Kerítésen innen
Bíróság mondhatja ki, hogy a hatéves gyerekeknek iskolába kell menniük!
Akinek volt már 6 éves a gyereke tudja, hogy sokuknál, ha lehetőség van arra, hogy „évvesztesként” egy évvel később menjen iskolába, „sokévnyertes” lesz. Erre dübörgő hazánkban úgy döntött a regnáló, hogy vége ennek a liberális összevisszaságnak, legyen NERrend!
Az Oktatási Hivatal csak tudja….
Arról ír a Népszava a szombati számában, hogy esélyük sincs szembeszállni a szülőknek az Oktatási Hivatallal (OH), ha azt szeretnék, hogy hatéves gyermekük iskolakezdés helyett szeptembertől még egy évig inkább óvodában maradjon, de az OH ezt nem engedélyezte.
Ezekben az esetekben az egyetlen út a bíróság a szülők számára,
azonban a lapnak a Szülői Hang Közösség képviselője, Miklós György azt mondta,
az eddigi eljárások többsége a szülők keresetének elutasításával végződött.
A tankötelezettség megkezdésének és az iskolaérettségi vizsgálatok szabályainak szigorítása miatt
idén januártól az óvoda és a szülő helyett csak az OH döntheti el, hogy egy hatodik életévét augusztus 31-ig betöltő gyermek szeptemberben iskolába megy, esetleg még egy évig még maradhat az óvodában. Ha ez utóbbit szeretné a szülő, akkor azt az Oktatási Hivataltól kell kérvényezni -emlékeztet a Népszava.
Ha szükséges, akkor a hivatal kérheti a pedagógiai szakszolgálatok vizsgálatát is
A Szülői Hang felmérése szerint ez az esetek mintegy 55 százalékában meg is történt. Az OH-hoz összesen 10 874 kérelem érkezett január végéig, nagy részüket el is fogadták, az elutasítások aránya alacsony, 3-4 százalékos.
De ez is több száz olyan gyermeket jelent, akiket szüleik még nem tartanak iskolaérettnek, szeptemberben mégis első osztályba kell lépniük.
Egy szülő a Szülői Hangnak azt mondta, kisfia egy betegség miatt lemaradt a fejlődésben, beszédértése és gondolkodása is fejletlenebb a korosztályába tartozó többi gyerekéhez képest. Ugyanakkor fejlődőképes, orvosai és pedagógusai szerint további egy év sokat segítene neki a megszokott, nyugodt óvodai környezetben. Erre mégsem lesz lehetősége.
Az Oktatási Hivatal elutasító határozatával szemben a szülők kizárólag bírósági úton kérhetnek jogorvoslatot közigazgatási per keretében
Miklós a napilapnak azt mondta,
19 esetben fordultak bírósághoz a szülők, a keresetek nagy részét azonban elutasították. Összesen két ügyben született döntés az OH határozatának megsemmisítéséről – nem szakmai, hanem formai hibák miatt. További két ügy jelenleg is folyamatban van.
„Az a benyomásunk, hogy a bíróság az esetek többségében csupán azt vizsgálta, az eljárás formailag helyesen zajlott-e
Azonban a szülői panasz az esetek túlnyomó részében nem formai, hanem pedagógiai jellegű volt” – mondta Miklós. Szerinte a szülőknek esélyük sincs az OH vagy a szakszolgálatok véleményét megkérdőjelezni, a bíróság nem nézi érdemben, mi van a szakvéleményben, figyelmen kívül hagyja a szülők által jelzett problémákat, a keresethez csatolt szakmai ellenvéleményeket. Ráadásul ha a bíróság mégis a szülő javára dönt, az OH-nál kezdeményez új eljárást – vagyis az egész kezdődhet elölről, ami egy „jogi csapdahelyzetnek” tűnik. Miklós szerint ilyen esetekben nagy szükség lenne egy második szakszolgálati véleményre is, azonban ezt lehetetlen beszerezni.
A Népszava megkereste a Klebelsberg Központot (KK) is,
ahol azt közölték, idén szeptemberben egyébként 3382 első osztály indul a tankerületi központok által fenntartott általános iskolában, ez hetvenöttel több, mint tavaly. A lap szerette volna megtudni a központtól azt is, hogy pontosan mennyi iskolában indul a szokásosnál több első osztály, illetve mennyi iskolában kellett férőhelyet bővíteni. A KK csak annyit közölt,
a tankerületi központok biztosítják minden tanuló számára, hogy rendben megkezdhesse a tanulmányait a 2020/2021-es tanévben.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….