Városi Kurír https://varosikurir.hu Ami fontos... Wed, 10 Jan 2024 12:28:40 +0000 hu hourly 1 https://wordpress.org/?v=6.5.3 Városi Kurír Ami fontos... clean A szakadár ukránok mesterlövésze volt – Prágában súlyos börtönbüntetést kapott https://varosikurir.hu/pragaban-sulyos-bortonbuntetes/ Wed, 10 Jan 2024 12:28:40 +0000 https://varosikurir.hu/?p=252826

Súlyos, 21 éves börtönbüntetést kapott az a cseh állampolgár, aki 2016 és 2020 között a Moszkva-párti szakadár fegyvereseket segítette Kelet-Ukrajnában. A prágai városi bíróság korábbi döntését a fellebbviteli testület szerdán megerősítette – közölte a CTK hírügynökség.

Több ukrán katonát lőtt le

Az 52 éves Alojz Polák korábbi brünni (Brno) lakos 2016-ban illegálisan távozott a szakadár Donyecki Népköztársaságba, belépett annak gárdájába, majd mesterlövészeként 2016 és 2020 között bizonyíthatóan az ukrán hadsereg legalább négy katonáját lőtte le – állította a bíróság. Alojz Polák szökésben van, s a bíróság távollétében mondta ki az ítéletet.

Lehet, hogy már ő maga is halott

Védőügyvédje a tárgyaláson azt mondta: értesülései szerint nem zárható ki, hogy ügyfele már nincs életben.
Csehországban nem ez az első eset, hogy a bíróságok börtönbüntetést szabnak ki a kelet-ukrajnai szakadárok oldalán folytatott aktív harci tevékenységért. Martin Sukup tavaly decemberben 21 évet, Martin Kantor volt hivatásos katona korábban 20 évet, míg a fehérorosz származású Aljakszej Fagyejev 21 évet kapott. Ők szintén szökésben vannak.

A törvény ereje

Cseh állampolgárok a hatályos szabályok szerint csak konkrét, személyre szóló államfői engedéllyel csatlakozhatnak külföldi hadseregekhez. Eddig mintegy 160 cseh állampolgár kapott engedélyt, hogy belépjen az ukrán hadseregbe. A cseh védelmi tárcához beérkezett kérvények száma meghaladja a háromszázat – írja a prágai sajtó.

A CTK több fontos esetről is tudósít.

Ezeket olvasta már?

]]>
Magyar-cseh döntetlennel folytatódott a veretlenségi sorozat https://varosikurir.hu/magyar-cseh-dontetlennel-folytatodott-a-veretlensegi-sorozat/ Sun, 10 Sep 2023 19:55:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=244852

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a cseh csapattal a vasárnapi barátságos mérkőzésen.

Az első perctől érezhető volt, hogy a felek barátságos mérkőzést vívnak egymással, mert a játékosok nem óvatoskodtak, a labdaszerzések után azonnal támadásba lendültek

Ennek megfelelően mindkét csapat ígéretes akciókat vezetett, a védelmek azonban többnyire állták a sarat, az egyetlen kivételt Sallai ziccere jelentette, de a Freiburg támadója a cseh kapusba lőtt. 

A játékrész második felében is kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, de valamelyest többet volt a labda a magyar csapatnál, amely veszélyesebb is volt ebben a periódusban, azonban nem sikerült előnybe kerülni, mert egy ízben a cseh hálóőr hatalmasat vetődve kivédte Szalai Attila bombáját, míg Sallai próbálkozása célt tévesztett.

Térfélcserét követően aktívabban kezdtek a vendégek, mégis a magyarok szereztek vezetést egy gyors bedobás után néhány húzásból mesterien felépített akció végén. A közel telt házas közönség öröme azonban nem tartott sokáig, mert Lang röviden hazafejelt labdáját megbüntette az ellenfél. 

52. perc: egy gyors bedobás után Varga lekészítette a labdát Kerkeznek, aki bal oldalról remekül tekert középre, ahol a védőjét megelőző Sallai Roland hat méterről a jobb felső sarokba bombázott (1-0).

Sallai Roland
Sallai Roland. Fotó: MLSZ

63. perc: Lang röviden fejelt haza, Dibusz kimozdult a kapujából, de Chytil megelőzte a ferencvárosi hálóőrt és lekészítette a labdát Jureckának, aki tíz méterről nem is hibázta el az üres kaput (1-1).

Összességében mezőnyjátékkal teltek a percek, de előfordultak durva belépők és kisebb kakaskodások, lökdösődések is, melyek kissé szokatlanul hatottak a barátságos meccsen. Az egyenlítés után a legnagyobb lehetőséget Szoboszlai Dominik 17 méteres szabadrúgása jelentette, azonban a Liverpool sztárja nem találta el a bal felső sarkot. 

Még Kerkeznek volt egy ígéretes próbálozása, amely az oldalhálóban kötött ki. A hajrában is inkább a feszült hangulat jellemezte a pályán zajló eseményeket, így egyik csapat sem tudta a maga javára fordítani a mérkőzést.

A nemzeti együttes immár nyolc találkozó óta veretlen. Az olasz szakvezető Horváth Krisztofer személyében újoncot avatott a Puskás Arénában.

Marco Rossi, szövetségi kapitány

„Voltak jó periódusaink a mérkőzésen, de szenvedtünk is bizonyos helyzetekben, egy remek cseh válogatott ellen, amely már hosszú ideje folyamatosan nagyszerűen teljesít. Ennek fényében elégedettnek kell lennünk a döntetlennel, ugyanakkor vannak dolgok, amelyeket mielőbb ki kell javítanunk, lehetőleg már az októberi, szerbek elleni Eb-selejtezőre. Bízom benne, hogy néhány hiányzónk addigra felépül, és kockázatvállalás nélkül tudunk több játékos közül választani a csapat összeállításakor. A mérkőzés előtt is mondtam, hogy barátságos mérkőzések számunkra nem léteznek, szerettük volna megszerezni a győzelmet a szurkolóink előtt. Orbán érezte a lábát, ezért muszáj volt cserélni a védelemben, ezt követően kissé elveszítettük az önbizalmunkat és kaptunk egy gólt. Néha előfordul, hogy bármennyire is szeretnéd, nem tudod megnyerni a mérkőzést, most ez történt, de nagyon hasznos összecsapáson vagyunk túl.”

A magyarok legközelebb október 14-én a szerb csapatot fogadják az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, melynek G csoportjában tíz ponttal az élen állnak.

Magyarország – Csehország 1-1 (0-0)
Puskás Aréna, 55 ezer néző, v.: Igor Pajac (horvát)
Gól: Sallai (52.), illetve Jurecka (63.)
Magyarország: Dibusz – Lang, Orbán (Fiola, 60.), Szalai A. – Nego (Kata, 85.), Kalmár (Nagy Á., 46.), Styles (Horváth K., 72.), Kerkez – Sallai (Csoboth, 85.), Szoboszlai – Varga B.
Csehország: Stanek – Zima, Brabec (Holes, 58.), Stronati – Masopust (Provod, 58.), Soucek, M. Sadilek (L. Sadilek, 83.), Zeleny – Jurecka (Cerny, 72.), Chytil (Lingr, 72.), Hlozek (Kuchta, 83.)

Forrás: MLSZ / MTI

Orbán győztes gólt szerzett Belgrádban

]]>
Petr Fiala cseh kormányfő reagált Orbán Viktor tusnádfürdői beszédére https://varosikurir.hu/petr-fiala-cseh-kormanyfo-reagalt-orban-viktor-tusnadfurdoi-beszedere/ Sat, 22 Jul 2023 19:25:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=240086

Csehország szuverén állam és kormánya saját nemzeti érdekeit védi – jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn elhangzott beszédére reagálva.

Orbán Viktor szavaira szombat este a cseh kormányfő, valamint a belügyminiszter is reagált

A magyar kormányfő egyebek között azt mondta: az európai főderalisták támadást intéztek a visegrádi négyek ellen, s „az eredményt mindannyian látjuk: a csehek lényegében átálltak, Szlovákia billeg, csak a lengyelek és a magyarok tartanak ki”.

„Csehország szuverén állam, kormányom nemzeti érdekeinket védi. Önállóan döntünk arról, mit szorgalmazunk, támogatunk vagy mit akarunk megváltoztatni az Európai Unióban”jelentette ki a cseh miniszterelnök, akinek szavai kormányszóvivő tolmácsolta újságíróknak.

„Orbán (Viktor) máshoz volt szokva, mert Andrej Babis (előző cseh kormányfő) európai politikájában tőle függött. Ilyen értelemben frusztrációja érthető”

– mondta Petr Fiala.

Majd leszögezte: „az abszurd megbélyegzések azonban biztosan nem járulnak hozzá a közép-európai országok szükséges együttműködéséhez. Ellenkezőleg, ez kölcsönös tiszteletet követel meg” – tette hozzá.

Vít Rakusan kormányfőhelyettes és belügyminiszter a Twitter közösségi oldalon reagált a magyar miniszterelnök Csehországot érintő szavaira.

„Az egyetlen változás, amelyen Csehország viszonya az Európai Unióhoz keresztülment az az, hogy az opportunizmusról áttértünk a konstruktív, közös értékeken alapuló európai politikára. Egyszerűen már nem az az álláspontunk, hogy adjátok nekünk oda a támogatásainkat, az eszeteket meg hagyjátok meg magatoknak”

– írta a cseh miniszter a Twitteren.

Szájer József szellemisége és a tusványosi Orbán-beszéd

]]>
Ezüstérmes a Koleszár, Réti páros öttusa vegyes váltóban https://varosikurir.hu/ezustermes-a-koleszar-reti-paros-ottusa-vegyes-valtoban/ Thu, 29 Jun 2023 20:25:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=238086

Ezüstérmet nyert a Koleszár Mihály, Réti Kamilla páros vegyes váltóban a krakkói központú Európa Játékok öttusaversenyén, amely egyben Európa-bajnokság is.

Az egyéni kvalifikációt és elődöntőket követően a szokásoktól eltérően nem a férfi és női döntőt bonyolították le, hanem előrehozták a vegyes váltót

A csütörtöki versenyben 14 páros kezdett reggel a körvívással az AWF Sportközpontban azzal a tudattal, hogy eredményes pontgyűjtés jó alapot teremthet a kora délutáni folytatásra, amikor egymás után rövid szünetekkel zajlik a lovaglás, a bónuszvívás, az úszás és a lövészettel kombinált futás. A két magyar induló – aki az egyéni döntőről lemaradt – egyformán teljesített a pástokon, mindketten nyolc ellenfelüket győzték le és öttől kaptak ki, a 16/10-es összesített eredmény pedig első helyet ért a nyitószámban.

Hosszabb szünet után következett a lovaglás, melyben háromszáz pontból indultak a csapatok, ennyit lehetett szerezni az 1:26 perces limitidőn belüli hibátlan teljesítménnyel, vagyis azzal, ha rontás nélkül túljut mindkét váltótag a nyolc akadályon. Réti kezdett, szépen ment végig a pályán, majd Koleszárnak kellett komolyan dolgoznia a lovával, amely az utolsó akadálynál lehúzta a rudat. 

A szintidőn belüli lovaglás az egy veréssel hét hibaponttal járt, így a magyarok a 300-ból 293-at szereztek. Három váltó ment végig hiba nélkül, és a magyarral együtt négy egy veréssel. 

Csakhamar az atlétikai pályán a lelátóval szemben felállított emelt páston volt jelenése a mezőnynek. A bónuszvívásban a magyarok utolsóként kerültek sorra, mivel megnyerték a körvívást. A svédekkel mérkőztek és alulmaradtak, mert Réti Marlena Jawaidtól, Koleszár pedig Daniel Steinbocktól kikapott, így nem szereztek pluszpontot. Ezzel együtt az élen álltak.

A 2×100 méteres úszást 2:01.50 perccel a tizedik helyen fejezték be, és a csehek pontszámban befogták őket. A bő élcsoport nagyon összesűrűsödött, a hatodik helyen álló britek hátránya is csak kilenc pont, azaz kilenc másodperc volt a zárószám rajtjánál.

Koleszár Mihály és Réti Kamilla
Koleszár Mihály és Réti Kamilla az öttusázók vegyes váltójának kombinált számában az Európa Játékokon a krakkói AWF Sport Centrumban. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A kombinált versenyben – melyben mindkét váltótagnak 3×600 métert kellett futnia két lövészettel megszakítva – Réti az élre állt és diktálta a tempót, de az első sorozatnál nagyon sokáig maradt a lőállásban, csak hatodikként indult a második körére. Második lövészete is lassú volt, bár kicsit azért jobb, így megint hatodikként hagyta el a lőállást, de nagy futással a harmadik kör végére visszakapaszkodott a harmadik helyre. 

Koleszár harmadikként, negyedikként érkezett az első lövészetére, párat hibázott, de így is negyedikként ment ki, és nem volt jelentős a hátránya az első háromhoz képest. A második lövészetet követően viszont már csak a cseh Martin Vlach futott előtte, aki meg is tudta őrizni előnyét. A magyarok a kombinált számban 12:15.90 perccel a hatodik legjobb eredményt érték el.

„Az öttusa továbbra is öt számból áll, ennek minden egyes pillanatában nagyon ott kellett lenni. Közös munka volt, jelen pillanatban kettőnkről szólt, de nagyon sok ember áll a mögött, hogy mi most itt lehetünk. Hogy ennek érem lett a vége, szívből örülünk” – mondta az M4 Sportnak Koleszár Mihály a vegyes zónában. Szerinte mindenhol egy kicsit le kellett győzniük magukat. „Most sikerült, ezüstös lett a vége, ebből majd lesz később arany is.”

Réti Kamilla arról beszélt, hogy az első lövészetét elkapkodta, pedig belülről úgy érezte, hogy kellően tud fókuszálni, mégis „sikerült” elizgulnia. Az MTI-nek azt mondta, nem számít jó lövőnek, de ennyire rosszul azért nem szokott menni neki ez a szám. Hozzátette, amikor kijött a lőállásból, csak futott, vitte előre a szíve, meg az egész magyar csapat szurkolása.

Megemlítette még, hogy már csak azért is örül az ezüstéremnek, mert egyéniben nem úgy szerepelt, ahogy szerette volna.

„Nem volt annyira felhőtlen a verseny, mert nagyon szoros volt az állás. Nagyon oda kellett tennünk magunkat, végig küzdöttünk egymásért”    

– értékelte a csütörtöki váltót.
Koleszár Mihály és Réti Kamilla
A második helyezett Koleszár Mihály és Réti Kamilla az öttusázók vegyes váltójának eredményhirdetésén. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Úgy gondolom, hogy hosszú évek, sőt a kezdetek óta nem lőtt ilyen rosszul, mint most itt” – kezdte összegzését az MTI-nek Martinek János szövetségi kapitány, aki szerint az, hogy az egyéni verseny selejtezőjéből nem jutott tovább Réti Kamilla, rányomta a bélyegét az első lövészetére. 

„Másodikra már jobban teljesített, az sem volt tökéletes, de jobb volt, ezzel nyílt esélye arra, hogy futásban visszaküzdje magát. Ezt megtette és sanszot teremtett ismét a párosnak, hogy odaérjen az éremre.”

A kapitány kiemelte, hogy Koleszár szerdán még az elődöntőben versenyzett, ahol el is fáradt, így most nem volt fizikálisan a topon.

„Az első lövészete neki se sikerült annyira jól, ahogyan szokott lőni, de elég jó volt ahhoz, hogy a harmadikról fel tudjon jönni a második helyre”

– vélekedett a kapitány.

A megnyert vívásra rátérve úgy fogalmazott, hogy ez nem volt meglepetés, mert a versenyzők tudása megvan hozzá. Ezért volt csalódott – tette hozzá -, hogy az egyéni versenyben ezt nem mutatták meg.

A harmadik helyen a britek végeztek.

Európa Játékok

Öttusa, vegyes váltó:
    
1. Csehország (Martin Vlach, Karolina Krenkova) 1406 pont
2. Magyarország (Koleszár Mihály, Réti Kamilla) 1401
3. Nagy-Britannia (Samuel Curry, Jessica Warley) 1395

A szombati 18 fős egyéni finálékban magyar részről a nőknél Gulyás Michelle, Guzi Blanka és Barta Luca, a férfiaknál pedig Bőhm Csaba és Szép Balázs szerepel. Mindkét döntőben nyolc olimpiai kvóta talál gazdára, azzal a megszorítással, hogy egy nemzetből nemenként csak egy versenyző juthat kvalifikációhoz. A nőknél már biztos a magyar kvótaszerzés, mert nyolc ország képviselői kerültek be a fináléba.

Guzi Blanka arany- Gulyás Michelle ezüstérmes Budapesten

]]>
Női kosárlabda Eb: Diadal a csehek ellen, elődöntőben a magyarok https://varosikurir.hu/noi-kosarlabda-eb-diadal-a-csehek-ellen-elodontoben-a-magyarok/ Thu, 22 Jun 2023 13:25:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=237474

A magyar női kosárlabda-válogatott 62-61-re legyőzte a cseh csapatot az Európa-bajnokság csütörtöki negyeddöntőjében, Ljubljanában, így indulhat jövőre a párizsi olimpia selejtezőjében.

A magyar és a cseh együttes harmadik összecsapására készült az Eb-k történetében

Az első csatát 2001-ben vívták a franciaországi torna gravelines-i csoportkörében, akkor hosszabbítás után az ellenfél bizonyult jobbnak 57-55-re, a mostani segédedző, Iványi Dalma akkor öt pontot szerzett. A magyaroknak csak 2017-ben nyílt esélyük visszavágni, s azt ráadásul cseh szempontból hazai pályán tették Királyváradon (Hradec Kralove). Abból a csapatból mára csak Határ Bernadett maradt hírmondónak, aki hat éve hat ponttal járult hozzá a 74-70-es sikerhez.

