Kerítésen innen
Bóka-arcátlanság: nem Trump-ízű a Make Europe great again kormányjelszó, hiszen Ő ilyet soha nem mondott
“Tegyük újra naggyá Európát!”, “Make Europe Great Again!” lesz a július 1-vel kezdődő magyar EU-elnökség jelmondata, a “emblémája” a stilizált Rubik kocka – hangzott el a sajtótájékoztatón, melyen Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter és Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációs államtitkár bemutatta az elnökség programját, prioritásait.
A Trump-íz
Arra az újságírói kérdésre, hogy nincs-e Trumpot támogató áthallása a jelmondatnak – hiszen az ö szlogenje volt a korábbi amerikai elnökválasztáson a “Make America Great Again” ( MAGA ), Bóka János azzal válaszolt:
nem tud arról, nem hallotta, hogy Trump valaha is azt mondta volna, hogy tegyük naggyá nagy Európát.
Kovács Zoltán ezt azzal egészítette ki:
az első magyar EU-elnökség is hasonló jelszóval “Strong Europe”, azaz az Erős Európa jelmondattal indult 2011-ben.
Próba cseresznye…
A nemzetközi sajtótájékoztatón Bóka János azt mondta, hogy 2024 második felében Magyarország rendkívüli helyzetben látja el az unió soros elnökségét. A háború, a globális versenytársaktól való leszakadás, a törékeny biztonsági helyzet, a migráció, a klímaváltozás és a demográfiai helyzet egész Európát kihívás elé állítják. Ráadásul, a magyar elnökségnek az újonnan felálló európai parlamenttel biztosítania kell az átmenet zavartalanságát.
Hazánk 20 éve tagja az EU-nak és voltunk már soros elnökök, így tapasztalatunk is van. Magyarország markáns Európa-politikát folytat és víziónk tükröződni fog a magyar elnökség munkájában is.
Elnökségünk alatt mindenekelőtt Európa békéjét és biztonságát kell szavatolnunk. A magyar kormány 7 pontban foglalta össze a legfontosabb elnökségi célokat:
- az EU versenyképességének és gazdasági növekedésének ösztönzésére új megállapodást fogadunk el;
- támogatni fogjuk az európai védelmi ipar és innováció megerősítését, valamint a tagállami védelmi beszerzési együttműködést;
- a külső határok védelmére és a migrációt kiváltó okok kezelésére külső partnerségeket alakítunk ki;
- kiegyensúlyozott és hiteles bővítési politikát folytatunk, külön figyelve a nyugat-balkáni térségre;
- stratégiai vitát indítunk a kohéziós politika jövőjéről, ami már évtizedek óta sikeres a válságkezelésekben és a növekedés elősegítésében;
- gazdaközpontú agrárpolitikát támogatunk, ami garantálja Európa élelmezés-biztonságát
- és a demográfiai kérdéseket minden formában és fórumon napirendre tűzzük.
Magyarország “tisztességes közvetítőként” – honest broker -, a tagállamok és intézmények közötti lojális együttműködés szellemében fog dolgozni egy valóban erős Európa békéjéért, biztonságáért és jólétéért
– jelentette ki Bóka János.
Nagyon „bizik” leszünk…..
A magyar EU-elnökség alatt 1500 tanácsi munkacsoportülést fognak lebonyolítani, 37 formális tanácsülés lesz Brüsszelben és Luxemburgban, 230 elnökségi rendezvény Magyarországon. Ezek közül 16 informális tanácsülés, egy informális Európai Tanács-ülés és az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozó lesz. Kovács Zoltán az elnökség lebonyolításáért felelős kormánybiztosként azt mondta:
összesen 177 esemény lesz a magyar elnökség fél éve alatt. A fő helyszín a Várkert Bazár lesz, de a Bálna is számos tanácskozásnak lesz a helyszíne, a Puskás Aréna pedig protokolláris eseményeké.
A Rubik kocka
A síkba kiterített Rubik-kocka 27 kis négyzetből áll, ami a 27 EU-tagállamot is jelképezi
– mondta Kovács Zoltán, emlékeztetve, hogy ötven éve, 1974-ben mutatta be Rubik Ernő a logikai játékot. (Arról nem esett szó, hogy a magyar kormány megfogadja-e a feltaláló üzenetét:
a legfontosabb pénzügyi prioritás a fiatalok oktatása, és „a világ kormányainak a költségvetésük felét az oktatásra kellene fordítaniuk”
-mondta a Daily Mail-nek adott interjúban.)
A sajtótájékoztatón a kocka szimbolikájáról Kovács elmondta, hogy
a magyar innováció és találékonyság talán legjobban ismert termékéről van szó, de a bonyolultsága ellenére is ki lehet rakni. Az EU-ban is “sokszor sokféleképpen gondolkozunk, a kocka lehetőséget ad arra, hogy amikor kirakják, egyszerre érvényesüljön benne az európai gondolat és a tagállamok nemzeti akarata” – “a magyar szerepfelfogás és kompromisszumkeresés” is megjelenik.
Ursula von der Leyen ? Nincs vétó-lehetőség
A magyar elnökség idejére esik az EU-s intézményi vezetőváltás. Bóka János már a Politicónak nyilatkozott arról, hogy a magyar kormány “nagyon nehezen“ tudná támogatni Ursula von der Leyent. Az ATV kérdésère pedig a miniszter megerősítette:
a kérdésben minősített többséggel hoznak majd döntést, nincs vétó lehetőség, azaz Orbán Viktor nem vétózhatja meg az Euròpai Bizottság élére a tanácsi jelölést. „A másik két jelölttel kapcsolatban kifogást nem fogalmaztunk meg eddig”
– mondta Costára és Kallasra utalva, az ET és a külügyi főtárgyaló posztja kapcsán.
Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalása?
Újságírói kérdésekre Ukrajnát EU-csatlakozási tárgyalási folyamatáról azt mondta a miniszter:
a csatlakozási folyamat „az előírt eljárásrendben folytatódik”, „az eddigi ütemezés alapján a fejezetek megnyitása még fel sem merül”.
A magyar elnökség honlapja itt érhető el. Az összefoglalót az ATV készítette.
Csak úgy….
„Rögzítsük ezt a hetet:
- 1. Nem vétozunk a NATO-ban Ukrajnával kapcsolatban.
- 2. Támogatjuk Ruttét főtitkárnak.
- 3. Magyar Péter kiszorította a KDNP-t a Néppártból .
- 4. Aláírtuk a zárónyilatkozatot az ukrajnai békekonferencián.
- 5. Az EU-ban le fogják osztani a posztokat Orbán nélkül.
- 6. Meloni elhajtotta Orbánt.
Vagyis a Fidesz győzött, de Brüsszelt csak 5 év múlva foglalja el. „Hát hogy nem látjátok előre a zsenialitást!” – olvasható egy Facebook-hozzászólásban.
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….