Connect with us

Kerítésen túl

Balaton bekebelezve, felkészül a Tisza-tó?

Megosztás

Miután a Balaton körbekerítése nagyjából befejeződött, körül kellett nézni, mi lehet a következő. A Fertő tónál már megy a mozgolódás, így maradt Magyarország második legnagyobb tava: a Tisza-tó.

Kinek brekegnek a Tisza-tavi békák?

Ha valaki nem tudná pontosan: „a Tisza-tó Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megye határán folyó Tiszát öleli, markáns kontúrját az árvízvédelmi töltések adják. Létrehozásának célja elsősorban a vízhasznosítás volt. Területe 127 négyzetkilométer, ami egyötöde a Balatonnak, viszont majdnem ötszöröse a Velencei-tónak.

Rendkívül kedvelt úti cél, partján gyönyörű, homokos strandok találhatók. A Tisza-tónál rengeteg programon vehetünk részt évszaktól függően, a tó északi partján még madárrezervátum is található. A Tisza-tó belsejében egy 23 négyzetkilométeres sziget alakult ki, ahol a sekély vízmélységből kifolyólag sajátos vízi világ alakult ki.”

4,5 milliárd, – azaz 4.000 millió – kizárólag az Ön pénzéből….

Csütörtöki hír, hogy jövő májusban elindul a nyaralóhajózás a Tisza-tavon, mely számos egyéb fejlesztéssel együtt robbanásszerű fejlődést ígér a térség, valamint a Felső-Tisza vidék számára

– jelentette be Kisköre új kikötőjének csütörtöki átadásán az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Révész Máriusz, a canga-kormánybiztos

Révész Máriusz elmondta, hogy a flotta első tíz hajója már rendelkezésre áll, jelenleg a próbaüzem zajlik. A program jövő májusi „éles” elindítására újabb 10, európai viszonylatban is versenyképes műszaki színvonalat és felszereltséget képviselő vízi jármű beszerzését tervezik.

A Tisza-tavi nyaralóhajózás beindításának feltételeit megteremtő fejlesztés-sorozat teljes költségvetése meghaladja a 4,5 milliárd forintot, melyet teljes egészében hazai költségvetési forrásból finanszíroz a kormány

– ismertette.

Szóval akkor egyelőre nem tudni, hogy kinek brekegnek azok az ominózus brekkencsek, de nyugalom, ami késik, az nem múlik. Választás után biztosan kiderül.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük