Békesi László: kevesebb duma, több munka, szorgalom és szakértelem kívántatik a honi atlétikában!

Békesi László,1989-es pénzügyminiszterségét követően  a Horn-kormány pénzügyminisztere is volt. Békesi 1981-1989 között a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke és a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja volt, markánsan fogalmazta meg véleményét közösségi oldalán a tokiói olimpia és az U20-as világbajnokság kapcsán az atlétika helyzetéről, állapotáról.

“A következő megállapításokat elsősorban sportot, különösen az atlétikát kedvelő ismerőseim figyelmébe ajánlom

Felteszem némi magyarázatra szorul, hogy miért éppen most és ezt a témát választottam sok, ennél fontosabbnak tűnő esemény, jelenség közül, hogy gondolataimat megosszam másokkal. A sport, különösen az atlétika gyermekkorom óta része életemnek. Ifjúsági koromban magam is versenyeztem, később pedig 12 évig részt vettem a magyar atlétika szervezésében, irányításában. Amióta nem vagyok aktív részese az atlétikai életnek és világnak, azóta is érdeklődéssel és szimpátiával követem kedvenc sportágam fejlődését, eseményeit, versenyeit és problémáit a világban és itthon egyaránt.

Talán nem szorul magyarázatra, hogy a sportág kiemelkedő eseményei, versenyei – olimpiák, világ- és kontinens bajnokságok, a legnagyobb egynapos versenyek – különösen érdekelnek, az ott látottak pedig az eredményeken túl is foglalkoztatnak.

A tokiói olimpia, és az U20-as világbajnokság élménye adta az apropót, hogy egy kicsit tágabb összefüggésben is áttekintsem az atlétika helyzetét, állapotát.

Az utóbbi évek és az idei világversenyek fejleményei megengednek néhány következtetést.

1. Örömmel tapasztalom, hogy az atlétika népszerűsége növekszik világszerte,

egyre több ország vesz részt a sportág szervezett fejlesztésében és művelésében, szélesedik és mélyül az atlétika bázisa, a sportág ma már – a népszerű tömeg futóversenyeken kívül a pálya versenyeken is – egyre több fiatal sportolót mozgat meg.
Ez a bővülés megjelenik az atlétika szervezeteinek gyarapodásában, illetve az eredmények széleskörű terjedésében egyaránt. Ma már az IAAF-nek 212 tagországa van és egy burkina-fasoi atléta tokiói bronz érme nyomán már 100 (!) ország atlétái állhattak dobogóra az olimpiákon! (Azám, hazám!) Ami néhány éve még elképzelhetetlen volt, Tokióban a férfi gerelyhajítást indiai dobó nyerte!

2. Az atlétika is részese a sport globális fejlődésének és működésének

Szerepet játszik a XXI. század emberének, tömegeinek szórakoztatásában, vágyai kielégítésében.
Ez a globális fejlődés egyrészt végleg megszüntette a sportág zártságát, nemzeti határok közé szorítását, másrészt megnövelte és kiélezte a versenyt minden területen.

Ma már a tehetséges fiatal atléták lényegében nemzetiségüktől függetlenül a legjobb szakemberek kezébe kerülhetnek, a legkorszerűbb módszerekkel, jó körülmények között készülhetnek.

A sport ösztöndíjak és támogatások elterjedtek az egész világon, a tehetségek felkutatása és menedzselése, valamint a legjobb szakemberek kiemelt támogatása napi gyakorlat. Nem véletlen, hogy a legelmaradottabb, legszegényebb országok tehetséges atlétái is eljuthatnak a nagy edző központokba, iskolákba. Gondoljunk csak az afrikai országok atlétáinak fantasztikus eredményeire, fejlődésére, vagy arra, hogy a legjobb szakemberek nemzetközi csapatokkal dolgoznak együtt. (Csak illusztráció gyanánt: Iván Pedroso, az egykori világklasszis kubai távolugró ma a venezuelai szövetség alkalmazottjaként, Spanyolországban dolgozik együtt spanyol, portugál, kubai és venezuelai atlétákkal – egyebek között a tokiói olimpia női hármasugrásának győztese, a venezuelai világcsúcstartó Rojas és a harmadik helyezett, kubai származású, de ma már spanyolállampolgárságú atléta is az ő tanítványa.)

3. A sportág terjedése és népszerűségének növekedése megmozgatja az üzleti világot is

Hatalmas pénzek áramlanak világszerte az atlétikába, részben a versenyek közvetítési jogai, hirdetései, részben a támogató szponzorok, részben pedig az egyes országok, régiók és városok növekvő támogatása révén. A növekvő források egyrészt lehetővé teszik a sportág feltételeinek folyamatos javítását – infrastruktúra fejlesztés, új módszerek és eszközök alkalmazása, a tudományos háttér erősítése -, másrészt kiélezi a versenyt az erőforrások megszerzéséért és növeléséért.

Ennek számos negatív következménye van.

Egyre több nagy nemzetközi versenyt rendeznek a világban, ahol megjelennek a televíziók, a hirdetők és a szponzorok. Ezek támogatása lehetővé teszi, hogy az élvonalbeli atléták egyre többet keressenek, egyre jobban éljenek, sőt akár vagyont is gyűjthessenek.

Emiatt viszont megnő az atléták terhelése, lerövidül pályafutásuk időtartama, rengeteg a sérülés, az idő előtti visszavonulás.

A folyamatos versenyzés – a fedettpályás és szabadtéri versenyek szinte egész éves készenlétet igényelnek ,alig marad idő a regenerálódásra, a nyugodt, tervszerű felkészülésre. Az eredmények és ezen keresztül a pénz hajszolásának törvényszerű következménye a doppingolás terjedése, általánossá válása.

Aki ebből kimarad, az lemarad. Dicséretes törekvés a dopping elleni zéró tolerancia, de csak jó szándék és írott malaszt marad.

Egyrészt a modern tudományos eredmények messze megelőzik az ellenőrzési módszereket, így a sportolók hozzájuthatnak a ma még kimutathatatlan eszközökhöz. (Ezen a téren persze messze nincs esélyegyenlőség!) Másrészt a szigorodó előírások formai elemeit betartva, jól adminisztrálva és a kiskapukat ügyesen kihasználva, csak az bukik le, aki fegyelmezetlen, figyelmetlen vagy ügyetlen.

4. A pénz dominanciája más torzulásokat is okoz a sportágban

A sportág vezetése megpróbálja kielégíteni a szponzorok, a TV társaságok, a hirdetők igényeit – akkor is, amikor azok az atléták és a versenyek rovására mennek.

Előtérbe kerül a “TV-barát” atlétika. A versenyeket megpróbálják lerövidíteni és olyan időpontokban megrendezni, amikor a legnagyobb TV társaságok elérhetik a maximális hirdetőket, azaz a legnagyobb bevételeket. (Az IAAF pedig a legmagasabb jogdíjakat.)

Ennek a törekvésnek elképesztő vadhajtásai is vannak. Az ügyességi számok kísérleteinek csökkentésével és az u.n. “arany kísérlettel” – amikor nem az összes kísérlet legjobb eredménye alapján állapítják meg az első három helyezett sorrendjét, hanem egyetlen, utolsó kísérlet alapján – tönkre teszik az ügyességi számokat.

Az pedig egyenesen vérlázító, hogy a nagy fogyasztók – elsősorban az USA – igényeihez igazodva, a versenyek időrendjét nem a sportolók optimális teljesítményéhez, hanem a hely fő műsor időhöz igazítják. Így aztán Tokióban például több döntőt is délben, kegyetlen hőségben rendeztek meg, hogy az NBC Amerikában este közvetíthesse a versenyt. (Az úszásban még ennél is durvább volt az időrend: döntők és középfutamok reggel, előfutamok délután – agyrém.)

5. Ami az eredményeket illeti, a fejlődés és a színvonal emelkedése lélegzet elállító

– akkor is, ha értelemszerűen ez nem egyenletes. A nehéz körülmények között megrendezett tokiói olimpia atlétikai versenyei csodálatos küzdelmeket és nagyszerű eredményeket hoztak. Három korszakos világcsúcs született és még legalább három további számban is csak hajszálon múlott az űrbéli új rekord. (Rúdugrásban ezt szó szerint kell érteni: Duplantis már átjutott a 619 cm-en, amikor leesett a léc. Crouser csak 6 cm-rel maradt el hatalmas világcsúcsától és ha a zseniális jamaikai vágtázó lányok egy kicsit is gyakorolják a váltásokat, akkor ma 4×100-on is őrült világcsúcsot ünnepelhetnénk. De megemlíthetem E. Thompsont is, aki Eugeenben 5 századra megközelítette 100 m-en a megdönthetetlennek hitt J. Griffits világcsúcsot.)

6. Itt érkezem el a magyar atlétikához

Azt Tokió előtt is minden szakember pontosan tudta, hogy ha csúcsformában versenyeznek, akkor tudásszintjük alapján mindössze két atlétánknak van esélye helyezésre – 1-8. hely – az induló l9 atléta közül. (Női hétpróbában Krizsán Xéniának és kalapácsvetésben Halász Bencének.)

Az rendben van, hogy azok az atléták, akik teljesítették az olimpiai részvétel feltételeit, elutaztak Tokióba.

Az viszont totális szakmai csőd, hogy a 19 atléta közül mindössze egy – az akadályfutásban induló fiatal Tóth L. – tudta megjavítani egyéni csúcsát és egy atléta – 110 gáton Szűcs V. – közelítette meg azt.

A többiek – 17-en – messze elmaradta egyéni legjobbjuktól az év, sőt a hosszúra nyúlt, 5 éves ciklus legfontosabb versenyén!

Ennek az lett a következménye, hogy egyetlen magyar atléta sem ért el döntős helyezést Tokióban – azaz 0 pont. (Egy 12. és egy 13. hely volt a legjobb.)

Ez a kudarc azt jelenti, hogy a magyar atlétika élvonala fényévnyi távolságra van a világ élmezőnyétől

A hatalmas konkurencia mellett ez önmagában még érthető is lenne. Az már azonban elfogadhatatlan, hogy a sportágba ömlő hatalmas állami támogatások ellenére sem tud a felmutatni fejlődést az atlétika vezetése.

A sportág vezetői kihasználják a hazai politikai konjunktúrát, ami a sportot kiemelten támogatja, lényegében korlátlanul finanszírozza. Ezt az esélyt azonban nem képesek kiaknázni. Irreális ígéretek, hangzatos célok, önfényező nagyképűség nem pótolja a hozzáértő, következetes szakmai munkát.

Az pedig a jövőre nézve is tragikus, hogy a sportág vezetése semmilyen szakmai elemzést nem végzett el és hozott nyilvánosságra a tokiói kudarc okairól és a teendőkről.

Pedig alig két év múlva gigantikus befektetések, állami terhek vállalása árán világbajnokságot rendezünk Budapesten. Csak éppen nem lesz magyar atléta, aki ott eredményesen szerepelhetne.

7. Erre a kilátástalan helyzetre élesen világított rá a nemrég befejeződött U20-as világbajnokság

Nairobiban csonka világbajnokságot rendeztek. 212 ország közül 112 küldte el fiatal atlétáit Kenyába. Olyan, atlétikában meghatározó országok hiányoztak, mint az USA, Németország, Nagy Britannia, Ausztrália, Kína, Japán, vagy Hollandia. Ez azt jelenti, hogy a Nairobiban elért eredmények egy teljes részvétellel megrendezett VB-n egészen más rangsorokhoz vezettek volna.

A fiatal magyar atléták ezek között a körülmények között két harmadik és két ötödik helyet szereztek.

Ez önmagában elismerésre méltó, hisz három fiatal atlétánk – hétpróbában Szűcs Szabina, 100m gáton Tóth Anna, 2000m akadályon Varga G. és rúdugrásban Garamvölgyi Petra megjavította, vagy megközelítette egyéni csúcsát. (Rajtuk kívül 800m-en Urbán Zita ért még el egyéni csúcsot.) Az ő és edzőik munkája elismerést érdemel. Nekik csak azt kívánhatjuk, hogy folytassák munkájukat!

Ezek az eredmények azonban teljes mezőnyben éppúgy elégtelenek lettek volna helyezésre, mint a felnőtteknél Tokióban. (A többi fiatal pedig csak statiszta szerepet játszott Nairobiban)

Nos ha mindezt összevetjük a magyar atlétika kilátásaival, fejlődési esélyeivel, akkor szomorú kép tárul elénk.

Ceterum censeo: kevesebb duma, több munka, szorgalom és szakértelem kívántatik a honi atlétikában!

Forrás

Kapcsolódó

 

Békesi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük