Connect with us

Kiemelt hírek

Ceausescu házaspár kivégzése és a rejtélyek, amik máig is körüllengik

Ceucescu
Megosztás

31 év után is még sok a kérdőjel az 1989. decemberi romániai események és a Ceausescu házaspár kivégzése körül. 2017-ben a Magyar Nemzetben egy szemtanú, Gelu Voiculescu, az akkori ideiglenes kormány miniszterelnök-helyettese nyilatkozott arról, hogy szerinte mi is történt.

Vérben úszott Temesvár

Temesváron, a Tőkés László lelkész parókiájánál 1989. december 15-én kirobbant népfelkelésben 1142-en estek el, és több mint háromezren megsebesültek, a legtöbben – mintegy kilencszázan – azonban a diktátor 22-i elmenekülése, majd 25-i kivégzése után vesztették életüket. A bukaresti igazságszolgáltatás tíz évvel ezelőtt megpróbálta ugyan felkutatni a felelősöket, ám mindössze két tábornokot ítéltek börtönbüntetésre a temesvári események vérbe fojtásáért.

forradalomromania

Az események 28. évfordulójának apropóján

a nyomozó hatóság feltárta, hogy a forradalom idején az ország történetében egyedülálló összetettségű és mértékű katonai diverzió történt az új hatalom legitimálása érdekében. A katonai ügyészek arra a következtetésre jutottak, hogy az 1989. december 22. után hatalomra került politikai és katonai vezetés tagjai számos civil és katona megöléséért, megsebesítéséért tehetők felelőssé. Új elem volt a nyomozati anyagban, hogy a diktátor elmenekülése után nem keletkezett hatalmi űr Bukarestben, sőt – egyelőre nevek ismertetése nélkül – azonosították, kikből állt a hatalmat átvevő politikai-katonai parancsnokság.

Forradalom volt és nem puccs

Gelu Voiculescu

Gelu Voiculescu, vitatta az ügyészség állításait. Úgy vélte: tájékozatlanságra vall elvitatni a forradalmat, és azt állítani, hogy 1989-ben puccs történt volna Romániában:

Iliescu és mindnyájunk számára, akik csatlakoztunk hozzá, külön érdemet jelentene, ha lett volna bátorságunk az összeesküvésre, előkészítve a majdani kitörést. Büszkék lennénk, hogy volt merészségünk titokban összeesküvést szőni, szembeszállva a Securitate megtorlásával. De nem volt eltervezve, hogy Iliescu átveszi a hatalmat, őt is váratlanul érték az események.

Voiculescu emlékeztetett,

hogy Iliescu általa ismeretlen forradalmárokra, az utca embereire támaszkodva alakította meg az ideiglenes kormányt, ami szerinte újfent azt bizonyítja, nem készült a hatalomátvételre. Szerinte igenis létezett hatalmi űr annak idején. A megmentési front megalakítása után elhunytak haláláért pedig a Ceaușescu által különleges helyzetekre létrehozott, R elnevezésű, a romániai nagyvárosokban gerillaharcot folytató hálózat tagjai a felelősek.

DIKTÁTOR

A lap kérdésére kiemelte:

„egybehangzó nemzeti kérelemnek”

tett eleget a rögtönítélő bíróság a diktátorházaspár december 25-i elítélésével, majd kivégzésével, ő pedig személy szerint a kötelességét teljesítette, amikor részt vett a tárgyaláson, majd titokban megszervezték elhantolását.

Gelu Voiculescunak meggyőződése,

az akkori helyzet alapján, hogy Romániában nem volt realitása a magyarországihoz hasonló bársonyos forradalomnak, ugyanakkor bár a nagyhatalmaknak és más országoknak érdekükben állt a diktátor eltávolítása, az eseményeket a román nép tartotta ellenőrzése alatt.

 

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. Pesti srácok friss

    2019.11.05 06:47 at 06:47

    89 szeptember 1-én A. L. újságíró Berecz Jánostól már hallotta, hogy Ilja, a Iasi könyvtár Moszkvában végzett vezetője lesz Ceausescu utóda. Mindez Máltán dőlt el. Nem Temesvárott.

  2. Bélabácsi

    2019.12.16 09:31 at 09:31

    Ez érdekes, hol lehetne erről bővebben olvasni?

  3. apeeng

    2020.01.01 14:32 at 14:32

    láttam a tárgyalást, és a kivégzést..

    A románok ott és akkor jól döntöttek..

    Szerintem.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük