Connect with us

Ez a nap

A Fidesznek semmi sem elég – Rogánék kaparintják meg a balatoni hajózást

Megosztás

Sajtóinformációk szerint az állam megszerezte a Balatoni Hajózási Zrt. többségi tulajdoni jogát, ami eddig a tóparti települések önkormányzatainak kezében volt.

A Fidesz feneketlen gyomorként elnyeli az ország értékeit

Azaz a balatoni hajózás Rogán Antal minisztériumának uralma alá fog kerülni, az önkormányzatoknak pedig nem lesz beleszólásuk a hajózási társaság ügyeibe – tette közzé pártja ezzel kapcsolatos véleményét Gréczy Zsolt, a DK országgyűlési képviselője, frakciószóvivője.

A Demokratikus Koalíció szerint felháborító az az arrogancia, ahogyan a Fidesz feneketlen gyomorként elnyeli Magyarország értékeit. A Balaton közkincs, a hozzá kapcsolódó döntéseket nem lehet vízfejű központosítással, önző érdekekkel, tömény hatalom- és nyereségvággyal meghozni.

Nem hagyjuk!

Mi, európai magyarok nem hagyjuk, hogy a kormány véglegesen tönkretegye az egyik legszebb tájunkat – írta a frakciószóvivő. – Nem hagyjuk, hogy kisemmizzék az önkormányzatokat és azokat az embereket, akiknek szívügye a Balaton, és akiknek nem csupán annyit jelent ez a tó, hogy jachtok fedélzetén koktélozhatnak a magyar emberektől elrabolt vízen – tette hozzá.

megosztás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük