Connect with us

Kerítésen innen

Bige László nem titkolja tovább, ki akarta kikészíteni

Bige László
Megosztás

Bige László gyárát, a Nitrogénműveket, környezetvédelmi problémákra hivatkozva a múlt év végén lerohanták, majd működését is leállíttatták a hatóságok. 2019 október 24-én a bíróság ezt jogszerűtlennek ítélte meg, így a szolnoki üzemben ismét elindulhatott a termelés.

Nem tartozik Orbán Viktor miniszterelnök belső köreihez, ezért nem remélhetett fair bánásmódot az ügyében

– állította Bige László a Bloombergnek adott interjújában.

A hírügynökség a szolnoki gyárat érintő hatósági akciók hátteréről kérdezte a Nitrogénművek Zrt. elnök-vezérigazgatóját, aki a szokásosnál nyíltabban fogalmazott arról, kiket sejt a támadások mögött.

A milliárdos, aki több napot töltött a rendőrségen,

eddig a hazai médiában csak utalgatott rá, hogy egy befolyásos üzletember állhat a hatóság érdeklődése mögött. Bige most azonban meg is nevezte

Csányi Sándort, az OTP Bank vezérét,

és hosszú ideje tartó viszályukat hozta összefüggésbe a cége ellen indult hadjárattal. Azt is állította:

a támadás célja az volt, hogy rákényszerítsék a régió legnagyobb nitrogénműtrágya-gyárának eladására.

A Bloomberg megpróbálta Csányit is megszólaltatni

Válasz az OTP kommunikációs osztályától érkezett. A levél szerint

Bige László egy sor rossz beruházási döntésnek köszönheti szorult helyzetét, és nem a konkurenciának.

Háttér a 24.hu-ról….

„Csányi és Bige már vagy egy évtizede ádáz ellenségekké váltak. A műtrágyabirodalom egykori főfinanszírozója, az OTP a gazdasági válság árnyékában hirtelen leállította a hitelezést, mire a Nitrogénművek Zrt. erőfölénnyel és joggal való visszaélés miatt 25 milliárd forintra perelte a bankot arra hivatkozva, hogy a pénzcsapok elzárása okán le kellett állítani a gyárat. Mélyítette az ellentéteket az ekkoriban folyó birkózás is a gyár tulajdonjogáért: a telivértartó-üzletember Rozsnyói György azzal állt elő, hogy opciója volt a cég részvényeinek egy részére. Rozsnyói OTP-s kapcsolatai miatt pedig úgy tartották, a háttérben Csányi állhat. A Nitrogénművek kimászott a bajból, kapott államilag garantált hitelmilliárdokat a kormány bankjától, az MFB-től, de a harag megmaradt.

A két mogul 2013-ban megint összecsapott,

bár nem nyílt sisakkal folyt a küzdelem, Csányi csellel halászta el Bige orra elől a legnagyobb hazai agrárintegrátort, a már akkor is több mint 200 milliárd forint forgalmú nádudvari KITE Zrt.-t. Az eladósorba került cég megszerzésére Bige ajánlatot tett, de váratlanul előállt elővásárlási jogával és rá is licitált a KITE dél-magyarországi regionális igazgatója, Guba Sándor. Mögötte kezdettől Csányi Sándort sejtették, de csak a következő két évben, fokozatosan ment át – papírforma szerint – Csányi kezébe a KITE. Csányi már a Bonafarm-csoporttal is főszereplője volt a magyar agrárpiacnak, de a KITE megszerzésével a hazai agrárium legnagyobb magánszemély befektetőjévé lépett elő. A csellel több mint tízezer integrált termelő és 1-1,5 millió hektárnyi integrált mezőgazdasági terület került az érdekkörébe.

Úgy tudni, Csányi hajlana a kegyelemdöfésre, a Bige-birodalom megszerzésére, de a bankvezér szakértői igyekeznek lebeszélni erről, mondván, borzasztó pénzeket kellene beleölni az egész műtrágya-komplexum korszerűsítésébe….”

További részletekért kattintson!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük