogbazár

Azoknak a vagyonnyilatkozata érdekelne, akiknek hó végén már nincs semmi a zsebében a fizetéséből

Orbán papa: a kőbányászat "nem olyan nagy üzlet", 4-5 százalék profitot lehet rajta elérni
Megosztás

Kellene írni valami frappánsat a képviselők vagyonnyilatkozatáról. Hogy mekkora kamu az egész, képes a pofámba hazudni, a fele sem igaz, meg hol a többi lé és ilyenek.

Majd szétszedi őket az akinek ez a dolga

Inkább azoknak a vagyonnyilatkozata érdekelne, akiknek hó végén már nincs semmi a zsebében a fizetéséből. Azoknak a vagyonnyilatkozata foglalkoztat akik ebben a qrva jól teljesítő országban a tehetségük ellenére napról napra vegetálnak csak mert nem jó helyre születtek, nem jó ember előtt mondták el a véleményüket, nem hódoltak be a hatalomnak, nem mentek külföldre melózni.

Azoknak a vagyonnyilatkozatára vagyok kíváncsi aki reggel korán kel, este sötétben ér haza, és a gyerekeket csak aludni látja. Azoknak a vagyonnyilatkozata jobban érdekel a képviselők papírjánál akik állami alkalmazásban dolgozva nevelik a gyerekemet, ápolják a beteg hozzátartozómat, vigyázzák a rendet a mindennapokban, vezetik a trolit, meg a vonatot, söprik az utcát, elviszik a szemetet. Náluk nem arra vagyok kíváncsi, amit a közleményében nekem hazudnak, hanem amit a szemükben látok.

Azoknak a vagyonnyilatkozatára vagyok kíváncsi,

akik nem nyertek az egykulcsos adóval, a minimálbér emeléssel, a közmunkával. Azoknak a vagyonnyilatkozata a fontos, akik nem nyertesei a családvédelmi akciótervnek, mert nem érik el annak követelményeit. Azoknak a vagyonnyilatkozata lenne érdekes, akik az ingyenes oktatást fizetik a gyereknek és ezért vékonyan vajazzák otthon a kenyeret. Azoknak a vagyonnyilatkozatát látni lenne az igazi, akik ledolgoztak egy életet, és évek óta alamizsnát dobnak neki nyugdíjnak csúfolva.

Ez pedig csak néhány vagyonnyilatkozat lenne abból a sok millióból aki nem utazik a kisvasúttal

  • Aki nem jár magánrepülővel meccsre.
  • Akinek nem tágul a lakása.
  • Aki szerint mindenki csak annyit ér amennyije van.
  • Aki nem elmebeteg jegybankelnök.
  • Aki nem hajókázik qrvákkal polgármester korában.
  • Aki családi összefogással néz hülyének.
  • Aki saját lábon közvilágít a sötétben.

Na az ő vagyonnyilatkozatuk nem igazán valódi, olyan visszavenni való. A többi millióval meg naponta találkozok. Az ő életük a fontos, nem a kétharmados lovagok, meg lovaginák álszent pislogása.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük