A Városi Kurír is beszámolt arról, hogy Bogdán László, Cserdi polgármestere a héten Raoul Wallenberg – díjban részesült. Ebből az alkalomból beszélgettünk Bogdán Lászlóval a cigányság helyzetéről, a kirekesztésről, a szegregációról. Természetesen kikerülhetetlen volt, hogy megkérdezzük a polgármestert arról is, mit gondol mindarról, ami az elmúlt hetekben Gyöngyöspata kapcsán történt hazánkban.

Az elismerést olyan személyeknek és szervezeteknek ítélik oda,

akik, vagy amelyek tevékenységükkel humanista példát mutatnak és segítik a diszkriminációt elszenvedő embertársainkat. Az indoklás szerint a Bogdán László,- a Cserdiben élőknek csak Laci- a díjat azért

a kimagasló munkáért kapta, amelyet a kisebbségi és többségi társadalom békés együttéléséért tett az elmúlt közel húsz év alatt.

Amit a magam szerény módján…

bl.: Gratulálok a díjhoz, amelyet igen zivataros időben kapott meg. Ön évek óta egyike azon cigány vezetőknek, akik próbálják a többségi társadalom és a kisebbségben levők közötti szakadékra hidat építeni. Aki járt Cserdiben tudja, hogy a faluban mintegy jelképként meg is épült a híd. Mit gondolt, amikor átvette a díjat az igen illusztris társaságban?

Bogdán László: Egyrészt boldog voltam, és örültem, hogy egy olyan hős nevét viselő díjjal ismertek el, amit a magam szerény módján próbáltam tenni, aki egy olyan korban is ember tudott maradni, amikor az ” ember önként, kéjjel ölt, nem csak parancsra”. Kényelmes élete helyett Budapesten zsidók ezreinek az életét mentette meg, nem törődve a kockázattal. Megköszöntem magamban és utána itthon a Cserdi emberek jóságát, hogy hittek bennem, és közösen nagy utat tehettünk meg. A díjátadón egy saját verssel próbáltam a bennem kavargó érzéseket kifejezni. Engedje meg, hogy ebből idézzek:

„Minket egyformán tép a szél.
Minket egyformán ver az eső.
Minket egyformán süt a nap.
Minket egyformán dermeszt a fagy.
Mi mégsem értjük egymást.”

  Egy korábbi interjújában már szó volt arról, hogy a magyar emberek 86 százaléka egy szalmaszálat sem tenne odébb a cigányok érdekében. Akkor azt mondta, hogy nincs meglepve, még nem is olyan rossz ez az arány a mai politikai légkörben. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, tartok attól, hogy a gyöngyöspatai szegregációs ügy ismét napvilágra kerülése óta még nagyobb lett a cigányellenesek száma.

 Megdöbbentem és nem mehetek el szó nélkül  az utóbbi időben történtek mellett….A miniszterelnök úr sajtótájékoztatóján elmondottak óta a szenvedélyek ismét magasra csaptak, már-már polgárháborús hangulatot érzékelek. Mintha ismét az egy évtizeddel ezelőtti időszak tért volna vissza, amikor ártatlan emberek és egy kisgyermek halt meg azért, mert barna volt a bőre. Ebben az időszakban masíroztak az ország cigányok lakta településein – így Gyöngyöspatán is – a Magyar Gárda emberei félelmet keltve az ott élőkben. Úgy gondolom, hogy a hatalom felelőtlenül játszik az emberek érzelmeivel, nem akar mindennek az esetleges következményeivel számolni.

Azért gyűlölsz, mert nem ismersz

– Orbán Viktor által mondottakra még visszatérünk. Szeretném, ha elmondaná, miben látja annak okát, hogy a többséget ennyire áthatja a cigánygyűlölet, a lenézés. Mindezt egy olyan kormány alatt, amely kereszténynek mondja magát.

– Sokszor mondtam már anno és a közelmúltban, nem az a baj, hogy nem ismersz, a baj abban van, azért gyűlölsz, mert nem ismersz. Mindig úgy csinálunk, mintha képesek lennénk együtt érezni azzal, akit a hátsó padba löknek, vagy a sor végére küldenek. Mélységes a gyűlölet és a politika teljesen azonosul ezzel, sőt ezt indukálta a közelmúltban is! Egy álságos és álszent, hazug világban élünk, ez nem a keresztény lét. Számomra többek között Beer Miklós, Székely János, Iványi Gábor mutat utat, az ő példájukat tekintem mértékadónak.

–  Az elmúlt 30 évben a magyarországi cigányság helyzete folyamatosan romlik. A rendszerváltáskor a cigányok kerültek elsőnek az utcára, maradtak munka- és megélhetés nélkül. A mintegy 1,2 millió cigány nagy része kilátástalan helyzetben van, esélyük sincs arra, hogy előbbre jussanak.

– Nézze, nincs értelme köntörfalazni….1990-óta soha sem vette komolyan egyetlen politikai csoport sem a cigánykérdést. Milliárdokat szórtak ki az ablakon “felzárkóztatás” címén, amiből aztán nem lett semmi. Az uniós pénzek garmada tűnt el, mint szürke szamár a ködben, nulla haszonnal. Tudja, hány ember jutott munkához a Farkas Flórián fémjelezte Híd a munka világába projekttel? Egy sem. De eltűnt büntetlenül 1,6 milliárd forint, amiből “csodákat” is lehetett volna csinálni. Farkas pedig ott díszeleg a parlamentben. Meghívom Cserdibe azt az olvasót egy cigány lecsóra, aki emlékszik arra, mikor szólalt fel a Lungo-Drom elnöke a tisztelt házban a cigányság érdekében. A többi elszórt milliárd akár egy külön interjú tárgya is lehetne. A mindenkori politikai vezetés fügefalevélnek használta a cigányságot, amikor politikailag “korrekt” képet kellett mutatni a külvilágnak.

Példák sokaságát sorolhatnám, de minek?

– Kemény szavak a politikáról, a politikusok haszonszerzéséről.

– Ne tegyünk úgy, mintha nem tudnánk, hogy ma Magyarországon a “büdös cigánnyal” bármit meg lehet büntetlenül tenni. Példák sokaságát sorolhatnám, de minek? A cigányokra csak a választások időszakában van szükség, amikor kellenek a szavazataik. Csodálkozunk azon, hogy a csóró szegény ember pár kiló krumpliért megvehető? Akitől enni kap, oda szavaz, bármilyen keveset is adnak ezért. A nincsnél a kevés is több! Ma az a módi járja, hogy élő, egyenes adásban lehet embereket méltatlanul minősíteni, cigányok felett igaztalanul ítélkezni. A magas nézettség mindent megér. Muszáj kimondanom, az ország politikai vezetői elitisták. Ugye ez a kiválasztottak, az un. elit vezető szerepének a hirdetését jelenti. Cigánynak kötél! Cigánynak nyomor, cigánynak semmit ! Ez járja manapság! Biztos sokak lelki világába beletaposok, de muszáj kimondanom: elitisták és a nácik között nincs különbség!

–  Most jutottunk el Gyöngyöspatára. Az ottani iskolában hosszú időn át szegregált oktatás folyt. Ezért a bíróság jogerősen 62 érintettnek összesen 100 milliós kártérítést ítélt meg. Orbán Viktor legutóbb a péntek reggeli rádió interjújában is arról beszélt a magyar emberekre hivatkozva, hogy a kártérítés nem más, mint munka nélkül keresett pénz. Idézem: ” Mindent megadunk, de pénzt nem adhatunk.”.

– Mélységesen megdöbbentem, hogy az ország első embere “cigányozik”, tovább szítja a feszültséget Tartok attól, hogy mivel nincsenek, nem akarnak a fránya menekültek jönni, újabb ellenséget kell kreálnia a hatalmon levőknek. Ki lenne erre a legjobb? Az ingyenélő, a semmirekellő, a mocskos cigány. Nem hiszem, hogy véletlenül történik mindez. Lázadozik a lelkem, mikor olvasom a híreket és látom, a miniszterelnök még tovább srófolja a gyűlöletet. Nem a magyar állam felelősségéről beszél a szegregáció kapcsán, nem a tudatlanságba taszítottaktól kér kormánya nevében bocsánatot, arról nem is vesz tudomást. Hogyan is van akkor ez? A nincstelenektől, még amit a bíróság megítélt az őket ért jogtalanság okán, azt is sajnálja az egykor maga is szerény körülmények között élt Orbán Viktor? Milyen országban élünk? Mit jelent a jogbiztonság Magyarországon? Van egyáltalán jogbiztonság hazánkban?

– Ha tehetné, mit mondana el a parlamentben, mit üzenne Orbán Viktornak?

– Minden jó érzésű magyar embert kérek szépen, ne legyen kicsinyes és ne ítélkezzen!  Próbáljuk az egészet megérteni és kezelni a helyzetet! Egy hazában élünk, Kedves miniszterelnök úr!

Minden magyar ember? – hát a cigány minek számít akkor!? Mi nem vagyunk emberek?
Én magam belül tudom a választ, de azt nem mondom itt el, elég, hogy érzem sok-sok százezer cigány emberrel együtt! Miniszterelnök Úr, kérem szépen Önt, hogy ne legyen velünk rossz ember!

15 HOZZÁSZÓLÁS

  1. : ” Mindent megadunk, de pénzt nem adhatunk.”…szoval ..ennyi hangzott el Orbán Viktor pènteki kossuth rádios ” beszèdèben”…?..ès nem ez a cikk a gyülöletkeltö..igaz? Grtatulálok ehez a ” felvilágosito” iráshoz.

  2. Most rá rugózik minden ellenzéki média orbánc kijelentésére s jön az adok kapok.Semmibe sem nézem a parlamentünk,gerinctelen,élősködők tárháza,de a médiájuk az most is viszi a prímet.Had kérdezzem már meg azt a húgyagyú firkászt,most kivételesen és orbántól függetlenül,mi jobb,ha odaadják a pénzt a kisebbség azon részének kikről ugye szó van,kik elég léha életet élnek gyerekestől és azt a pénzt el szórakozzák,kétkézzel szétszórják,vagy az a jobb,ha amiben hilyányt szenvednek mondjuk megoldják,étkeztetés,iskola,és szak pedagógus?Továbbá ez a húgy agyú firkász igen csak dezinformált mert a kisebbség az ki mindent megtehet szinte büntetlenül.Mocskos fekbújtó ez a makkarcú firkász egy kórság és a többi párt újság írói is mind az uszítás nagy mesterei.Beszéltem olyanokkal kik cigányok és azt mondták,hogy ők lófaszt adtak volna azoknak az ingyenélőknek kik segából élnek,nem tudják mi a munka…Csakhogy vannak ilyen moslék szarházi ujság írók kik rögvest tekernek még vagy egy tucatot a sztorin,hogy az ellenzéknek nevezett csőcselék jól jöjjön ki,hol ott ezek ott a T-házban nem tesznek mást csak meresztik a picsájuk,kormány is ellenzék is.

    • ” élősködő, húgyagyú, dezinformált, mocskos fe(k)bújtó, makkarcú, kórság, ingyenélő, moslék, csőcselék szarházi”, remélem nem hagytam ki egy ideokádott betűdet sem, ez az ocsmány hozzászólás arra enged következtetni, hogy a szövegértésed egyenlő a nullával, de lehet, hogy csak azért, mert szintén szegregált oktatásban részesültél, és emiatt nem tudod normálisan kifejezni magad, csak ilyen alpári módon. Csak ne kérdezz semmit, mert ez nem kérdés, ez egy jogosan megítélt birói döntés, nem hozzád, és nem a rablóminiszterelnökhöz fordultak a sértettek, a panaszukkal, hálistennek nem tőletek várták a jogsegélyt és nagyon helyes, hogy nem te, se a felcsúti meg az “olyanok akik cigányok” nem ítélkezhetett ebben a perben, hanem a bíróság tette a dolgát. Ez nem vagy-vagy kérdés már szerencsére, ezek a gyerekek nem elég, hogy nehéz helyzetben vannak, még hátrányt szenvedtek, a korosztályukhoz képest az elkülönített oktatás miatt, ezért marasztalták el az iskola fent-tartóját. Itt semmiféle dezinformálás nem történt, az újságíró tette a dolgát, és megszólaltatta Cserdi polgármesterét, Bogdán Lászlót, ő pedig nyilatkozott, elmondta a véleményét, na, nem ebben a cikkben történt uszítás, hanem a Magyar miniszterelnök szájából dőlt mindaz, ami egy normális jogállamban elképzelhetetlen, rasszista uszítás egy jogerős bírósági ítélet kapcsán, te pedig csak szimplán uszulsz is mint egy csahos kutya .

      • 1. Az az időszak amiről most a közbeszéd folyik a 2002-2011 közötti években volt. Ki volt akkor hatalmon ?
        2. Azoknak a “paraszt” / magyar /gyerekeknek a jogairól miért nincs szó akiket a szülők kivettek az iskolából mert képtelenség volt együtt tanulniuk a “szegregált ” diákokkal? Az elkülönítés valószínűleg ezen okokból történt. Önnek , ha van vagy volt kiskorú gyermeke járatná-e egy olyan iskolába ahol naponta zaklatnák vagy vernék ?
        3. Ennek a pénznek jó részét ügyvédi költség címen elszedik a ” károsultaktól”.
        4. Ez a néhány millió forint / ha megkapják / el fog folyni a károsultak kezéből , anélkül hogy az időközben felnőtt gyerekek az egzisztenciájuk feljavítására vagy szakma tanulására , esetleg munkahely keresésére fordítanák.
        5. A rasszizmus kétirányú dolog.
        6. A cigányság bizonyos elemei , előadóművészek , kereskedők , vagy akár munkások is föl tudtak zárkózni a társadalom más rétegeihez. Miért van az hogy nagyrészük többszáz év óta képtelen rá. És emiatt mindig a többségi társadalmat hibáztatják.
        7.Gyurcsány csak annyit tudott hogy táblát akasztott a nyakába : én is cigány vagyok -felirattal. Orbán Viktor néven nevezte a dolgokat és ezért megégetné a liberális oldal.
        8. A Bogdán László által említett gárdamenetelés vagy a romagyilkosságok mind a szocialista kormány időszaka alatt történtek. Bogdán úr ezt is a jelenlegi vezetés szemére hányja . Ez nem uszítás ?
        Bőven lenne még érvem de nincs kedvem tovább sorolni. A jogvédők úgysem értik meg hogy ezzel a viselkedéssel csak az átlagpolgár igazságérzetét borzolják.

      • Kedves Ibolya! Mélységesen egyetértek Veled és minden leírt szavaddal. Amit észrevettem, az az, hogy a kormánynak elfogytak az ellenségképei. Soros már senkit nem érdekel, az emberek könyökén jön ki. A migránsok nem jönnek, hiába riogatnak, hogy százezrével állomásoznak itt meg ott, meg szervezik a baromi nagy harci készültséget a határra, de mégsem jönnek. Ezért jól jött most ez a bírói ítélet, mert így tálcán kapták a következő ellenséget, akit gyűlölhetnek és ebben a miniszterelnök a legnagyobb cigányellenes hergelő.

  3. Nem értek egyet az előttem szolokkal. Sokat vesztettek ezek az emberek a szegregációval, éveket vettek el tőlük, amik alatt ha valódi tudást kaphattak volna, ha nem is mind, de többre vihettek volna. Komolyan azt hiszitek, hogy most kell nekik megtanítani az egyszeregyet? A helyesírást, kornyezetismeretet? Évek tűntek el az életükből a semmire. Ezekért kapják a kárpótlást. Jogosan. Milliárdok tűnnek el a nagy semmire, de korai fejlesztésre, valódi szociális hálóra, oktatásra, hátrányos helyzetűek felzárkóztatására nincs egy vas sem. Még ha normál oktatást kaphattak volna, akkor sem sok az esélyük, tekintve a hátteret, ahonnan indultak. Ezzel kellene először kezdeni valamit. A szegregáció ezt a helyzetet súlyosbította, és akar tetszik akar nem, ez közös felelősség. Undorító, hogy egy miniszterelnök egyáltalán merészel felülbírálni, minősíteni jogi alapon hozott bírói döntéseket. Olyan jogi alapon, amit ők maguk iktattak törvénybe. Gerinctelen féreg mind, aki így visszaél a hatalmával, és arra hasznalja, hogy a zsigeri gyűlöletet szítsa fel az emberekben. Az sem jobb ennél, aki ennek még tapsol is.

    • Totálisan igazad van. Egyetértek mindennel, amit leírtál, mert nekem is pont ugyanez a véleményem, mint Neked!!!

  4. Nem állítom hogy a fenti riportban nincs igazság csak hogy fél igazság amit leírnak. Sajnálom hogy Bogdán úr nem használta azt a bátorságát, amit ez idáig már megszoktunk tőle. Érteni vélem miért egyoldalúak a felvetései, miért nem néz mélyebbre ebben az ügyben.

    Valóban szegregálás történt még a szocialista kormány idején, vagy “csak” a felzárkóztatás miatt kellett külön választani a cigány gyerekeket? Akik nem voltak képesek (önhibájukon kívül), lépést tartani a tanulásban, nem jelentek meg az iskola kezdésre, vagy idejekorán távoztak. Meg kellene kérdezni az akkori tanárokat: Milyen körülmények között lehetett oktatni ezeket a gyerekeket. Azt is elismerem hogy az Orbán kormány ideje alatt módot kellett volna találni a szegregáció/felzárkóztatás megoldására. Hát ez nem sikerült, de mi volt az oka?

    A törvény az törvény, tehát jár! Mit kezdenének vele? Gyarapodna ettől a pénztől a tudásuk? Jobban eltudnának helyezkedni, jobb munkát tudnának végezni? Ebből a pénzből képeznék magukat? Nem hiszem!

    Ha mégis tévednék, akkor miért nem fogadják el pénz helyett az OV.által felajánlott oktatást? Mert már előre elköltötték az ügyvédek által biztosra mondott összeget? Vagy nem is érdekli őket hogy mi lesz később, majd valahogyan megélnek, lopásból, rablásból, segélyekből stb.

    A riportalanyt mérték nélkül tisztelem, azért amit a cigányságért és a nemzetért tett, de most túl mérsékelten nyilatkozott. Talán nem akart szembe kerülni azokkal akikről a cikk szól, talán más okból nem élt ezzel a lehetőséggel. Pedig nagyon is jó alkalom lett volna, ha mindkét oldal érveit mérlegelve szólalt volna fel.
    Én ezt vártam tőle!

  5. Le kell szögezni, hogy a riport alany tiszteletet érdemel.
    Ugyanakkor.:
    NEM SZABAD ÁLTALÁNOSITANI!
    Bogdán, és a falubéli társai nem általánosak!
    Azért nem, mert amit müvelnek, az a cigányok köreiben nem ÁLTALÁNOS!
    De anno Bogdán azt is nyilatkozta, hogy igen,: a cigányok tolvajok, és szeretnek ingyen élni. (bocsánat ha nem pontos)
    Erre fel egy Zsigó Jenő-Setét Jenő… féle cigány tábor elszámoltatta, és a teremből kimenet rugdosták, ill. nyakon vágták. A saját “fajtársai”
    Nos ennek a “cigánytábornak” az ikonikus alakjai (Zsigó, D.Ágnes, Horvát Aladár, Mohácsi Viktória, Setét Jenő,…plusz a helyi uzsorás megmondó emberek…) akik jogvédő státuszt harcoltak ki maguknak (balos zsidók segedelmével) Én speciel csak LÁZITÓKNAK titulálnám, akik ezért még pénzt is kaptak. (Elég jó fizetést) Uszitásért!!! Hmm.
    Kakukk tojás Bogdán!
    Se nem Magyar, se nem cigány.
    Az ő helyében nem kritizálnék! Az előbb emlitett lázitók megvetik Őt, (Bizony) miközben “csak” egy ember. Egy ember, aki igyekszik normális keretek között élni. Slussz!
    Mondjuk én ezért nem tüntetném ki!
    -Melyik Magyart tüntetik ki aki normális emberi keretek között igyekszik élni???-
    Gyöngyöspata.
    Azon a pénzen alapitani kell egy iskolát, (igen, egy szegregált iskolát) … és már is bizonyithatják a cigányok, hogy érnek annyit mint a Magyar!
    Azt a pénzt, amit kétzhez kapnának, -nagyon nagy valószinüség szerint- úgyis játékgépbe dobálnák, egy pár száz korsó sör társaságában.

    • Jó érvek. Csak a játékgép nem stimmel. Az már nincs. És ezt is az Orbán kormánynak köszönhetjük , pedig hogy támadták emiatt is. És végül belátták hogy igaza van.

    • Daróczi Károly te különben normális vagy? Indokok nélkül kijelented, hogy Bogdán „se nem magyar, se nem cigány”? Közben nem vetted észre, hogy ugyanaz a Setét Jenő, aki ott volt a Horváth Aladár féle reakciós mocskos roma gyülekezetben, akik már régen úgy lejártak, mint a taxióra, ez az ember is megkapta a Wallenberg díjat”” Setét!! Magyarázd már meg, ő miért? Azt monndod, Bogdán átlagember, mert „csak igyekszik normálisan élni? és te ezért nem adnál díjat? Az az ember kiemelkedő példa ma Magyarországon minden cigány és minden magyar előtt! Mindenhova megy, ahova hívják, nevel és tanít! mire tanít? Szépen élni, dolgozni, nem irigykedni, tisztelni a másik embert, mindenkit! Ugyanakkor Ő hiába várja el, hogy ne csak közelről, hanem távolról és egyáltalán is ismerjék el, hogy Ő IS EMBER! Mégpedig a legbecsületesebb, legtisztább, legmagyarabb EMBER!
      Na idefigyelj szerencsétlen! 17 éve dolgozik, mint az állat, kihozta a falut a mélyszegénységből, megszüntette a 100 % bűnözőkből álló faluban a bűnözést, a közmunkásokat személyesen segített a munkaerőpiacon elhelyezni! Elől állt minden nehéz munkában, kutat fúrt! Mindenhova megy, ahova hívják, segít, hogy máshol is meg tudják tanulni a cigányok az emberhez méltó életet! A cserdi gyerekek, szépek, tiszták, rendesek és jók! Iskolába járnak, nem maradnak ki, jól tanulnak, sőt továbbtanulnak! 128 fürdőszobát csináltak, de csak annak a cigánynak segítettek, aki beszállt önerővel is. Amit régebben ők loptak, most ők őrzik a sajátjukat. Amit termelnek, abból rengeteget adakoznak, mert ők már tudják, mi a jóság!, De az ilyenek, mint ti, sokan a mai magyarok többsége, sosem fogják ezeket megtanulni és sosem fogják a cigányokat elfogadni egyenrangú polgárként csak Farkas Flóriánt, meg Orbánt! <3

      • Garp, te hazug állat!Nem érveid vannak neked, hanem pont olyan mocskos a pofád, mint a lelked! Minden sornak, amit leírtál, minden szava utolsó hazugság! Te nem, hogy magyar embernek, hanem embernek sem vagy nevezhető, Orbánnal együtt! Gárdamenetelés és a romagyilkosságok a szocialista kormány alatt történtek? Vonáék, Jobbik, Magyar Gárda mikor volt, te elvetemült? Romagyilkosságok, olaszliszkai tanár brutális kivégzése a semmiért, mikor volt, Móri gyilkosság és a többi mikor volt, te eszetlen?
        Hogy a magyarok nem engedték a kölykeiket ugyanabba az iskolába, ahol cigányok voltak? Miért nem nevelte meg mind a két oldal a saját gyerekeit a normális életre, arra, hogy vannak az embereknek jogai , de kötelességei is,? Tudod miért? mert titeket sem neveltek ilyenekre a szülők!!a gyerek a sosem születik rossznak! A gyereket nem arra kell nevelni, hogy vedd , emi a cigányé, ne ülj mellé, ne szólj hozzá, mert mocskos! De miért az? Mert nektek meg két fürdőszobátok van! Ne segíts a cigánygyereknek, vigyázz mindenedre, uzsonnádra, mert ellopják? Igen?? Még az is lehet! És tudod miért, te szemét? Mert lehet, egy hete nem evett egy falatot sem! Miért nem tanul, mert még könyve, füzete, semmije nincsen! Most mi van? Már a templomban egyes papok is azt prédikálják a szentfazekak, hogy csak az orbáni rend a rend! Pedig neki aztán nem ez lenne a dolga! És ezek hívják magukat keresztényeknek és ezeknek nem tetszik aki olyan, mint Beer püspök úr? Ezeknek nem tetszik a cserdiek polgármestere, akim megszüntette a bűnözést, a mélyszegénységet, megtanította a munkát, aki azt mondja, hogy belül nagyon is magyarnak érzi magát, de ahogy viselkedik a cigányokkal az ország, aszerint sosem lesz elfogadva magyarnak! Bár a mostani mocskos vezetés lenne annyira magyar, mint Bogdán László és társai!
        Nem érveid vannak neked, hanem pont olyan mocskos a pofád, mint a lelked! Minden sornak, amit leírtál, minden szava utolsó hazugság! Te nem, hogy magyar embernek, hanem embernek sem vagy nevezhető, Orbánnal együtt! Gárdamenetelés és a romagyilkosságok a szocialista kormány alatt történtek? Vonáék, Jobbik, Magyar Gárda mikor volt, te elvetemült? Romagyilkosságok, olaszliszkai tanár brutális kivégzése a semmiért, mikor volt, Móri gyilkosság és a többi mikor volt, te eszetlen?
        Hogy a magyarok nem engedték a kölykeiket ugyanabba az iskolába, ahol cigányok voltak? Miért nem nevelte meg mind a két oldal a saját gyerekeit a normális életre, arra, hogy vannak az embereknek jogai , de kötelességei is,? Tudod miért? mert titeket sem neveltek ilyenekre a szülők!!a gyerek a sosem születik rossznak! A gyereket nem arra kell nevelni, hogy vedd , emi a cigányé, ne ülj mellé, ne szólj hozzá, mert mocskos! De miért az? Mert nektek meg két fürdőszobátok van! Ne segíts a cigánygyereknek, vigyázz mindenedre, uzsonnádra, mert ellopják? Igen?? Még az is lehet! És tudod miért, te szemét? Mert lehet, egy hete nem evett egy falatot sem! Miért nem tanul, mert még könyve, füzete, semmije nincsen! Most mi van? Már a templomban egyes papok is azt prédikálják a szentfazekak, hogy csak az orbáni rend a rend! Pedig neki aztán nem ez lenne a dolga! És ezek hívják magukat keresztényeknek és ezeknek nem tetszik aki olyan, mint Beer püspök úr? Ezeknek nem tetszik a cserdiek polgármestere, akim megszüntette a bűnözést, a mélyszegénységet, megtanította a munkát, aki azt mondja, hogy belül nagyon is magyarnak érzi magát, de ahogy viselkedik a cigányokkal az ország, aszerint sosem lesz elfogadva magyarnak! Bár a mostani mocskos vezetés lenne annyira magyar, mint Bogdán László és társai!

        • Valikám! Elolvastam a Darónak és Garpnak szóló írásodat is. Ezt akár én is írhattam volna, mert minden betűjével mélységesen egyetértek. De ma a kormányprogram nem a cigányok felzárkóztatásáról szól, hanem a cigányok gyűlöletéről. És ebben nagyon nagy partner orbán viktor miniszterelnök!!! Sajnos égy egyben nagyon szomorú is!!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét