Szentkirályi Alexandráról, aki jelenleg kormányszóvivő és többször leszögezte, hogy elégedett és boldog ebben a minőségében, egyre többször hallani, mint a Fidesz főpolgármester-jelöltjéről. Hivatalosan nem erősítették meg...
Lássuk be, iszonyú jól jön majd a nyári kánikulában, ami az eddig tapasztaltak alapján bődületesen forrónak ígérkezik, Budapest belvárosának betonrengetegben pár árnyat adó fa árnya. Az...
Az időjósok szerint kellemes idő várható, így aki azzal kívánja tölteni a hosszú hétvége első napját, hogy Budapesten végig járja, vagy szemezgetne a pártok megemlékezései között,...
Az odáig rendben van, hogy az Orbán-kormány önkormányzatokat ellehetetlenítő intézkedései ellen ki kell találniuk valamit a polgármestereknek, de a „valami” nem egyenlő a „bármivel”. A pénzszerzésen...
Nem szeretnék hazudni, tény, hogy a reggelek nálam, és ahogy ma körülnéztem kilenc óra körül a trolin, sok más reggeljáró embertársamnál is szinte mindig rosszkedvűen indul....
Orbán Viktor a tavalyi kiskőrösi kitérője után március 15-én visszatér Budapestre és 10 óra 30 perckor a Nemzeti Múzeum előtt kezd bele ünnepi beszédébe Orbán –...
Mostanság Ókovács Szilveszter „jóvoltából” a különlegesen jól sikerült operaházi előadások helyett a Sugár úti palota neve hallatán legtöbbünknek az ott üzemelő büfék jutnak az eszünkbe. A...
Ókovács: "Lesz még más intézkedés is egyébként, amire szintén számítok, hogy szétszednek majd miatta, de azt szeretném, hogyha lábon maradnánk...."
Pokorni: „szeretnék olyan munkát végezni, ami nem a közügyekkel kapcsolatos. A legvalószínűbb, hogy az eredeti foglalkozásomhoz térek vissza. A Toldy Ferenc Gimnáziumban tanítottam 1994-ig, aztán kerültem...