Connect with us

Banánköztársaság

Barát Gábor: A járványveszély-helyzet kihirdetése után a nyugdíjasok kiköltekeztek – gyors, egyszeri segély kellene

nyugdij
Megosztás

Csak a bizonytalanságot növeli, ha olyan bejelentéseket tesznek, mint amilyenek a skót balladák: rövidek és ködösek. Így értékelte az új gazdasági csomagterv nyugdíjasokról szóló részeit a Barát Gábor, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság volt vezetője, a 168 órának adott interjújában.

Igazán még(?) nem állt össze

Barát úgy látja, a jelek szerint fokozatosan bontják ki a csomagot, de még mindig sok részlet és intézkedés hiányzik. Azt látja, hogy a tervezett intézkedéseket sokan kritizálják formai és tartalmi oldalról is. Ez azt jelzi, hogy igazából még „nem állt össze”, van mit javítani a szerkezeten is:

” Őszintén mondom, én az úgynevezett munka- vagy segélyalapú gazdaság kifejezésekkel sokat nem tudok kezdeni, azaz a „vagylagossággal”. Nem hiszem, hogy van, aki a „segélyalapú” gazdaságpolitikát szorgalmazza, ugyanakkor a segélyezésnek – ha célzott, és nem „ellenösztönző” – bizonyos időszakokban helye van. Erősíteni kellene a csomag emberi oldalát, vagyis a termelő, szolgáltató, alkotó munkaerő védelmét, mert ők kaphatják el a vírust vagy kerülhetnek az utcára, nem a gazdaság más szereplői.”

Barát szerint, a nyugdíjasok már kiköltekeztek

Abszolút érthetőnek mondja, hogy a nyugdíjasok a mostani helyzetben nyugtalanok. Hiszen az idei rendkívül méltánytalan és megalapozatlan januári 2,8 százalékos emelés hatása már elillant:

„A járványveszély-helyzet kihirdetése után a nyugdíjasok kiköltekeztek, többjüknek semmi tartaléka nincs. Az alapvető élelmiszerárak pedig az egekbe szöktek. Az idő múlásával és az infláció emelkedésével egyre nehezebb a nyugdíjasok többségének a helyzete.” /…… / „Nem tartom demagógiának, ha a korábban jogosan felvetett rendszerszerű nyugdíjjavaslatokat most félretéve, elsősorban az átlagnyugdíj összege alatti nyugdíjasok (és egyéb ellátottak) kapnak gyors, akár egyszeri juttatást. Helyes, ha a miniszterelnök különös figyelmet szentel az idősebbek egészségének megóvására. Ez azonban szerintem még akkor is kevés, ha egyre több a segítségre szoruló, munkáját elvesztő honfitársunk.”

Barát kitért arra is, komoly segítséget jelenthet a most nehéz helyzetben lévő embereknek, hogy jövő februártól – a 13. havi nyugdíj részeként – évente kapnak egy-egyheti pluszt:

„Határozott álláspontom, hogy a 13. havi nyugdíj „visszaépítését” rossz időben jelentették be, ezért sok a kérdés, és nagy a bizalmatlanság. Félő ezért, hogy a társadalmi fogadtatása megosztó lesz. Itt és most ugyanis mást kellene tenni, nem olyan bejelentésekkel élni, mint a skót balladák, amelyek rövidek és ködösek.”

Szerző

14 hozzászólás

14 Comments

  1. VARGA VIKTORIA

    2020.04.18 13:05 at 13:05

    Ha kiköltekeztek van tartalék, azóta már nyugdíjfizetés volt és a tartalék készlet miatt nem kellett semmire költeni, sőt húsvétra még az unokákat és a locsolókat sem kellett megajándékozni vagy ellátni. Tehát nem kell állandóan a nyugdíjadokkal tsarolni a kormányt. Hol volt ez a szervezet a baloldali kormány alatt? Akkor igazán nyomorogtak a nyugdijasok. Egyébként én is nyugdijas vagyok, 45 év munka után értem el. Azok akiknek 50 rzer alatt van a nyugdíjuk h ány évet folgoztak vajon, ezt is vizsgálni kellene.

  2. Balog Katalin

    2020.04.18 14:01 at 14:01

    Kedves Varga Viktòria!
    Az hogy valakinek 50 ezer forintnál kevesebb a nyugdìjja még nem jelenti azt hogy nem dolgozott semmit amég az egészsége engedte! Az édesanyám sajnos nem kap csak 28500 forintot mivel lerokkantosìtották a lábai és a háta miatt amihez egy komoly szellemi leépülés is hozzájárult! A dédnagyanyám sem kap 70 ezer forintnál több nyugdìjjat pedig 14 éves kora òta dolgozott. Most lesz 90 éves!

  3. Szűcs László

    2020.04.18 14:33 at 14:33

    Meglehet, hogy van igazságtalanság a nyugdíjrendszerben, de alapvetően a ledolgozott idő és a befizetett járulékok alapján kapja mindenki az öregségi nyugdíjat. Ki többet,ki kevesebbet, tehát akinek nagyon kicsi a nyugdíja, annak legalább az egyik tényező- gyakran mindkettő – is kevés volt annakidején. Ezt akkor is számításba kellett volna venni, amikor az illető még dolgozott. Nem hiszem, hogy az akkor be nem fizetett összeget ezek a személyek kevesellték volna. A mindenkori kormányok bűne ezzel kapcsolatban ott van, hogy évtizedek óta megtűrik a széleskörűen alkalmazott vállalkozói adócsalást és jövedelem eltitkolást.

  4. Merencsics Zsuzsanna

    2020.04.18 14:37 at 14:37

    Kedves Viktòria! Azèrt nem kellene a nyugdijasokat elitélni akik napròl napra èlnek,inkább azt kellene mwgnézni akinek 500 000 ft a nyugdija milyen áron lett annyi,mert kő kemény munkával biztos is hogy nem!Ők könnyebben költekeznek havi szinten mint akinek 50 000 ft-bòl kell megélnie! Csupán 1 hònapra kellene a 2 nyugdijas nyugdiját felcserélni és meg látná aki jelenlek tőbbet kap milyen a kevésböl megélni és mindent kifizetni! Most a 13.havi nyugdijnál is a magasabb nyugdijasok járnak jòl,olvasson utána már szò van ròla 2024febreárjában lessz aki 2,5 milliòval kap többet,akkor hol itt az igazság? A választások elött igérnek az alacsony nyugdijasoknak mert ők a többség.Hol van az a 15000 ft-s utalvány amir hùsvétra igértek nekik? Szò nincs arròl hogy akinek kevés a nyugdija nem dolgozott 40 évet vagy még többet is csak nem mindegy mennyi fizetésért! Inkább a magasabb nyugdijak után kellene utána nézni,és az kapjon magasabv emelést akinek a kevés kis pénzéböl kell megélni-e nem az akinek 100 000-k a nyugdija különben is mert az nem két kezü kemény munkábòl adòdik!

  5. Merencsics Zsuzsanna

    2020.04.18 15:05 at 15:05

    Annyit szeretnèk Szűcs Lászlò utòlsò soraihoz hozzá fűzni,nagyon is igaz.Kérdem én akik vàlalkozoknál dolgoznak,a válalkozo minimál bérre jelenti be a dolgozokat azért hogy neki kevesebb Tb-t kelljen fizetni utánuk.Amit a bejelentett összegen felül kèzbe kapnak annak sehol sem lessz nyoma ha majd öregségi nyugdijat kapnak,szerintem nem a kemény munkát végzöket kellene elitélni hogy majd mennyi nyugdijat kapnak hanem adott helyzetben a válalkozok után nézni,mert igy dolgozhatnak akár 50 évet is az öregségi nyugdijat a minimálbér után fogják kapni,és ezèrt nem a dolgozok a hibásak ès ez igy lehetett régen is vélemyényem szerint bár akkor még nem volt maszek világ de ott is megtalálták a munka adòk a kis kapukat!

  6. Olvasó

    2020.04.18 19:49 at 19:49

    Valóban a nyugdíjasoknak rosszabb volt a baloldali kormányzásnál ?
    Ezzel nem tudok egyetérteni.
    Ön akkor még dolgozott.
    Ha így reagálja le , hogy a nyugdíjasok állandóan sírnak , az akkori kormányzás alatt nem is olyan rosszul kereshetett .
    Különben Önnek is 50-60 ezer lenne a nyugdíja.

  7. ottavonal

    2020.04.18 20:38 at 20:38

    En is igy gondolom. En is nyugdijas vagyok, megsem koltekeztem ki, mert nem halmozok fel semmit. Hulyeseg! Ez mar megint egy rossz duma, amivel a buta proli nyugdijasokat lehet hergelni . Most az eletben maradas a fontos, nem az hogy kinek mennyi kulon juttatast adjon a kormany!

  8. H.Jozsef

    2020.04.18 22:22 at 22:22

    2005 ben megszunt a vallalkozas ahol dolgoztam mar 20eve,akkor 50 eves voltam!kezdtem hirdrtni magam minden lehetseges oldalon,de csak alkalmi ajanlatokat kaptam,nagyon sok megalazo munkat kellett vegeznem hogy eletben maradjak! Ha megis volt egy munkaado,aki felhivott a hirdetesemre,akkor a korom hallatara kozolte hogy csak 40 eves korig vesznrk fel dolgozokat! Igy telt el 14 ev a nyugdijazasomig,a nyugdijam 69610 forint lett,1970 ota dolgoztam! Nem az en hibambol esett ki ez a 14 ev,mert en mindent elkovettem,de hiaba! Ezt miert nem vettek figyelembe?

  9. BenczénéSzabô Julianna

    2020.04.19 05:59 at 05:59

    Igaza van ,én is igy értékelem ezt a témát!

  10. Szegedi Florianna

    2020.04.19 07:18 at 07:18

    Pl. Most is mukodo valkalkozo aki toalett kezeloket takaritokat foglalkoztat es csak rokkant illetve nyugdijast bejelenteni 2 -4 -6 oraramar luxus neki napi 14 oraban hat napra mindezt netto szazert. Es ezt azert tudja tenni mert kormany kozeli barati kore raadast karacsony elott egy hettel szerveztek ki ezeket a dolgozokat kozalkalmazotti statuszbol ugy hogy egyik naprol a masikra otvenezret csokkent a fizetesuk. Ez egyoldalu modositas volt hiaba munkaugyi felugyelet semmit nem tesz. Egy ev kellett jomagamnak bena labbal mire talaltam mast addig belekenyszeritve konnyu portai munka helyett nehez fizikai es egyaltalan nem is vegezjettem ezt a munkat senkit nem erdekelt. Mielott bar ki is bantana vadaskodna ez a valosag nem biztos hogy zsebbe plusszat fizetnek. A muszaj nagy ur ponta negyven evhet nyugdij elott!! Ne bantsuk legalabb egymast az osszefogas a lenyeg!!!

  11. Maradjotthon

    2020.04.19 08:21 at 08:21

    Miért kellene többet költeni, mint a járvány előtt? A nyugdíjasnak van egy biztos jövedelme, amit be kell osztani 1 hónapra, viszont sok ember munka és jövedelem nélkül maradt. Nincs mit beosztaniuk. Nem kellene az embereket a nyugdíjasokkal hergelni nap, mint nap. Magam is nyugdíjas vagyok, de nem magamért aggódom, hanem a megélhetésért küszködő gyermekes családokért.

  12. Maradjotthon

    2020.04.19 08:23 at 08:23

    Egyetértek.

  13. Borbély Bélané

    2020.04.19 08:34 at 08:34

    Lehet hogy Önnek van tartaléka mert van miből, örüljön neki .Én in ledolgoztam 43évet sajnos nem tehetek róla hogy kevés a nyugdijam mert annak idején mást nem lehetet hallani csak bérstopot nem lehetet emelésről szó de most igen ilyen váltsagos helyzetben is lehet pénzt osztogatni az ellenzéknek Budapesti polgármester ezt teszi ezt lehet de nyugdíjasokat elsöpörnék a fölszínéről is ha lehetne de vagyunk hálistennek és leszünk még remélem

  14. Fekszi sandorne

    2020.04.19 13:41 at 13:41

    En is 3o evet dolgoztam mire beteg lettem de csak 50 szazalekot adtak ami akkor 27000ft volt.most a minősiteskor mas sorolasba tettek es kevesebbet kaptam a ferjem utan.igy kapok 57000ftot.ebbe benne van az özvegyi is.na ebből eljen meg valaki.közbe meg a nyugdijkorhatart is felemelték.meg az sem biztos hogy megelem.akit meg leszazalekoltak datumert ugy dolgoznak hogy jobban mint en.nem csodalkozok es nincs is egy fillerem se tartalek örülök ha elek es meg vagyok.ennyi.es nagyon sok öreg van igy

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük