Kerítésen innen
Bogdán László a jóság, a szeretet nagykövete volt – Emléktábla avatás Cserdiben
A Városi Kurír megalapításától kezdődően nagy szimpátiával szemlélte Bogdán László Cserdi roma polgármesterének munkáját, fórumot biztosítva gondolatainak. Máig is döbbenten állunk a tény előtt, hogy Bogdán László, akinek az emlékére most tisztelői emléktáblát avattak Cserdiben, öngyilkos lett. Az eseményről kollégánk aki a polgármester egyik fontos barátja is volt küldött tudósítást.
A Városi Kurír megalapításától kezdődően nagy szimpátiával szemlélte Bogdán László, Cserdi roma polgármesterének munkáját, fórumot biztosítva gondolatainak. Máig is döbbenten állunk a tény előtt, hogy Bogdán László, akinek az emlékére most tisztelői emléktáblát avattak Cserdiben, öngyilkos lett. Az eseményről kollégánk, aki a polgármester egyik fontos barátja is volt, küldött tudósítást.
Emlékezzünk!
Cserdi, 2021. július 10, szombat 10.00-óra. polgármesteri hivatal előtti terület. Bogdán Gyula polgármester, Bogdán László testvére meghatottan, könnyes szemmel köszönti a bátyja emléktáblája leleplezésére megjelenteket. Kérésére családtagok, a település lakói, barátok állnak némán, lehajtott fejjel, emlékeztek Bogdán Lászlóra, az eltávozott családtagra, barátra, ismerősre, a jóság, a szeretet nagykövetére.
A megemlékezés szervezői nevében Etelközi Péter elmondta:
„2021. július 13.-án lesz egy éve, hogy Bogdán László itt hagyott bennünket. Laci sajnos korán távozott. Meggyőződésünk, hogy öröksége példaértékű, követésre méltó. Olyan magyar ember volt, aki mélyen hitt abban, hogy a cigányság kiemelhető a mai élethelyzetéből, és idővel nem lesznek másodrendű állampolgárai Magyarországnak.”
Kitért arra, hogy az elmúlt hetekben Bogdán László barátai közül páran összefogtak, és egy szerény, méltóságteljes, teljesen civil, politikamentes megemlékezés előkészítését kezdték meg.
„Ennek eredményeként most Emléktáblát avathatunk, ott ahol László 2006 – óta a település polgármestereként dolgozott. Az évfordulóra elkészült Gyurok JánosnakBogdán László életéről szóló könyve, amelyet itt Cserdiben mutathatunk be a nyilvánosságnak. ” -mondta.
Hangsúlyozta, rövid, szerény megemlékezésre készültek, hiszen László nem szerette a pompát, a magamutogatást. Igyekeztek ennek megfelelni. Kiemelte:
„Emléke a szívünkben él, és ez mindennél fontosabb.”
Az emléktábla avatás előtt a jelenlévők rövid kulturális műsort hallgattak meg. Füsti Molnár Éva, a pécsi Nemzeti Színház művésze, Ady vers idézetekből állított össze egy szöveget, A magyar messiások címmel.
Egy idézet az összeállításból:
„Sósabbak itt a könnyek,
S a fájdalmak is mások,
Ezerszer messiások, a magyar messiások. ”
Ezt követően pécsi Chacho Rom zenekar cigány dalokkal emlékezett Cserdi volt polgármesterére.
A püspöki megemlékezés
Az eredeti tervektől eltérően Dr. Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök egészségi állapota miatt nem tudott elutazni Cserdibe. Püspök úr üzenetét Bogdán Veronika, Cserdi első egyetemi hallgatója, Bogdán László unokahúga olvasta fel:
„Egy év telt el a fájdalmas hír óta. Bogdán László meghalt.
Akkor is, most is, úgy éreztem és érzem, hogy halála egy keserűséggel teli kiáltás volt mindnyájunk felé. Vegyetek észre bennünket! Ha másként nem, hát a halálom árán. Ez az első gondolatom, ami vele kapcsolatban eszembe jut. Miért vagyunk mi cigányok lenézettek, miért van irányunkban annyi előítélet, indulat, bántás? Miért vagyunk útban mindenkinek? Azért, mert barnább a bőrünk?
A Beszéd egy későbbi részében arról szólt a püspök úr:
Minden lehetőséget megragadott, hogy erről beszéljen idehaza és külföldön egyaránt. Sajnos egyedül maradt. Túl gyors tempót diktált és ezért lemaradtak sokan mellőle. Egyedül maradt, mert a társadalom nem tudta vagy nem akarta megérteni. Egyedül maradt, és sokan ki is használták jóhiszeműségét.
Sokan vagyunk, akik őrizzük az emlékét és folytatni akarjuk azt a feladatot, hogy cigányok és nem-cigányok elfogadjuk egymást és valóban testvérként tekinthessünk egymásra. Laci, Isten veled!”- fejeződött be Beer püspök üzenete
Tudjuk, hogy Bogdán László számára sokat jelentett, hogy püspök urat barátjának tudhatta. Sokszor elmondta, hogy Beer püspök úr a „cigányok pápája”. Mindketten a közös jövőt tervezgették, amikor a sors közbeszólt.
„A változás úgy kezdődik, hogy valaki elindul valamerre”
Bogdán László Emléktábláját a két unokahúga –Veronika és kicsi Zoé –leplezte le, néma csendben, sokan a szemeiket törölgették. Az emléktábla örök időkre hirdeti annak a cigány embernek az örökségét, aki kezdetekkor úgy fogalmazott:
„A változás úgy kezdődik, hogy valaki elindul valamerre.”
Cserdi korán eltávozott polgármestere nagy utat tett meg, mi a barátai büszkék vagyunk arra, hogy ismerhettük, hogy barátainak tartott bennünket. Lehetőségeink szerint igyekszünk emlékét megőrizni, örökségét tovább vinni. Hisszük, hogy László üzenetei, így:
„Az én boldogságomhoz mások boldogsága is szükséges.” „A jósághoz nem kell pénz. A jósághoz akarat kell.”
időtállóak, és példaértékűek.
Bogdán László Emléktáblája avatásán sokan voltunk. Mindazok ott voltak, akik számára Bogdán László barátsága, egy tiszta ember közelsége nemcsak egy közös szelfit jelentett. Számunkra, szervezők számára azok a barátaink a fontosak, akikkel együtt emlékeztünk a szeretve tisztelt emberre, a szívéből áradó jóságra, igaz hitére, szüntelen tenni akarására Mindenkinek vannak hibái, neki is voltak. De ez semmivel nem kisebbíti az érdemeit.
Bogdán László maradandó nyomot hagyott maga után, óvjuk féltőn emlékét. Mert megdolgozott, megszenvedett érte.
Szerző
6 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Dr.Surányi Jenő
2021.07.11 09:41 at 09:41
Mély tiszteletem! Sokat dolgozott a cigányok megbecsüléséért, s ehhez teret is adott számukra. Ez emberfeletti munka, amelyt nem is tudott teljesedésbe vinni, csak megmutatta az utat. Utat a tisztes munkába. Sajnos, tevékenységének hatása erősen korlátozott volt, a cigányság vezetői közül kevesen tartottak vele.
Zotter Tibor
2021.07.11 11:25 at 11:25
A szervezők nevében Etelközi Péter pártoktól, politikától mentes avatót ígért, negyed óra múlva Karácsony felemlítve a vidék összefogásának szükségességét hangsúlyozta a jelenleg regnáló hatalom leváltása érdekében! Nem hiszem, hogy szavahihetetlen embereket Laci barátként fogadta volna el!
Klári Vicze
2021.07.11 14:07 at 14:07
a vidék összefogást orbán rezsim akadályozza. hisz vidéken a emberek meg vannak félelítve, ha másképp gondolkodnak orbán bünteti őket. nincs, segély nincs közmunka.
Pingback: Gyújtsunk gyertyát 2021. július 13.-án Bogdán László emlékére! - Városi Kurír
Dittrich Erzsébet
2021.07.12 15:46 at 15:46
Én is ott voltam. Csak annyi hangzott el, hogy a rendezvény nagy részét Karácsony Gergely sponzorálta magán pézből. Senki nem tiltotta meg a politikusoknak, hogy megjelenjenek a megemlékezésen. De ma már nekik Bogdán László már nem hozhat hasznot, így el sem jöttek.
Kovács László Jánosné
2021.07.14 13:27 at 13:27
Nem hogy hasznot, de nem is kell tőle tartaniuk. Példát vehetnének róla a mai politikusok ! Nyugodjon békében Bogdán László !