Megvonhatják a biztonsági engedélyt azoktól, akik bírálták Trumpot

Korábbi amerikai hírszerzési és nemzetbiztonsági tisztségviselők biztonsági engedélyének visszavonását fontolgatja az amerikai elnök hivatala, a Fehér Ház – erősítette meg az erről szóló amerikai lapértesüléseket Sarah Huckabee Sanders fehér házi szóvivő hétfőn.
[mnky_ads id=”10551″]

A The New York Times című napilap szerint azoktól a tisztségviselőktől vonhatják meg az átvilágítás után kiadott különleges biztonsági engedélyeket, akik bírálták Donald Trump elnököt a 2016-os amerikai választási folyamatba történt, feltételezett orosz beavatkozás ügyében tett állásfoglalásai miatt. Ezt Sanders is megerősítette hétfői sajtótájékoztatóján.
[mnky_ads id=”10552″]

A döntés John Brennant, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt vezetőjét, James Comey-t, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tavaly menesztett igazgatóját, James Clappert, az amerikai hírszerző szerveket összefogó Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) volt vezetőjét, Susan Rice volt nemzetbiztonsági tanácsadót, Michael Haydent, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt vezetőjét is érintheti. Az indoklás szerint “politikai célokra és pénzcsinálásra” használták fel az egykori közszolgálatukkal járó kiváltságokat. Sanders szerint valamennyien “megalapozatlan vádakat” fogalmaztak meg az Oroszországhoz fűződő kapcsolatokról.

Az ügyben döntés még nem született, Donald Trump – a Fehér Ház szóvivője szerint – egyelőre “tanulmányozza azokat a mechanizmusokat, amelyek lehetővé teszik az engedélyek visszavonását”.

Megszüntethetik a menekültekkel foglalkozó amerikai hivatalt is

Volt diplomaták levélben kérték Mike Pompeo amerikai külügyminisztert, hogy ne szüntesse meg a tárca menekültekkel foglalkozó részlegét – adta hírül a Politico című lap internetes kiadása hétfőn.

Az amerikai diplomácia vezetőjéhez intézett és a lap birtokába került levelet 43 volt diplomata, biztonságpolitikai szakember és humanitárius szervezet vezetője írta alá, s a minisztérium népességgel, menekültekkel és migrációval foglalkozó irodájának (PRM) tervezett megszüntetése ellen emelt szót.

A lap egy neve elhallgatását kérő volt külügyi tisztségviselőtől úgy értesült, hogy Mike Pompeo napokon belül dönthet az említett főosztály megszüntetéséről, amiről még elődje, Rex Tillerson határozott. A külügyminisztérium nem kívánt reagálni a lapértesülésekre.

A levelet olyan tisztségviselők írták alá, akik mind republikánus, mind demokrata párti kormányok idején szolgálatot teljesítettek. Mások mellett David Kramer külügyi államtitkár-helyettes, Wendy Sherman és William Burns volt külügyi államtitkárok, és Ryan Cocker volt afganisztáni és iraki nagykövet. Állásfoglalásukat a volt tisztségviselők elküldték a képviselőház és a szenátus külügyi bizottságainak is.

Tavaly hasonló levelet kapott Rex Tillerson is, 58 szakember kérte a hivatal megszüntetésének az elvetését.

Lesz viszont új veteránügyi miniszter

Az amerikai szenátus hétfőn délután elsöprő többséggel megszavazta, hogy Robert Wilkie legyen az új veteránügyi miniszter.

A szenátus 86:9 arányban meghozott döntéssel hagyta jóvá a Donald Trump által előterjesztett jelölt megbízatását.

Az 56 éves Wilkie a védelmi minisztérium helyettes államtitkára volt, kormányzati szerepvállalása előtt pedig a magánszektorban, a védelmi minisztériummal együttműködő vállalkozások munkatársaként tevékenykedett.

A minisztériumot ügyvezetőként irányítja már március óta, amikor Donald Trump egy közpénzzel elkövetett visszaélés botránya miatt menesztette az addigi tárcavezetőt, David Shulkint. Wilkie akkor felfüggesztette a Pentagonban végzett munkáját, amelyet Peter O’Rourke vet át. O’Rourke várhatóan marad a Pentagon helyettes államtitkára.

Veteránügyi miniszterként Robert Wilkie olyan tárcát irányít majd, amelynek több mint 350 ezer alkalmazottja van és csaknem 200 milliárd dolláros költségvetéssel dolgozik. A szenátusi meghallgatáson a többi között arra tett ígéretet, hogy nem privatizálja a tárca egyes tevékenységeit.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Előkerültek a papírok Trump korábbi tanácsadójának FBI-os lehallgatásáról

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük