Blogbazár
Bruck András: Türelem
Nehezen kel életre az ócska számítógép. A doktor úr már rég bekapcsolta, de még mindig sötét a képernyő. Az „osztályon” vagyunk, az ő szobájában, nem a járóbeteg osztályon, ahol a kiírás szerint fél nyolc óta kéne rendelnie. Mindjárt 11.
Eszembe se jut elmondani neki,
hogy én például 9-re jöttem, akkorra kaptam időpontot az ambulanciára. Fő, hogy itt van, ideért. Türelem, mondja, és a számítógépre gondol. Addig átfutja a MR leletet, amit a lemezzel együtt odaadtam neki. Egy szót se szól, s bár még csak délelőtt van, elege van mindenből. Nyilván nem ma kezdődött.
Arról is hallgatok, hogy korábban már kerestem őt itt az osztályon, csak hogy tudjam, lesz-e egyáltalán. Mert, ha nem, minek várjak. Egy fehérköpenyes akkor azt mondta, nagyviziten van, egy másik a fejét rázta, ott biztosan nincs, egy nővér még nem látta őt ma, egy negyedik azt mondta, pár perce beszélt vele telefonon, menjek vissza a járóbeteg osztályra, várjak nyugodtan, majd jön. És hogy az egészségügyben nincs időpont.
Vagy hiszek neki, vagy hazamegyek.
A járóbeteg osztályon mindenki a doktor úr hollétét találgatja
És az asszisztenséét. A szakrendelőknek úgy a felében folyik rendelés, holott a digitális kijelzőn az áll, hogy mindegyikben kéne. Azon az ajtón is „Nem rendel”, felirat látható, ahova én várok, és amely reggel óta még egyszer sem nyílt ki. Valaki úgy tudja, a doki egy vidéki kórházból jön majd, ott volt éjszakai ügyeletben. A sebészek elmennek, mi maradunk, mondja egy beteg.
A hasi sebészet feliratú ajtó előtt idős, csontsovány asszony fekszik hordágyon, a szeme csukva, nyöszörög. A két mentős, aki úgy tíz perce hozta ide, ingerült, ideges. Hol egymást, hol az öregasszonyt nézik. Azt hiszem, nem bánnák, hogyha most gyorsan meghalna, mintha ez lenne az arcukra írva. Azzal nekik minden megoldódna, onnan akkor már más cég feladata.
A telefonomon a Klasszik rádiót hallgatom,
most éppen az MTI híreit olvassák be: Egyre kevesebb a túlsúlyos gyerek, az életszínvonal növekedésével a magyarok egyre egészségesebben táplálkoznak… Gyorsan nő a gépkocsivásárlási kedv. A rohadékok. Kikapcsolom. Egy elhaladó orvostól valaki megkérdezi, senki nem helyettesíti-e a doktor urat. Már a helyettes helyettesét is helyettesíteni kéne, feleli, és siet tovább.
A földszinten új időpontért állok sorba, ide is sorszám kell. A nő sokáig bámulja a számítógépét, ekkor, ki tudja, honnan, értesítést kap: a doktor, akire reggel óta várok, várunk, megérkezett, fent van az osztályon, ott fog rendelni. Tehát nem a járóbeteg osztályon? Nem mindegy magának? Nem.
A lift ajtaja nem csukódik be, gyalog megyek
Ha gondolja, éppenséggel megoperálhatjuk, nézegeti a doki a felvételeket, miután a gép megnyitotta a lemezt. Mennyire fáj? Kibírhatatlanul? Nem, már nem. Az jó, akkor magától is meggyógyul. Mióta van? Négy hónapja? Öt? Igen, az ilyesmi sokáig tart. Leletet nem tudok írni, nincs asszisztensem. De nem is szükséges, a lényeget tudja, és megint azt mondja, türelem.
Szerző
