Connect with us

Ez a nap

Beomlott egy támfal a budai Logodi utcában

Megosztás

Szabálytalan és engedély nélküli építési munka vezetett a budai Logodi utcában történt támfalomláshoz – erről számolt be kedden a helyszínen a kerület polgármestere.

Építési engedély nélkül

Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere azt mondta: a telek magántulajdonban lévő építési telek, de építési engedélyt mostanáig sem kaptak az önkormányzattól. Az előzetes régészeti feltáráshoz kapott ugyan hozzájárulást a kivitelező, de a szükséges területfoglalási engedélyüket viszont múlt pénteken elutasította a budavári önkormányzat, épp azért, mert a munkálat szükséges szakmai, statikai dokumentációját nem adták be.

Azt is hozzátette, a terület lejtős, veszélyes. Ezért fokozott biztonsági előírásokat kell betartani.

Gyors, szakszerű megtámasztásra van szükség

Kiemelte: az a fajta munka, ami nélkülözi a szakmai és statikai felmérést, nem folytatható, de nem teljes leállításról intézkednek, mivel így sem maradhat a telek. Valamilyen gyors, szakszerű megtámasztásra van szükség.

A délután folyamán a közműszolgáltatók szakemberei és a katasztrófavédelem is megtekinti a helyszínt. Az utca adott szakaszán vélhetően súly- és sebességkorlátozást vezetnek majd be – közölte Nagy Gábor Tamás.

A magántulajdonban lévő telek a világörökség része, régészetileg védett

Csány Éva, az I. kerület főépítésze azt mondta: talajmechanikai, statikai vizsgálatot rendeltek meg a területen. Egy ilyen esetben több műszaki megoldás lehetséges. Azon dolgoznak, hogy minél előbb – különösen télre – stabil legyen a környék megtámasztása.

Azt is megjegyezte, hogy ideális esetben még a földkivétel előtt cölöpökkel leverve kellett volna fallal megtámasztani a falat.

A Budavári Önkormányzat hétfőn közölte, hogy beomlott az I. kerületben egy ingatlan támfala. A Logodi utca 56-58. szám alatti, magántulajdonban lévő építési telek a világörökség része és régészetileg védett.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük