Blogbazár
Bauer Tamás: Lovász László dilemmája
Megjelent a hír: Maróth Miklós orientalista professzor, az MTA korábbi alelnöke lesz az Eötvös Loránd Kutatóhálózat elnöke.
A törvény szerint az elnök személyére az innovációért felelős miniszter és az MTA elnöke közösen tesz javaslatot, és a miniszterelnök nevezi ki. Maróth a kudarccal végződött korábbi egyeztetéseken a minisztériumot képviselte. Tehát Palkovics jelöltjét kell Lovász Lászlónak elfogadnia, és vele közösen „javasolnia”.
A hír szerint Lovász ultimátumszerűen kapta a javaslatot
Maróth nevét már napokkal ezelőtt látni lehetett az interneten, az irányító testület többi tagjával – a hat, a minisztérium által delegált illetve az MTA által delegált hat taggal – együtt. Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon az MTA által delegált tagokat is Palkovicsék választották ki?
Az Akadémiai Kutatók Fóruma közleményben jelentette ki: legjobb lenne, ha az MTA részéről senki sem vállalna szerepet az ELKH vezetésében. Ami nyilvánvalóan azt is jelenti, hogy az MTA elnökének sem szabad részt venni az ELKH elnökének jelölésében. Tehát az Akadémiának bojkottálnia kellene az egész folyamatot. Abból, hogy az MTA közgyűlése nagy szavazattöbbséggel elutasította az intézetek leválasztását az Akadémiáról, logikusan ez következne.
Emlékezetes:
amikor Palkovics még csak fenyegetőzött azzal, hogy ha az MTA nem fogadja el az átalakítást, akkor törvénnyel teszik azt meg, Lovász László még azt mondta: igyekszünk meggyőzni a kormányt az álláspontunkról, de ha törvényt hoznak, akkor „vigyázzba vágjuk magunkat”, és végrehajtjuk a törvényt. Amit akkor mondott, abból most az következik, hogy az MTA részt vesz az ELKH létrehozásában, delegálja a maga tudósait a vezető testületbe, és részt vesz az elnök jelölésében.
Bizony, a dilemma súlyos volt
(Volt, mondom, mert a hírből arra kell következtetnünk, hogy már megszületett a döntés.) Ha ugyanis az MTA elnöke illetve elnöksége nem venne részt az Országgyűlés által elfogadott törvény végrehajtásában, azzal a kormánnyal, a parlamenti többséggel szembeni nyílt ellenállás útjára lépne. Ha viszont a miniszterrel közösen aláírja az elnök jelölését illetve delegál tagokat a vezető testületbe, az olyan behódolást jelent, amilyenre a rendszerváltás kezdete óta nem volt példa Magyarországon.
Lovász Lászlónak ebben a helyzetben csak nagyon rossz döntése lehetett. A lemondás lett volna az egyedüli megoldás, ami szintén megakadályozta volna a törvény végrehajtását.
Szerző
