Connect with us

Blogbazár

Bauer Tamás: Hogy kerül a Gyurcsány melletti politikai érvelésbe az idegenellenes, bevándorlás-ellenes gondolkodás?

rohadtul
Megosztás

Kering a Facebookon egy szórólap Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc fényképével, alatta pedig Orbánnál 80 kilométer autópálya, Gyurcsánynál 719 kilométer, Orbánnál a 3000 milliárd magánnyugdíj (mármint magán-nyugdíjpénztári megtakarítás) lenyúlva, Gyurcsánynál viszont megőrizve, Orbánnál a vizitdíj leszavazva – eddig minden rendben, és joggal írják alá a következtetést, hogy elegünk van Orbánból.

Elegem van, de miért is?

fotó: facebook

De van a szembeállításnak még egy pontja, mely szerint Gyurcsány idején a lakásépítés 31994 volt (ennyi új lakás épült valamelyik évben), míg Orbánnál „munkásszálló építése ukrán vendégmunkásoknak”. Ha ezt olvasom, rögtön megingok, hogy elegem van-e Orbánból.

Mi a készítők baja azzal,

hogy munkásszállót építenek ukrán vendégmunkásoknak? Az-e a baj, hogy ukrán vendégmunkásokat foglalkoztatnak Magyarországon? Ez biztosan nem Gyurcsány Ferenc, hanem Orbán Viktor álláspontja. Orbán legutóbb Tusnádfürdőn, a nézői kérdésekre válaszolva erősítette meg, hogy nem tartja jónak, hogy bizonyos munkákra ne vállalkozzanak magyarok, és külföldieket, például ukránokat foglalkoztassanak. Ez a helyzet Nyugat-Európában, ezért van a tömeges bevándorlás, de ezt Orbán és a vele egyetértők ellenzik.

Tegyük hozzá: Lengyelországban másfélmillió körül van az ukrán vendégmunkások száma, Csehországban is több százezren vannak. A magyar gazdaságnak is szüksége van rájuk. Ne legyenek? Vagy ne építsenek nekik munkásszállót? Idegenellenességre épülne az Orbánt elutasítók propagandája a Facebookon?

Ne legyen félreértés, nem ingok meg abban, hogy elegem van Orbán rendszeréből

Elegem van, szeretnék tőle mielőbb megszabadulni. Annak idején szerettem volna, ha nem is kerül Orbán hatalomra. Ami tőlem tellett, meg is tettem ezért. De abból is elegem van, hogy az Orbánnal szembeni, sőt Gyurcsány melletti politikai érvelésbe bekerüljön az idegenellenes, bevándorlás-ellenes gondolkodás.

Forrás

Szerző

6 hozzászólás

6 Comments

  1. Nagyokos

    2019.08.16 18:40 at 18:40

    Még a végén kiderül, milyen jó is volt Gyurcsány idejében! Aki végig élte ezt az időszakot, soha nem felejtheti el , soha nem kerülhet vissza a hatalomba, nincs bocsánat a bűneire.

  2. Hazafi Matyasne

    2019.08.16 21:33 at 21:33

    nagyokos !!!Gyurcsany Ferenc idejeben jobban eltunk ! Miert is ? Pl a nyugdijak emelese a mostanihoz kepest ! Pl a csaladi potle emelese -ami azota is ugyanannyi, magyarul, orsos nem emelt egy fillert sem ! Pl Az orszagnak volt respektje kulfoldon es nem ugy nyilatkoztak rolunk, mint orbania, vagy maffiallam ! Pl A fedelnelkulieket nem bortonoztek be ! Pl a rokkantakat nem minositettek vissza ! Pl a gyermekeknek az iskolakban normalis oktatasuk volt ! Pl rengeteg lakas epult es nem STADION ! Pl Nem rabolta le egy csalad az Unios penzeket es nem volt egyetlen stromanja sem ! Pl Magyarorszag tekkonyvileg nem meszarosorsos neven volt, mi ma ! Pl az orvosok itthon dolgoztak es nem menekultek kulfoldre ! Pl a korhazakban nem fertozesekben haltak meg az emberek ! ES NE GYERE NEKEM A SZEMKILOVESSEL ! MERT A RUHES KUTYAT NEM ERDEKLI ! DE AZ IGEN, HOGY ORSOS SZERVEZTE BE A GYUJTOGATASOKAT ES VERETESEKET !Egyszoval: nyald tovabb a dagadt roma valagat es fulladj meg rajta !!! MI PEDIG AZON DOLGOZUNK, HOGY ELTFOGYTIG TARTO BUNTETEST KAPJANAK ! MIND !

  3. Mikulka531

    2019.08.17 11:10 at 11:10

    Feto sem lővetett a saját népébe???????

  4. Tóth Katalin

    2019.08.17 12:38 at 12:38

    Hazafi Mátyásné…több Cavintont kellene
    bevenned,és nem ártana gyakrabban
    kezelésre járnod….
    Gyurcsány idejében adóemelések,áremelések minden januárban…autópályát háromszoros
    áron építették,löszös talajba alagutat
    csináltak /sík területen!/,ami aztán
    beomlott,és újból kellett csinálni!
    A gazdaság a béka feneke alatt,
    munkanélküliség,IMF hitelek felvétele,amiből nem épült semmi,de a
    pénz „elfogyott”…kormányzati negyedre
    milliárdokat költöttek,ami soha nem
    készült el,egy kapavágás nem történt!
    Nagyon sok kórházat bezártak,és attól
    kezdve,2007-től kezdtek az orvosok,eü
    dolgozók kivándorolni!Na és a négyes
    metro….hány milliárdot tüntettek el,
    az Eu azóta is vizsgálódik…a metrót
    pedig Tarlósnak kellett megépíteni,az
    IMF hitelt az Orbán kormánynak
    kellett visszafizetni!
    Gyurcsány bevallotta,hogy nem
    kormányoztak,nem csináltak semmit,
    „elqurták”…ebben az egyben igaza volt!!
    No és ezek újból „kormányozni”
    szeretnének….lerombolni,ami felépült,
    megsarcolni az embereket!!!!

  5. Almaspite

    2019.08.17 12:53 at 12:53

    Kedves Hazafias Mátyásne! Csak arra válaszolj, hogyan lett egyik napról a másikra Ferike milliárdos. Ja nincs mindenkinek pénzügyminisztérium főosztályvezető anyosa. Különben ne lőj rám én is a Putyilov gyár munkása vagyok.

  6. Almaspite

    2019.08.17 13:02 at 13:02

    Kedves Tóth Katalin! Teljes mértékben igazad van. Kiegeszitem:Miért kellett a 12 cukorgyarunkbol a Marcali lakosú elvtinek eladni 11-et.Miert adtuk vissza 70%-at a 600 e. tonnás kapacitasunknak. A többi EU ország csak MAX. 30%-ot mondott le. Így lett 320 Ft-os cukorar. Hazafias Mátyásne az típus aki a félig telt pohárral is azt mondja, hogymajdnem üres. Üdvözöllek Katalin

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük