Blogbazár
Bauer Tamás: Orbán brüsszeli győzelme
A múlt heti brüsszeli EU-csúcs meghozta Orbán Viktor talán legnagyobb külpolitikai sikerét, a liberális demokráciák súlyos vereségét. Orbán 2010-es kormányra lépése óta folytat hidegháborút az Európai Unió (és az Európa Tanács) intézményeivel és a mögöttük álló nagy liberális demokráciákkal szemben.
Ha vereséget szenvedünk, azzal szembe kell néznünk.
Az Orbán-rendszer első öt évében ennek témái az euroatlanti demokráciák alapvető normái voltak: a hatalmi ágak elválasztása, a sajtószabadság, a bírói függetlenség egyfelől, a piaci verseny szabadsága, a piaci szereplők egyenlő feltételei másfelől. E hidegháború kicsúcsosodása a Tavares-jelentés elfogadása volt az Európai Parlamentben: ebben kimutatták, hogy az Orbán-kormány, illetve a mögötte álló parlamenti többség szisztematikusan leépíti a liberális jogállamot. Az Európai Bizottság egész sor kötelezettségszegési eljárást indított az orbáni Magyarország ellen, melyek néhány kérdésben engedményekre késztették a kormányt, anélkül azonban, hogy lényeges ponton feladta volna törekvéseit.
2015 óta Orbán Brüsszel elleni hidegháborúja újabb témával egészült ki: a menekültüggyel.
Orbán korábban is hatalmi kampányainak rendelte alá a szakpolitikai ügyek kezelését. Noha az első Orbán-kormány még komolyan foglalkozott az egészségügy reformjával, több biztosítós rendszer bevezetésével (amit azután a várható konfliktusok miatt levettek a napirendről), amikor ez alkalmas eszköznek tűnt a Gyurcsány-kormány támadására, álláspontjuk az ellenkezőjére fordult, és „az egészség nem üzlet” jelszó jegyében támadták meg a vizitdíjat, a kórházi napidíjat, a kórházi privatizációt és a biztosítási reformot.
Szintén az első Orbán-kormány idején komolyan foglalkoztak a bevándorlás szükségességével. Orbán egy nyilatkozatában azt mondta, hogy Magyarországon tizennégymillió embernek lenne helye. Orbán Alaptörvénye átvette a köztársasági Alkotmánynak a menedékjogra vonatkozó rendelkezését, és még azt a megkötést is kivette belőle, hogy a menedékjoggal külön törvény alapján lehet élni. (Nem véletlenül módosították most az Alaptörvény vonatkozó rendelkezését, minthogy az elmúlt három évben hozott törvényeik és rendeleteik saját Alaptörvényüknek sem feleltek meg.) Csakhogy a Charlie Hebdo-merénylet kapcsán Orbán észrevette a muzulmán bevándorlók által elkövetett terrorcselekményekben és a menekültek Európába érkezésében rejlő politikai lehetőséget. Míg addig Magyarország a menedékkérőket az EU felszólítására nyitott táborokban szállásolta el, ezeket lépésről-lépésre felszámolták, és a menedékkérőket ma már a határon létesített zárt tranzitzónákban tartják a döntésig.
A 2015-ben csúcsra jutott menekülthullám arra késztette az Unió intézményeit,
hogy a leginkább érintett néhány ország tehermentesítésére a menedékkérők arányos elosztását kezdeményezzék az Unió tagországai között. Az orbáni Magyarország ennek kezdettől fogva ellenállt, határozottan elutasította a kvótát, és e köré szerveztek nagy politikai kampányokat: nemzeti konzultációt, népszavazást, a Bizottság terveivel szembeni országgyűlési határozatot. Orbánék tekintették „illegális bevándorlónak” lényegében mindazokat, akik a magyar határra értek (volna), s tulajdonképpen mindenkitől meg kívánták tagadni a menedékjogot, aki általuk biztonságosnak minősített országon keresztül érkezett (volna) a magyar határra. Orbán álláspontja az, hogy senkit sem szabad Európába beengedni, és a már itt levőket is haza kell küldeni. A szimbólummá vált határkerítéssel terelték más irányba a menedékkérőket, a szuverenitás, az önzés és az embertelenség szimbólumává emelve az új vasfüggönyt, amelyre a külvilág is az önzés és embertelenség szimbólumaként tekint.
Azokat a nyugat-európai politikusokat,
akik az emberiesség, a genfi menekültügyi konvenció talaján állva voltak készek segíteni a polgárháború és terror sújtotta közel-keleti országokból Európában menedéket keresőknek, Orbánék a nyugat-európai szélsőjobboldalhoz hasonló tartalommal és formában támadták. Orbán szerint senkit nem lett volna szabad Európába beengedni, a menedéket keresőket Európán kívül kellene tartani, ott kellene számukra zárt táborokat létesíteni.
Orbán a maga álláspontja mellé sikerrel szervezett szövetségeseket. Ebben az ügyben vált szövetségesévé a visegrádi csoport, és ebben az ügyben került közel hozzá a bajor CSU, amely a menekültügyben 2015 óta hozzá hasonló szellemben folyamatosan támadja Merkel kancellárt.
Ausztriában a néppárti Sebastian Kurz nyert választást a szélsőjobboldali Szabadságpárt menekültellenes álláspontjának részbeni átvételével. A szélsőjobboldali Liga és populista Öt Csillag Mozgalom kormánykoalíciójának megalakulásával a kulcshelyzetben levő olasz állam is szakított korábbi emberséges viselkedésével, és elutasítja a Földközi tengeren menekülők bebocsátását. Angela Merkelt belülről a bajor CSU és személy szerint Seehofer belügyminiszter, kívülről a visegrádiak, Ausztria és Olaszország támadta. Brüsszelben a múlt héten nem kevesebbet értek el, minthogy az Unió azt tegye általános szabállyá, hogy a menedékkérőket zárt táborokban helyezzék el, mégpedig, ha lehetséges, Európán kívül, továbbá lemondjanak a menedékkérők illetve a menekültek kötelező elosztásáról az Unió tagországai között.
Igen, Orbán győzött.
Győzött, elfogadtatta a maga álláspontját, mégpedig egy olyan időpontban, amikor az Európába érkező menedékkérők száma a 2015-2016-os csúcsértékek töredékére csökkent. Győzött, mert nemcsak ő kovácsolt politikai tőkét az emberek félelméből, hanem német, osztrák, olasz és más szélsőjobboldali politikusok is. Seehofer bajor pártelnöknek és a CSU vezetésének azzal kell szembenéznie az októberi tartományi választás előtt, hogy a szélsőjobboldali AfD ugyanúgy elcsábítja hagyományos szavazóik egy részét, mint a tavalyi országos választáson, és elvesztik abszolút többségüket a tartományi parlamentben. Ez, csak ez magyarázza az éles konfliktust a CDU és a CSU, Merkel és Seehofer között.
Az, hogy Orbán és szövetségesei győztek Brüsszelben, hogy meghátrálásra kényszerítették Merkelt és az Unió vezetőit, nem késztethet bennünket álláspontunk felülvizsgálatára. Továbbra is azt helyes gondolnunk és mondanunk, hogy a háború és terror elől menekülőket menedék illeti meg, és a brit kilépés után is 450 milliós gazdag Európa képes lehet és képesnek kell lennie akár néhány millió menekült befogadására. Továbbra is azt helyes gondolnunk és mondanunk, hogy az elöregedő Európának szüksége is van bevándorlásra, csak így tartható fenn a kiegyensúlyozott gazdasági növekedés, a jóléti rendszerek egyensúlya. A fejlett világ sikeres országai – az Egyesült Államok és Kanada, Anglia és Franciaország, Svédország, Svájc, Ausztria és Németország – évtizedek óta támaszkodnak a tömeges bevándorlásra.
Az a politika, amit Orbán nagy erővel képvisel és amely mellé szövetségeseket tudott gyűjteni, káros Európának és káros Magyarországnak. Az, hogy sikerült maga mellé állítani a hazai közvélemény nagyobb részét és szövetségeseket szerezni Európában, nem változtat azon, hogy nincs igaza.
Nekünk pedig a kisebbségi álláspontot sem helyes feladni, ha igaznak tartjuk.
Szerző
