Kultúra
Bayer Zsolt bepánikolt
A kormány fő-propagandistája a hódmezővásárhelyi vereség után meghirdette a Békemenetet, majd televízió műsorában beleállt az Elios ügybe s elkezdte védeni a korrupciót. Bayer blogján is városról városra levezetve bizonygatja, hogy Elios-ügyben minden OK. De úgy gondolta, rátesz még egy lapáttal, március 3-án indított a Facebookon egy hivatalos oldalt .
FB vs. Bayer
Érdekes, hogy a publicista éppen a Facebookot és nem mondjuk a Twittert választotta. Ugyanis tavaly nyáron a Karc Fm rádióban ő maga pocskondiázta a mostani választottját és tulajdonosát, amiért letiltotta a KDNP oldalát.
Ez egy ilyen náci, komcsi rohadvány, hogyha azért letörölnek valakit, mert kiáll a hagyományos családmodell mellett
– átkozódott Bayer és emlegette mindazoknak a jó anyját – ide értve természetesen Mark Zuckerberget is – akik a közösségi oldalról kitiltották a kisebbik kormánypártot (?) és cenzúráznak. Azt, hogy milyen anyját, juszt se fogom megmondani.
Ezen kívül egy felhívást is közreadott:
Mindenki, aki normális, nem elmebeteg, nem idióta baromállat, az azonnal hagyja ott a Facebookot!
Legyünk korrektek. Úgy tűnik, Bayer Zsolt – mint már oly sokszor – most is meggondolta magát. .
De nézzük mi található az oldalon
FB
Többségében az ellenzéket ostorozza elég gagyi, óvodai szintű plakátokkal, valamint a kormány korrupciós ügyeit próbálja cáfolni harmatgyenge sikerrel. Orbán vezért utánozva selfie-videókat töltögetett fel, mint nemzeti celeb és folyamatosan reklámozza azt a békemenetet, amit egy legitim választási eredmény – Hódmezővásárhely – okán szerveznek. No, meg nyilvánvalóan azért is, hogy félelmet keltsenek.
Összefoglalva: mérhetetlenül szánalmas ez a kapálózás. Igazi tragikomédia.
Szerző
Friss
- Körözött lengyel politikus búvóhelyét találták meg Budapesten – Hiába no, szép ez a mi fővárosunk….
- Bruck András: elváltak haragos útjaik
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’