„Balsors, akit régen tép…“ mert ez jutott nekünk, de tényleg jutott?
Balsors? Nekünk, magyaroknak kijutott a történelemben. A Honfoglalás után eleinte szép sikerrel végig raboltuk Európát, de rövidesen kiderült, hogy be kell állnunk a sorba, különben végünk.
Mondja ő, hallgatjuk mi
Ezt aztán ideig-óráig sikerrel vettük, ám jött a tatár, a török a burkus, a muszka, lett nekünk Gömbösünk, Szálasink, Rákosink, most meg itt van Orbán Viktor. Sok ez így, évszázadokra elosztva is, most meg éppen irdatlan tehertétel egy személyben a vérszívó pereputtyával súlyosbítva.
Azt mondta a minap kedvenc rádiójában:
„A baloldalnak van valami iskolázottsága, vagy ősi ösztöne, hogy örömét leli abban, hogy a saját fajtájával szemben az idegenekkel fog össze, és azoknak ad igazat. Ez a nemzeti érzelműeknek nehezen érthető reflex. Ez legalább száz éve kitapintható. Kinek mi jutott, nekünk magyaroknak ez.“
Nemzeti érzelműek és rárontók
Nem először mond ilyesmit bele a nagy nyilvánosságba, halvány emlékezetem szerint vagy 15 éve említette első alkalommal, hogy a baloldal, ha teheti, mindig ráront a nemzetre.
Első indulatomban a fideszes szellemi verőlegények szókészletéből akartam illően minősítő kifejezéseket kölcsönözni a nagy nemzeti próféta mondókájára, de hamar lehiggadtam. Orbán Viktor pillanatnyilag regnáló magyar miniszterelnök politikai szónoklatait, állításait és elmélkedéseit nem érdemes sem tételesen cáfolni, sem általánosan vitatni. Amit pedig éppen most mondott, az rosszindulatú gonoszsággal átszőtt ostobaság. Voltaképpen szót sem érdemelne, ha csupán a Felcsúton működő kocsmai politikai vitakörben hangzott volna el. A baj az, hogy ezt a vélekedést a miniszterelnök hangoztatta, s ezzel (ismét) élesen kettéosztotta az országot „nemzeti érzelműekre“ és „rárontókra“. (Már az is valami, hogy Orbán – a saját fajtájaként! – legalább visszafogadta a nemzetbe a baloldaliakat, akiket Kövér László nemrégiben kitagadott onnan.)
Csak a saját hátország a fontos
A cél világos: a “nem a mieink“-re vonatkozó mocskolódással Orbán saját politikai hátországát, az igaz magyar magyarokat kívánja egy táborban tartani a következő választásokig. A többiek nem fontosak, idegenek, Soros legények – na majdnem azt írtam: zsidók. Csakhogy nagy baj van! A mélyen megosztott nemzet képtelen erőit, alkotó energiáit az ország anyagi és szellemi javainak gyarapítása érdekében közösen mozgósítani, ami a nyavalyás járvány idején kiváltképpen hátrányos. Pedig most itt van a történelmi lehetőség: az EU ad nem kevés pénzt, piacot, technikát, menedzsmentet, pénzügyi, szervezési és politikai kultúrát. A támogatást nem ellopni kellene kevesek, a legmagyarabb magyarok és Orbán rokonsága javára, hanem a közjó érdekében kellene gyümölcsöztetni!
Csakhogy a jelek szerint amíg Orbán Viktor péntekenként rendre igét hirdet a köz-szolgálatinak hazudott rádióban, addig mindenki számára világos lehet: ez a nép még nem bűnhődte meg sem a múltat, s talán még kevésbé a jövendőt.
