Banánköztársaság
Bruck András: csak lap legyen, ügyet majd kerítünk!
Valójában engem nem annyira az Index sorsa bánt, mint inkább az, amiben az beteljesedett, az egyre terjedő és mélyülő rohadás. A mocsár felett halványkéken derengő lidércfény s a hatalom e lidércfények körül vigadó mocsári lényei. A fegyver nélküli kivégzőosztagok, az útszélén hagyott élőhalottak a számláikkal, gyerekeikkel, ki tudja mennyi időre standby-ba állított terveikkel, reményeikkel.
Az Index nem az én lapom volt. Nekem ők túl vidámak, túl gondtalanok voltak
Túl sok volt a vicceskedés, a poénkodás – én egy sokkal sötétebb, vészjóslóbb országban élek. A kávézók sora és a teraszokon gondtalan arccal beszélgetők mellett elhaladva is mindig tudatában vagyok ennek. Ez a sötét érzés mint egy láthatatlan kísérő, mindenhova követ. Na, ezt hiányoltam az Index szerzőinek cikkeiből, csak ritkán éreztem bennük, hogy valóban fáj nekik, ami körülöttük és velük történik.Pedig egy országban, amelyben a hatalmon lévőket a közjó helyett kizárólag a saját érdekeik vezérlik, vagy halálos komolysággal állsz ellen, ekképp védve saját integritásod, becsületed és általa az országét, vagy legfeljebb csak féligazságokat mondhatsz. Csakhogy természetüknél fogva azok közelebb állnak a hazugsághoz, mint az igazsághoz.
Én is sajnálom, ami az Indexszel történt,
és elismerésem azoknak, akiknek ez a velejéig rothadt rendszer egyetlen választási lehetőségként a felmondást hagyta. Íme mai létezésünk egy másféle látlelete: az egyik oldalon áll a Fidesz 133 „bátor embere”, ők lelkiismeret-furdalás, bűntudat nélkül szavazzák meg az összes nemzetnyomorító törvényt, a másikon pedig ott vannak ők nyolcvanan, akik jellemességük miatt most megélhetés nélkül maradtak. És mégis, mégis… Egy diktatúra ellen nem győzhetsz a szívedben harag, megvetés, és minek ájtatoskodni, gyűlölet nélkül. A legvisszataszítóbb körülmények között is jogod van jól érezni magad, mindenkinek szüksége van rá, hogy jó dolgok is történjenek vele. Mindazonáltal semmi nem szolgálhat ürügyként a valóság megszépítésére vagy letagadására.
Égbekiáltó visszaélések és igazságtalanságok árnyékában élünk
Ez a felelősséget hírből se ismerő hazafiatlan kormány a szemünkbe röhögve, hazudva szórja szét mindazt, amihez milliók napi munkája által jut. Politikával foglalkozó médiamunkásoknak ezért is muszáj a színtiszta igazságot mondaniuk. Ami amúgy kiveri a szemüket, ott van mindenhol: a rajtunk élősködők sunyi ábrázatán és még sunyibb dumáiban, az istállószerű kórházakban, a tudás és műveltség fanatikus üldözésében, a megfélemlített államapparátusban, a meg nem szolgált pénzektől kidagadó VIP-páholyokban, a fejlődésben elakadt városokban és falvakban és a tőlük gonosz szándékkal elvett bevételeikben, a főváros folyamatban lévő kiherélésében, a nyomtalanul eltűnt, eltüntetett ezermilliárdokban, a néhány családtag magántulajdonává vált egykori balatoni szabadstrandokban… a leszakadó országrészekben. Mennyi bűn, mennyi árulás!
Talán nem mond el mindent,
hogy a folyton az ország állapotáról áradozó, hadováló miniszterelnök éppen Magyarország általános szegénységére hivatkozva kapott egy hete plusz 3 milliárd eurót? Naná, hogy tudja az igazságot. És Brüsszelben is tudják, hogy életében először igazat mondott. És azt is sejtik, hogy ő meg emberei, a lánya, a veje, a szomszédja, a cimborái ezt a pénzt is el fogják lopni, ezt is fölösleges, vagy csak saját maguknak hasznot hajtó beruházásokra fogják elherdálni. Mindenhez, amijük a semmiből lett, a mi adóforintjainkból jutottak hozzá. Az elképzelhetetlenül nagyra nőtt vagyonuk minden filléréhez. És ha a cégeik, vállalkozásaik bajba kerülnek, ha a kastélyaikat, kikötőiket, kempingjeiket fel kell újítani, a Karmelita kolostorban székelő főpénztárnok rögtön intézkedik, és ismét ömleni kezd hozzájuk a közpénz.
„Vissza nem térítendő támogatás” az így már „jogszerűen” eltulajdonított milliárdok neve
A legutóbb épp a három szupervagyonos, Csányi, Garancsi és Hernádi kapott az épülő tihanyi hotelükhöz szobánként 77 millió forintot. Még ők is a mi zsebünkből veszik ki a pénzt! Miféle hely lett ez, ahol mi élünk? Valaki, aki nemrég még közelről, belülről ismerte ezt a szavakkal le nem írhatóan becstelen fideszes belvilágot, így jellemezte a közpénzből milliárdossá váltakat: A pénznek számukra nem értéke van, hanem mennyisége. És mi? Semmi, csak hallgatás, de ez csend, nem a megvetés csendje, hanem a félelemé, vagy ami még rosszabb, a közönyé. Kafka szerint a tömeg minősége az egyes emberek tudatától függ. Na, ezért van itt ilyen könnyű dolga kirablóinknak.
Egyszóval, vagy elmondod, mi zajlik itt tíz éve, vagy inkább ne mondj semmit
Egy vaskézzel cenzúrázott, felülről irányított, orosz típusú állami médiával és annak jól fizetett, bármilyen hazugságra, gaztettre kapható embereivel szembe csak az egyenes beszéd állítható. Muszáj egyértelműen szólnod, mert ez itt most tényleg a gonoszság korszaka. Mert gyilkolás nélkül is lehetséges állami gonoszság, népirtás nélkül is léteznek jóvátehetetlen bűnök. És az elkövetők még csak nem is feszengenek. Ez egy embertípus, mindegy, hogy ÁVH-nak, III/III-nak, besúgónak vagy Fidesznek nevezed.
„Csak ember legyen, ügyet majd kerítünk”,
volt a mondás a sztálini Szovjetunióban. Ugyanez ma így hangozhatna az Index és sok tucat más ellenzéki újság, folyóirat, rádió, televízió tönkretétele után.
Csak lap legyen, ügyet majd kerítünk.
Tény és való, az Index újságírói békében elvonulhattak, nem börtönre, legfeljebb nélkülözésre ítélte őket a rezsim. És ma nincs csontig hatoló, eszeveszett félelem sem, csak egyszerű, sima félelem.
További írások a szerzőtől….
Szerző
