Blogbazár
Bruck András: A parlament fogságában
Nehéz örökös vesztesnek lenni. Úgy érzed magad, mintha értelmi fogyatékos lennél, akinek egyszerűen semmi nem sikerülhet.
Elviselhetetlen érzés, hogy bár van szavazati jogod, képtelen vagy az események befolyásolására. Azt tesznek veled a pártok, pártvezetők, amit akarnak. Mindenekelőtt Orbán, de Gyurcsány, Karácsony, Vona, Szél Bernadett is.
Így most mindenkit vádolsz
a folyamatos kudarcokért: az EU-t, mert pénzeli és fenntartja Orbán kleptokráciáját, a tehetetlen ellenzéki pártokat, a szomszédodat, akiről tudod, hogy bár már mindkét gyereke külföldön van, ő inkább velük szakított, mint a Fidesszel, és persze saját magadat is.
Orbánnal nincs dolgod.
Negyedszázada ugyanazt teszi, és amíg gondolkodni képes, ugyanezt fogja: amire szemet vet, elveszi magának, amit tud, elpusztít, hogy senkinek ne jusson. A más vesztesége az ő nyeresége. Egy gyógyszereken, megtorláson, szembenálláson élő emberi, politikusi szörnyeteg. A szomszéddal sincs mit tenni. Tagadhatatlanul rossz érzés látni, hallani kárörömmel vegyes diadalmámorukat, főképp azért, mert közben nem bánják, hogy néhány bűnöző elviszi alóluk az országot. De ők immúnisak minden veszteségre. Talán azzal vigasztaljam magam, hogy míg várólistán vannak, őket is szétrágja a rák? Hogy az ő gyerekük is sokkal kevesebbet kap, mint egy átlag európai? Hogy az ő pénzük is benne van Tiborcz szállodáiban? Mondhatod nekik, három perc és már Kun Bélánál tartanak.
Tényleg semmi nem hat rájuk.
Az átlag Fidesz-szavazó egy elementáris komplexus; azzal a moslékkal, amivel Orbánék etetik őket, azért nem lehetne bárkit megetetni. Íme a legújabb vödörnyi, amit az ő képükbe is belelöttyintett. Mai, még frissen bűzölög:
„Szeretnék egy átfogó megállapodást kötni a magyar nőkkel, mert végül is a demográfia rajtuk áll vagy bukik, ez az ő döntésük, fontosnak tartom, hogy mondják el, mi pedig pontosan értsük meg, hogy mit akarnak.”
Hogy lehet nem átlátni ennek a dumának az elvetemültségén, kalkulált aljasságán?
Igen, mondd el te Orbán-hitű asszony a te Viktorodnak, hogy mit szeretnél, mikor szülnél neki több gyereket, ahogy a német nők szültek Hitlernek. Két anyasági Erzsébet-utalvány elég lesz? Vagy ő maga is segítsen be? Felőlem egyébként harminc évig is kormányozhatna a jobboldal, ha jófele menne az ország, de ahova most megy, ott nincs semmi, az kizárólag az ilyen Orbán-féléknek való vidék.
Úgyhogy maradtál te magad és az ellenzéki pártok. Ezekkel kéne valamit tenni. Abba, hogy te mit tehetnél, mik volnának a kívánatos egyéni közéleti stratégiák, nem mennék bele. De a lelke mélyén mindenki tudja, ha hárítja is, hogy Magyarország elmúlt harminc éve, és vele a rendszerváltás megdöbbentő kudarca közös bűn. Orbán csak a végállomása és katalizátora egy súlyosan terhelt pszichéjű nemzet újabb tragikus útvesztésének.
Az az individualizmus, ahogy a magyarok társadalmi lényként egymás mellett élnek, kiirthatatlan kollektív hazugságokban, hamis önismerettel, önreflexióra képtelenül, a közös célok iránti perverz közönyben, egyszerűen nem hozhatott más eredményt. Ez itt egy olyan hely, ahol még a rapperek is hazudnak, nyálasak és érzelgősek. Normálisan csupán jól aludni se volna illő egy ilyen önsorsrontó, „semmi nem sikerül” országban, de itt se fogy több nyugtató, mint máshol. Hallgatod a Klubrádiót, eltelik négy év, hallgatod tovább a Klubrádiót, eltelik megint négy év… és most majd mit csinálsz? Hallgatod őket tovább? Egy adó, amely, ha szól, tudhatod, hogy tényleg megállt az idő. Hogy semmi remény.
Maradtak utolsónak a pártok, a „mieink”.
Őket is megrázta az újabb vereségük, de gyorsan kiheverték, máris készülnek ismét beülni a parlamentbe – készülnek, mi másra, a negyedik kétharmadra. Azt állítják, hogy csak bentről lehet eredményesen harcolni a rezsim ellen, de ők is hazudnak: ahogy egy ilyen rendszer választáson nem legyőzhető, eredményesen támadni is kizárólag a rendszeren kívülről támadható. Az a „haszon”, ami a képviselők még megmaradt jogosítványaiból esetleg származik – ebbe-abba belenézhetnek, rákérdezhetnek, utánajárhatnak – eltörpül amellett, hogy az ottlétükkel legitimálnának egy olyan rendszert, ahol a jog uralmát felváltotta egyetlen ember uralma. 2010 óta naponta látjuk, ezerszer bebizonyosodott, hogy egy ilyen rendszerben a parlament csupán alibi, és kizárólag az újabb jogtalanságok elfedésére, igazolására szolgál. Az a hatvanegynéhány ellenzéki képviselő, aki beül majd ebbe a parlamentbe – tekintheti magát annak, aminek akarja -, Orbán fizetett ügynöke lesz, sokmillió szavazó és tüntető fiatalok tízezreinek elárulója.
Már két hét telt el, de mint egy temetés után, még mindig nem vagy teljesen magadnál. Olvasnál, de a Kossuth-nótát hallod győzelemtől mámoros bűnözők szájából, aztán Rogán szavait, ahogy bolhacirkusznak nevezte a százezres tüntetést. Persze, hogy megkönnyebbült, hiszen börtön helyett a háborítatlan fosztogatásra kapott négy újabb évet. És vele együtt még hányan!
Ez a banda Svájcból is Csádot csinálna pár év alatt.
De a négyből nyolc, aztán tizenkettő lesz, ha az ellenzéki képviselők ott folytatják, ahol abbahagyták. Pedig az egész közélet dinamikája megváltozna, ha nem ismernék el egy újabb nem tiszta választás után a rezsim legitimitását. De ez csak a parlamenten kívülről lehet hiteles. Ezzel viszont az örökké vesztes defenzív üzemmódból a sokkal több esélyt kínáló offenzívba váltanának át. Akkor megerősödhetne és ellenzéki mítosszá válhatna, hogy csalással nyert a Fidesz. Mert egyébként ez is az igazság. Egyetlen ember akarata szerint átírni egy ország közjogi rendszerét: alkotmányát, választási rendszerét mi más lenne, mint csalás?
Az ellenzék volt már eleget kommunista, liberális, Soros bérenc, migránssimogató, hazaáruló… legyenek már végre ők is azok, amik: hitvány, ócska csalók.
Cikkek az írótól:
Bruck András: Hát nem jobb hely a lépcsőház, mint a parlament?
Szerző
