Botrány! A Mi Hazánk újabb támadása az LMBTQ-közösség ellen

Hiába minden a szélsőjobboldali Mi Hazánk mozgalom nem hagyja abba nemtelen támadását amit egy mesekönyv ürügyén indított, az LMBTQ-közösség ellen.

Ők csak mennek előre

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a törpepárt az egyetlen lehetőséget a botrány keltésben látja arra, hogy fenntartsa az érdeklődést szélsőséges nézetei iránt. Nos ha valóban ez a céljuk “jó úton járnak”

Az “óvodai LMBTQ-propaganda” betiltását kezdeményezi az önkormányzatoknál a Mi Hazánk Mozgalom – jelentette be a párt alelnöke kedden sajtótájékoztatón Budapesten.

Novák Előd,  annak idején 2002-ben mint a szélsőjobbos  Erzsébet híd-foglalás egyik központi alakja dobot verve vonult be a honi közéletbe. Most a párt alelnöke, közlése szerint a javaslatot minden olyan önkormányzatnál benyújtják, amelyben van képviselete a Mi Hazánk Mozgalom pártnak. A politikus azt mondta, hogy kezdeményezésére a “homoszexuális identitását nyíltan vállaló alpolgármesterrel terhelt” újbudai önkormányzat csütörtökön tárgyalja a javaslatot.

A veszély forrása szerintük egy mesekönyv

Novák utalt arra, hogy a “homoszexuális propagandát” tartalmazó Meseország mindenkié című mesekönyv előszavában is szerepel: óvodai és iskolai foglalkozástervek is készültek a mesékhez. Ugyanakkor – folytatta – már vannak olyan óvodák Magyarországon, ahol az óvodapedagógusok “külső nyomásra” kiadványokkal és foglalkoztatófüzet segítségével “népszerűsítik a homoszexualitást” a legvédtelenebb korosztályban.

Logikai kecskebak

Novák Előd hangsúlyozta, hogy a Mi Hazánk az egyetlen párt, amelyik a “deviánsok” felvonulásának, iskolai propagandatevékenységének betiltását követeli. Úgy vélekedett: a “homoszexuálisok szaporodása” a propaganda következménye, és a propagandának véget vetve legalább a “divat-homoszexuálisok száma” csökkenthető volna. Ebben a Mi Hazánk sem Gyurcsányék támogató, sem Orbánék tűrő (?)politikáját nem fogadja el – mondta.

Naná, hogy előjött az ellenzéki összefogás által  elbukott tiszaújvárosi választás is

Arra a kérdésre, hogy Jakab Péternek, a Jobbik elnökének le kellene-e mondania a tiszaújvárosi ellenzéki jelölt választási vereségét követően, Novák Előd úgy fogalmazott:

“a politikai prostitúció leggusztustalanabb formáit látjuk a Jobbiknál, amikor képesek Gyurcsánnyal is összefeküdni a hatalom minden áron való megszerzése érdekében. (…) Úgy tűnik, hogy Jakab Péter vezetésével most már nemcsak a párt politikai kiherélése, hanem úgymond a körülmetélése is megtörtént” – fogalmazott.

Ennyit a homoszexuális propagandáról!

Mi Hazánk

2 hozzászólás

  • 2020.10.13 - 16:48
    Közvetlen hivatkozás

    Hülye fasiszta Mi Hazánk Párt! Én csak a pinát szeretem, tehát nem vagyok buzi, de attól még őket is tudomásul veszem, ők is emberek. Ti meg az egészet csak politikai haszonszerzés céljából csináljátok, szarházi banda vagytok!

    Válasz
  • 2020.10.13 - 17:04
    Közvetlen hivatkozás

    Abból igaza van, hogy a -gyerekektől- el kell tiltani a “könyvet”! A hazánk-, népünk-, fajunk léte függ-: tőle! Eddig is voltak és lesznek “homokosok”! De! Ne akarják átnevelni az -egészséges- társadalmat! Éljék életüket, mint tették eddig is! Csendben, nem-: rivaldafényben!

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük