Kerítésen innen
Baranyi Krisztina: viszlát demokrácia, a megválasztott vezetők mehetnek kuncsorogni a politikai kinevezettekhez!
Nem sokat váratott magára a kibúvó szög látványa a zsákból. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes éjjel benyújtott egy salátatörvény-tervezetet, amely alapján számos jogszabály módosítását tervezi a kormány a veszélyhelyzetben.
A katasztrófavédelmi törvényt például úgy változtatnák meg, hogy a választott önkormányzatok, polgármesterek ne dönthessenek önállóan a jövőben
Egészen pontosan úgy egészítené ki a katasztrófavédelmi törvényt a törvénytervezet, hogy abba az alábbi szöveg kerüljön:
(4a) A polgármester, a főpolgármester, illetve a megyei közgyűlés elnöke (4) bekezdés szerinti döntéséhez szükséges a megyei, fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyása. A megyei, fővárosi védelmi bizottság az előzetes jóváhagyás tekintetében a döntési javaslat beérkezését követő 5 napon belül köteles dönteni, amely határidő jogvesztőnek minősül.
Ez a szakasz éppen azt a törvényhelyet egészítené ki, amely szerint
veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja. Ennek keretében nem foglalhat állást önkormányzati intézmény átszervezéséről, megszüntetéséről, ellátási, szolgáltatási körzeteiről, ha a szolgáltatás a települést is érinti.
Magyarán,
amennyiben a koronavírus-törvény által időkorlát nélkülivé tett veszélyhelyzetben a parlament (amely a kormányzati nyilatkozatok alapján addig biztosan ülésezik, amíg biztosítható a kétharmados többségük) elfogadja Semjén javaslatát, a polgármesterek a jövőben gyakorlatilag semmiről nem dönthetnének önállóan.
Mindez azt is jelenti,
hogy a településeket, kerületeket, vagy akár a fővárost érintő kérdésekben ezentúl nem a választott vezetők, hanem a többnyire fideszes politikusokból kinevezett fővárosi és megyei kormányhivatalok vezetői, valamint a védelmi bizottságban ülő honvédségi, katasztrófavédelmi és a rendvédelmi szervek vezetői vennék át.
Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere mindezt így fordította le:
„Kezdődik.
Benyújtottak egy törvényjavaslatot tegnap, ami a veszélyhelyzet idejére gyámság alá vonja a polgármestereket. Ha ezt elfogadja a parlament,
Sára Botond, a bukott polgármester, a honvédség, a katasztrófavédelem és a rendvédelmi szervek vezetői fogják átvenni a hatalmat a kerületekben.
Engedélyt kell majd kérnem például
ahhoz a most tervezett lépéshez, hogy 100 000 maszkot vásárolhassak a kerület lakóinak Viszlát demokrácia, a megválasztott vezetők mehetnek kuncsorogni a politikai kinevezettekhez!”
László Imre szerint….
„A dilettantizmus tort ül. A katasztrófatörvény 46.§-a adja meg azt a lehetőséget, hogy a polgármesterek veszélyhelyzet elrendelését követően – mivel a törvény a képviselőtestületek, közgyűlések működését felfüggeszti – önállóan hozhassanak döntéseket. Ez a jog arra irányul, hogy a váratlan helyzeteket azonnal le tudják reagálni, azaz tevékenységük operatív jelleggel valósulhasson meg a lakosság védelme érdekében. Most a kormány első dolgai közé tartozott ennek a gyors reagálóképességnek az elvétele, mivel a törvény egy 4a ponttal kiegészítésre került az alábbiak szerint:
„A polgármester, a főpolgármester, illetve a megyei közgyűlés elnöke (4) bekezdés szerinti döntéséhez szükséges a megyei, fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyása. A megyei, fővárosi védelmi bizottság az előzetes jóváhagyás tekintetében a döntési javaslat beérkezését követő 5 napon belül köteles dönteni, amely határidő jogvesztőnek minősül.”
Tudom április 1-e van,
de valahogy nem tudom (rossz tréfának minősítve a történteket) ennek a napnak a rovására írni ezt a jogszabályt. Szeretném, ha az illetékesek gondolkodnának, hogy mi miért van és amit tesznek az milyen következményekkel járhat. Csak emlékeztetni szeretném az illetékeseket, hogy a polgármesteri teljhatalommal nem ellenzéki, hanem – mily furcsa az élet – fideszes polgármesterek éltek vissza. Talán nem ezt kellene szankcionálni?”
Szerző
Friss
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti