Ez a nap
Besza…, behu…!-Németh Szilárd pert bukott!

A fideszes politikus egy tavaly márciusi nyilatkozatában azt állította, hogy az Eötvös Károly Intézet a közhasznúsági jelentésében meghatározottnál sokkal, de sokkal nagyobb lóvét kapott Soros György alapítványaitól. Most aztán sérelemdíjat is fizethet.

Jogerősen pert nyert az Eötvös Károly Intézet (EKINT) kedden Németh Szilárd ellen – olvasható az intézet honlapján.
Azért perelték be tavaly a fideszes politikust, mert 2017. március 17-én a Mandineren megjelent nyilatkozatában azt állította: az intézet a közhasznúsági jelentésében meghatározottnál „sokkal, de sokkal nagyobb lóvét” kapott Soros György alapítványaitól. Vagyis azt állította, hogy meghamisították a jelentést.
Mindezt állítólag a nemzetbiztonsági szolgálatoktól tudta meg, mégpedig úgy, hogy a szolgálatok a Nemzetbiztonsági bizottság ülésén nyilatkoztak erről, amit az ellenzéki képviselők is hallottak – tette hozzá.
Az EKINT első fokon megnyerte a pert a Fővárosi Törvényszéken 2017. december 1-én. Németh Szilárd az Eötvös Károly Intézet jóhírnevét sértő állításait nem tudta bizonyítani.
Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja korábban sajtótájékoztatón közölte, hogy a bizottság jegyzőkönyveinek tanúsága szerint az Eötvös Károly Intézetről a bizottság ülésein szó sem esett.
Németh Szilárdnak hamis tényállításai miatt nyilvánosan meg kell követnie az Eötvös Károly Intézetet és sérelemdíjat is fizetnie kell – olvasható a közleményben.
(Forrás: hvg.hu)
Szerző
Friss
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?