Nem garantálható a biztonságos betegellátás Magyarországon – ezt a súlyos megállapítást egyenesen a Magyar Orvosi Kamara elnöke tette a napokban. Az orvoselvándorlás, illetve a magyar kormány...
Olyan már megesett velünk néhány átkossal ezelőtt, hogy belénk dumálták – és mi bevettük – : minden úgy jó, ahogy van, a kapitalizmus rohad, mi pedig...
A polgármesterválasztás sűrűjében újra előkerülő parkolási mizéria mit sem zavarja a Trófea étterem Király utcai lerakatát, miért is zavarná? Hivatalos papírjuk van arról a hatodik kerület...
Az a nagybüdös helyzet, hogy egyszer – talán nem is olyan soká – valami pokoli módon szégyellni fogjuk magunkat. A múltunkat, az egész elcseszett rendszert. Mindent,...
A Gaudiopolis idősek otthonát működtető alapítvány kuratóriumának megalakulása óta tagja voltam. Így közelről nézhettem végig azt a hosszú, áldozatos és gyakran küzdelmes utat, amelyt Donáth László...
Az Orbán-rezsim bukása után rengeteg lesz a teendő – van azonban két könnyen végrehajtható feladat, csak meg ne „feledkezzenek” róluk! Helyre kell állítani a demokratikus, alkotmányos...
Most, hogy augusztus 20-a közeledtével egyre több seggnyalói méltatás jelenik meg, melyek párhuzamot vonnak István király állama és az orbáni rezsim között, nem lepődnék meg, ha...
A 37-et egyvégtében dekázó miskolci közszolga, aki most éppen magyar igazságügyminiszter, könnyzacskót nem kímélő posztot tett ki közösségi oldalára visszarévedve egy júniusi napra, amikor annyi volt...
Magyarországon egyre divatosabb őrület az illegális gyorsulási verseny. A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztálya és a kerületi rendőrök, a Budapesten előforduló illegális gyorsulási versenyek megakadályozására 2019. augusztus 16-án...