Connect with us

Kerítésen innen

Cafetéria helyett szigorítást kapnak a rendvédelmi dolgozók?

rendor
Megosztás

A napokban változtatta meg a parlament a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvényt. Nagyobb részt hátrányosan, számolt be a 168óra a Népszava nyomán.

Nincs pénz a cafetéria megemelésére?

Mint azt a 168óra írta, a gazdaságvédelmi akcióterv adózási változásainak egyik fontos eleme volt a SZÉP kártya keretének megduplázása, ami lehetőséget adott

a költségvetési szerveknél dolgozók éves rekreációs keretének 200 ezer forintról 400 ezerre emelésére,

ám a belügyi tárca közigazgatási államtitkára, Felkai László az erről érdeklődő szakszervezeteknek levélben csupán annyit mondott:

„a kormányzati döntésnek megfelelő végrehajtás előkészítése folyamatban van”,

és mivel az ígéret elhangzása óta semmilyen előrelépés nem történt a kérdésben, ezért terjedni kezdett a hír, hogy

nincs is pénz a cafetéria megemelésére.

Tovább súlyosbítja a helyzetet,

hogy a kormány az utóbbi hetekben nem válaszol egyetlen szakszervezeti levélre sem, és folyamatos kérések hatására sem hívja össze a Belügyi Érdekegyeztető Tanácsot.

Powreell Pál, a BÉT munkavállalói oldalának elnöke a Népszavának úgy nyilatkozott,

amíg nincs kimondva az elutasítás, addig reménykednek, de ideje lenne tisztázni, hogy valóban számíthatnak-e idén a pihenésre költhető keret emelésére.

A pénzügyi bizonytalanság mellé ráadásul új rendelkezéseket is kaptak a terület dolgozói,

amik közül szerintük az egyetlen kedvező hír, hogy ahol lehet, engedik az otthoni munkavégzést. De

eltörölték például az azonnali kilépés lehetőségét a rendvédelemben,

amivel nagyon sokan éltek, de senki nem tudja, ennek lesz-e visszatartó ereje, vagy tovább fogy az eddig is alacsony létszám.

Forrás: atv.hu

sportparkot

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük