Sorting by

×

Botrány augusztus 20-án! Betörték egy képviselő orrát! – az írás szerint a helyi “ellenzék” volt a ludas, egy jelenlévő szerint az alkohol “ütött”!

Amíg Budapesten “rendben zajlott” a nemzeti ünnep első felvonása, addig nem mindenhol volt ez így. A cirka 4.000 fős Fejér megyei Aba város önkormányzata Facebook-oldalán számolt be a bizarr történetről. Némiképp árnyalja a képet, hogy az írás név nélkül jelent meg és egy hozzászóló, aki vállalta kilétét azt állítja, semmilyen politikai motiváció nem állt a verekedés hátterében, csak az a fránya alkohol!

Két héttel ezelőtt a város vezetése olyan információt kapott, hogy egy csoport az augusztus 20-i, ünnepi rendezvény megzavarására készül. Az önkormányzat rendelkezésére álló információi szerint ez a csoport elsősorban olyan emberekből áll, amely a választások óta nem tudja elfogadni, hogy a korábbi vezetést az abai emberek leváltották.

Felkészültek, de….

Dr. Mikula Lajos polgármester előzetesen tájékoztatta is a székesfehérvári rendőrkapitányság vezetését a várható rendbontási kísérletről, ezen túl pedig biztonsági szolgálatot bízott meg a rendezvény délutáni, esti biztosításával, mivel arra számítottak, hogy az esti, éjszakai zenei program idején lehet a rendbontás.

Az önkormányzati rendezvénnyel párhuzamosan zajlott egy másik, magán szervezésű esemény, ahol már délutántól ingyenesen lehetett alkoholt fogyasztani. Az előzetes információ végül igaznak bizonyult, mivel rendbontás miatt éjfélkor be kellett zárni az eseményt.

Két incidens történt. Az egyik során Nagy Kaszap Ferenc önkormányzati képviselőnek, miközben azon igyekezett, hogy a rendbontás ne fajuljon el, betörték az orrát.

A képviselő hivatalos minőségében, polgármesteri megbízás alapján felügyelte a rendezvényt, azaz hivatalos személyként bántalmazták. A feltételezett bántalmazót a rendőrök az információk szerint előállították, de ezen túl egy másik provokált verekedés is kitört.

Rendőri “jelenlét” mellett….

A közlés szerint a rendőrség megfelelően tette a dolgát, a nap folyamán folyamatos volt a jelenlétük és folyamatos volt ez egyeztetés az önkormányzati vezetéssel, de nem rajtuk és nem is az önkormányzati vezetésen múlott, hogy nem sikerült bajt megakadályozni.

„Sajnálatos, hogy az abai “ellenzék” idáig jutott, hogy már fizikai erőszaktól sem riadnak vissza. Ez már messze túl mutat azon, hogy névtelenül mocskolódnak és hazudoznak az Interneten. ”

– írja az önkormányzat.

Nagy Kaszap Ferenc képviselőre hétfőn orrműtét vár, és az is kiderült, hogy a magán szervezésű rendezvény késő délutáni, esti résztvevői között és az incidensek között van összefüggés.

Árnyalja a képet….

A bejegyzés alatt az egyik kommetelő azonban egészen máshogy látja a történteket!

“….felháborítónak tartom, hogy egy privát rendezvényt tart az Önkormányzat neve mögé bújva, névtelenül a fenti írás szerzője!

Kérem a kitett cikket szíveskedjen aláírni, hogy legalább tudjuk, kinek az agyszüleménye a vádaskodás!

Én ott voltam az említett privát rendezvényen,

kultúrált, jókedvű és főleg a sportot népszerűsítő rendezvény volt, teljesen politika mentesen!

Az, hogy vannak emberek akik alkohol hatása alatt kivetkőznek emberi mivoltukból, nem róható fel a rendezvény szervezőinek.

Ennyi erővel a kocsmákat tessék bezáratni és alkoholtilalmat elrendelni! Mindazonáltal egy embertársunk fizikai bántalmazása elfogadhatatlan, remélem felelősségre vonással zárul az elkövetőkre nézve!”

A kommentekből….

“Nem igazán nyilvánítok véleményt a 19-es választások óta, mert így láttam helyesnek, azonban e mellett a dolog mellett most nem tudok szó nélkül elmenni… Végtelenül elítélem azt ami tegnap történt, normálisan gondolkodó, megfelelő értékrenddel rendelkező ember ilyet nem tesz, az erőszak, es az agresszió soha nem lehet egy problémára megoldás. Saját magukat minősítik azok akik így akarják a vélt vagy valós problémájukat megoldani…, sajnálom őket, lelkiekben nem túl gazdagok, szar lehet így élni, önmagukat minősítették. Ezt a hozzászólást mint abai polgár írtam, a saját értékrendem szerint, mert jogom van hozzá.”

“Jobbulást kívánunk Ferenc Nagy Kaszap Sajnos vannak emberek akiknek soha semmi se jó. Míg az előző vezetés volt rájuk fújtak most meg az újra. Ha meg egy másik lenne akkor meg az nem lenne jó. 🙁 Szégyeljék magukat akik részt vettek a rendbontásban.”

“Nagyon sajnálom ami Nagy Kaszap Ferenc képviselő Úrral történt! Ezúton is jobbulást kívánok neki! Azonban felháborítónak tartom, hogy egy privát rendezvényt tart az Önkormányzat neve mögé bújva, névtelenül a fenti írás szerzője! Kérem a kitett cikket szíveskedjen aláírni, hogy legalább tudjuk, kinek az agyszüleménye a vádaskodás! Én ott voltam az említett privát rendezvényen, kultúrált, jókedvű és főleg a sportot népszerűsítő rendezvény volt, teljesen politika mentesen! Az, hogy vannak emberek akik alkohol hatása alatt kivetkőznek emberi mivoltukból, nem róható fel a rendezvény szervezőinek. Ennyi erővel a kocsmákat tessék bezáratni és alkoholtilalmat elrendelni! Mindazonáltal egy embertársunk fizikai bántalmazása elfogadhatatlan, remélem felelősségre vonással zárul az elkövetőkre nézve!”

“Sajnalatos,hogy idáig fajulnak a dolgok! De ez nem azt jelenti,hogy a tisztelt verekedő az ingyen szeszen nyomta be magat… Mert mar a nap folyaman is voltak erősen inuminált emberek. Arról nem beszelve,hogy senkire nincs ráírva,hogy seggfej! Szegyelje magat minden ilyen ember! Hogy itt sosem jó semmi. Egymasra mutogatasok hada van folyton. Nem bírnak viselkedni az emberek! Régen is így volt. Ez nem a mostani vezetés ,vagy a privat rendezveny hibaja! Ferinek jobbulast! Ocsmany banda ennyi röviden”

Kapcsolódó

átver
A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.