A magyaroknál aggodalomra adhatott okot, hogy a honosított Goree Cyesha lábsérülés miatt kihagyta a szerbek elleni meccset, igaz, szerdán már teljes értékű edzésmunkát végzett. A tavalyi súlyos térdsérülése – és féléves kihagyása – után Határ Bernadett még nem volt százszázalékos állapotban, ő egy fájdalomcsillapító injekció miatt kihagyta az elmúlt két nap gyakorlásait. A 208 centis, negyedik Eb-jén szereplő center azonban ha erősen bekötözött térddel is, de vállalta a játékot a csehek ellen.

Határ Bernadett
Határ Bernadett (b), valamint a cseh Veronika Sipová (k) és Tereza Vyoralová (j) a női kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében, a Magyarország – Csehország mérkőzésen a ljubljanai Stozice Arenában. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A szlovén szervezők a végjáték kezdetével sem igen reklámozták a női Eb-t, de benn a Stozice Arenában látványosabb lett a körítés: füstgépeket, színes reflektorokat, darus kamerát, valamint az atlétikai sprintversenyeknél használt futókamerát is üzembe helyeztek. A nézőszám ugyanakkor nem emelkedett számottevően, az első negyeddöntő előtt mintegy 600-an foglaltak helyet a tribünön, ennek egyik harmada magyar, a másik cseh, a harmadik pedig a második meccsre készülő francia szurkoló volt.

Másfél percnyi „tapogatózás” után Natalie Stoupalova dobta az első kosarat, a magyarok 0-6-nál találtak be először Goree révén. A csapatkapitány Dubei Debóra triplájával lett egyenlő az állás, de a válogatott így is csak hét pontot hozott össze a rendkívül ideges hangulatú nyitónegyedben. A folytatásban Varga Alíz két hármasa visszahozta a lendületet, Kányási Veronika is pontos volt távolról, így 22-20-nál először vezettek a magyarok. A következő hét pontot is Kissék dobták, a nagyszünetben 29-22-t mutatott a nagyóra, Goree ekkor a csapat legjobbjaként nyolc pontnál tartott.

Goree Cyesha
Goree Cyesha (b) és a cseh Eliska Hamzová a női kosárlabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében, a Magyarország – Csehország mérkőzésen a ljubljanai Stozice Arenában. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Térfélcsere után az ellenfélnél jött egy négyperces rövidzárlat

Ezalatt 15 pontra nőtt a magyar előny, majd 40-24-nél már elérhető közelségben volt az elődöntő. A válogatottnál eloszlott a szerepvállalás, nyolcan is feliratkoztak az eredményjelzőre, Goree pedig 15 pontnál járt. Egy nyolcpontos cseh roham révén a zárószakasz 48-39-ről indult, a gödörből Lelik Réka és Studer Ágnes triplája húzta ki az együttest. Ismét sikerült tíz pont fölé tornászni a különbséget, majd újabb hullámvölgy következett, és 54-49-nél Székely Norbert időt kért.

Ez sem segített, de 54-53-nál Kányási végre betalált, két perccel a vége előtt 58-54 volt az állás. A hajrában Stoupalova hármasa (58-57) után Határ jól büntetőzött (60-57), majd Stoupalova duplát dobott (60-59), Kányási büntetői viszont nem értek célba, ráadásul tíz másodperccel a vége előtt Katerina Zeithammerova révén az ellenfél átvette a vezetést. A magyarok utolsó támadásából Dubei dobott magabiztos kettest (62-61), a fennmaradó három másodpercben pedig az ellenfél már nem tudott komoly dobóhelyzetet kialakítani.

Dubei Debóra
A magyar válogatott, középen Dubei Debóra csapatkapitány. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A már biztosan olimpiai selejtezőre jutott magyarok a szombati elődöntőben a spanyol-német csata győztesével találkoznak

A válogatott eddigi legjobb eredménye két ezüstérem volt: 1950-ben Budapesten, hat évvel később pedig Prágában állhatott a dobogó második fokára a csapat. Bronzérmesek lettek a magyarok 1952-ben (Moszkva), 1983-ban (Budapest), 1985-ben (Treviso), 1987-ben (Cádiz) és 1991-ben (Tel-Aviv). Legutóbb 1997-ben kerültek négy közé, amikor hazai környezetben – Pécsen, Zalaegerszegen és a fővárosban – a negyedik helyet szerezték meg.

Női kosárlabda Európa-bajnokság

Negyeddöntő:

Magyarország – Csehország 62-61 (7-11, 22-11, 19-17, 14-22)
Pontszerzők:
Goree 17, Dubei 10, Kányási 8, Varga 6, Kiss 5, Studer 5, Határ 5, Lelik 3, Ruff-Nagy 2, Aho 1, illetve Stoupalova 20, Andelova 13, Cechova 6, Paurova 5, Vyoralova 5, Zeithammerova 5, Brezinova 3, Hamzova 2, Holesinska 2.

Iványi Dalma: a kispadon is igazi csapatmunka zajlik

]]>
Csehország nem tervezi betiltani az ukrán gabona behozatalát https://varosikurir.hu/csehorszag-nem-tervezi-betiltani-az-ukran-gabona-behozatalat/ Mon, 17 Apr 2023 21:55:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=232711

Csehország egyelőre nem tervezi az ukrán gabona és más ukrán mezőgazdasági termékek behozatalának betiltását – közölte Zdenek Nekula cseh mezőgazdasági miniszter hétfőn Prágában.

A lengyel, a magyar és a szlovák hatóságok intézkedéseiket országaik piacának és fogyasztóinak védelmével indokolták

Zdenek Nekula (a képen) kijelentette: úgy véli, hogy a Lengyelország, Magyarország és Szlovákia által bevezetett behozatali tiltások ellentétesek az egységes európai uniós piac működésével és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) alapszabályzatával.

„Az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalának kérdését a hét végén megvitattam Janusz Wojciechowskyval, az Európai Bizottság mezőgazdaságért felelős biztosával. Egyértelműen megerősítette, hogy ezek az egyoldalú tiltások elfogadhatatlanok, ezért a témával a szakminiszterek április 25-én foglalkozni fognak”

– mondta Zdenek Nekula.

Az ázsiai körúton lévő Petr Fiala cseh miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: Csehország számára ez a téma „nem annyira intenzív”, mint az Ukrajnával határos országok számára. „Az Ukrajnával szomszédos országok azért léptek, mert az ukrán termékek jelentősen csökkentik náluk az árakat, és konkurenciát jelentenek mezőgazdaságaik számára” – mondta a kormányfő újságíróknak. Szerinte Csehországban más a helyzet.

„Mi olyan lépéseket teszünk, amelyek csökkenthetik az árakat, és ezzel szolgálatot teszünk a lakoságunknak”

– tette hozzá Petr Fiala.

Csehország ugyanakkor megszigorította az országba érkező, illetve az országon áthaladó élelmiszerek ellenőrzését, hogy kiszűrje a problémákat. „Eddig nem találtunk veszélyes mintákat” – mutatott rá Zdenek Nekula.

Szlovákia betiltotta az ukrán gabona feldolgozását és felhasználását

]]>
Menczer Tamás keresztbefeküdt a szivárványos gyorsvonatnak https://varosikurir.hu/menczer-tamas-keresztbefekudt-a-szivarvanyos-gyorsvonatnak/ Thu, 06 Apr 2023 10:55:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=232059

Az a diplomáciában íratlan szabály, hogy a felek elsősorban azonos beosztású, felelősségű kollégával kommunikálnak. Miniszter a miniszterrel, államtitkár az államtitkárral. Beosztott a főnöke helyett nem osztja ki egy másik ország feljebbvalóját.

Nem így a magyar külügyminisztériumban, ahol ortodox és/vagy illiberális eljárásrendet követnek

A mindig izgága külügyi államtitkár, amúgy facebook-huszár nem törődve az állampárt által amúgy követett nagyhét elcsendesedésével, kőkeményen kioktatta Csehország külügyminiszterét.

Jan Lipavsky a Twitteren azt írta: „sajnálom, hogy Csehország nem csatlakozik a magyar LMBTQI-ellenes törvény elleni európai perhez. De nekünk, a Kalózpártban nem áll szándékunkban feladni ezt a témát. A gyerekeket nem fenyegeti, ha ilyen karaktereket látnak a tévében vagy a könyvekben. A gyűlölet mesterséges szítása vagy az információk elhallgatása fenyegeti őket.”

Menczer Tamás államtitkár bejegyzése szerint „a valóság ezzel szemben az, hogy de, a gyerekekre veszélyesek az ilyen karakterek. A gyerekek kiszolgáltatottak, nem tudják magukat megvédeni. Nekünk kell megvédenünk őket”.

Hozzátette, hogy a gyerekeket meg kell védeni az LMBTQ-propagandától. A gyerekeket meg kell védeni a pedofiloktól. 

Kőkemény mondat és egyben hatalmas csúsztatás, hiszen Menczer Tamás ezzel egyenlőségjelet tett a szexuális orientációjukat felvállaló meleg, leszbikus, aszexuális, non-binary és transzexuális személyek, valamint a bűncselekményt elkövető pedofilok közé.

„Szörnyű példákat láttunk, gondoskodnunk kell arról, hogy ezek ne ismétlődhessenek meg” – emelte ki, hangsúlyozva, hogy a gyerekeket meg kell védeni azoktól az alkalmatlan politikusoktól, akik nem ismerik fel a veszélyt.

„Hogy a cseh óvodákban és iskolákban mi történik, az a csehek dolga, semmi közöm hozzá. Ahhoz sincs közöm, hogy Jan Lipavsky hogyan neveli a gyerekét – ha van neki. De azt jó, ha tudja a cseh külügyminiszter, hogy Magyarországon kizárólag a magyar emberek döntése számít, és a magyarok egyértelműen úgy döntöttek, hogy a gyerekeket meg kell védeni. Mi, magyarok mindenre képesek vagyunk a gyerekeinkért, minél többen jönnek velünk szemben a szivárványos gyorsvonaton, mi annál erősebbek leszünk. És a gyerekeinket meg fogjuk védeni”

– fogalmazott Menczer Tamás.

Menczer: a kormány nem ül fel a szlovák külügyminiszter provokációinak

]]>
Ismét beteljesült az Orbán-átok, a magyar miniszterelnök újabb barátja bukott meg – Csehország új elnöke: Petr Pavel https://varosikurir.hu/csehorszag-uj-elnoke-petr-pavel/ Mon, 30 Jan 2023 06:55:33 +0000 https://varosikurir.hu/?p=229058

A nyugalmazott tábornok Petr Pavel, csaknem egymillió vokssal kapott többet Andrej Babiš volt kormányfőnél, Orbán Viktor fő csehországi szövetségesénél. Ahogy mondani szokás ez sima győzelem volt.

Fölényes győzelem

2023. március 9-én léphet hivatalba Petr Pavel, Csehország új elnöke, aki az elnökválasztás második, január 27-28-i fordulójában legyőzte ellenfelét, a volt kormányfő Andrej Babišt. A szinte teljes, 99,84 százalékos feldolgozottság – derül ki az iDnes által is közölt adatokból – szerint Petr Pavel simán, a szavazatok 58,28 százalékával nyert, Andrej Babiš megállt 41,71 százalékon. Ez 3 349 764 voksot jelent 2 397 541-gyel szemben 70,2 százalékos részvételi arány mellett. Andrej Babiš a populista ANO elnöke 2017 decemberétől 2021 decemberéig Csehország miniszterelnöke volt. Ő számít Orbán Viktor fő cseh szövetségesének, a második fordulóra egészen orbáni szólamokkal hangolt- írja a Népszava.

Kicsoda Petr Pavel

A 61 éves nyugalmazott tábornok, 2012-2015 között cseh hadsereg vezérkari főnöke, majd 2015-2018 között a NATO Katonai Bizottságának elnöke volt. Az elmúlt években élesen bírálta Milos Zeman elnököt az oroszpárti politikája miatt. Szlogenjének azt választotta: „Hozzuk vissza a rendet és a békét a Cseh Köztársaságba.” Egy interjújában elmondta, az a célja, hogy a populizmus – vagy ami még rosszabb, a szélsőségesség – ne szivároghasson be az elnöki rezidenciára, a prágai várba.

Eredményváróján Petr Pavel elárulta, hogy Petr Fiala miniszterelnök már gratulált az elnökválasztási győzelméhez, azt viszont, hogy Andrej Babiš megtette-e, nem tudja, mert nincs meg neki a volt kormányfő telefonszáma. Milos Zeman 2013 óta tölti be az államfői tisztséget. Második mandátuma valamivel több mint egy hónap múlva lejár, a cseh törvények értelmében nem indulhatott újra.

Előzmény

 

]]>
A cseh külügyminiszter botrányosnak nevezte Szijjártó Péter részvételét a moszkvai energetikai fórumon https://varosikurir.hu/a-cseh-kulugyminiszter-botranyosnak-nevezte-szijjarto-peter-reszvetelet-a-moszkvai-energetikai-forumon/ Fri, 14 Oct 2022 13:25:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=220634

Jan Lipavsky, a soros EU-elnök Csehország külügyminisztere csütörtökön Prágában „botrányosnak” nevezte, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a nap folyamán Moszkvában egy olyan energetikai fórumon vett részt, amelyen az Európai Unió szankciós listáján szereplő személyek is megjelentek.

„Egészen botrányosnak tartom, hogy (Szijjártó Péter) olyan konferenciára ment, amelyen az Európai Unió szankciós listáján szereplő személyek is megjelentek”

A visegrádi együttműködéssel (V4) kapcsolatban Jan Lipavsky elmondta: a visegrádi négyek országait vitaplatformnak lehet minősíteni, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia problémái a migrációval és az energiával hasonlóak.

„Magyarország véleményem szerint részben foglya az Oroszországi Föderációval fenntartott kapcsolatainak. Azt az elképzelést, hogy velük együtt atomerőművet épít, nem tartom reálisnak”  

– szögezte le a cseh miniszter, akinek szavait a CTK hírügynökség idézte.

A cseh diplomácia irányítója szerint a V4 csoportját nem kellene konzervatív blokknak minősíteni, mert az a tény, hogy ezek az országok bizonyos regionális formátumban csoportosulnak, nem jelenti azt, hogy Csehország bármelyikük politikáját is átvenné. 

„Nem fogadom el, hogy a V4-et valamiféle konzervatív blokknak minősítsék, de elutasítom a kilépést vagy a csoport munkájának befejezését hangoztató véleményeket is”

– fejtette ki a cseh külügyminiszter.

Jan Lipavsky szerint a V4-es csoportnak jelenleg nincs semmiféle erős egységes álláspontja, mint volt 2015-ben, a migránsválság idején. 

Hozzátette: nem utasítja el a V4-en belüli tárgyalásokat.

Friss híreink

]]>
Csehországban a lakosság 6, míg Magyarországon 2 százaléka külföldi állampolgár https://varosikurir.hu/csehorszagban-a-lakossag-6-mig-magyarorszagon-2-szazaleka-kulfoldi-allampolgar/ https://varosikurir.hu/csehorszagban-a-lakossag-6-mig-magyarorszagon-2-szazaleka-kulfoldi-allampolgar/#respond Sat, 06 Aug 2022 18:55:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=212049

Külföldiek alkotják Csehország lakosságának több mint hat százalékát – írja a Magyar Távirati Iroda a a Cseh Sajtóirodára hivatkozva.

A múlt év végén Csehország lakosságának már több mint hat százaléka volt külföldi állampolgár

Olvasható a cseh kormány külföldi állampolgárok integrációjáról készített jelentésében, amelyet a kabinet a képviselőház elé terjesztett. 

A tavalyi év végén a 10,524 millió összlakosságú Csehországban 660 859 külföldi állampolgár élt hosszú lejáratú tartózkodási engedéllyel. Az utóbbi három év alatt a tartósan Csehországban élő külföldiek száma mintegy százezerrel emelkedett – mutat rá a jelentés, amelyet szombaton ismertetett a Cseh Sajtóiroda. 

Ízlelgessük csak egy kicsit: „több, mint 6 százalák”. Ez most sok vagy kevés? Jó vagy rossz?

Azt már elfelejtei megnézni az MTI, hogy a nagy migránsellenesség közepette, mi van idehaza.

A Központi Statisztikai Hivatal adataiból megtudjuk, hogy 2015-ben 145 968 külföldi állampolgár tartózkodott Magyarországon. Ez a szám 2021-ben 194 491, míg idén már 202 525.

Szintén a KSH adata szerint Magyarország népessége 2022-ben 9 689 010 fő.

Szóval nálunk a lakosság mindössze két százaléka külföldi állampolgár

A különféle hivatalos engedéllyel Csehországban tartózkodó külföldiek kétharmada nem európai uniós országokból érkezett, elsősorban ukránokról, vietnamiakról és oroszokról van szó. Az uniós országok állampolgárai közül szlovákok élnek a legnagyobb számban Csehországban.

A cseh jelentés szerint a külföldiek többsége munkavállalás céljából érkezett az országba

Az orosz-ukrán háború következtében az idén várhatóan megugrik a Csehországban élő külföldiek száma. Az Ukrajna elleni orosz támadás kezdete, február 24. óta eddig 404 ezer ukrán állampolgár kapott különleges, egyéves tartózkodásra feljogosító speciális vízumot a cseh hatóságoktól. A belügyi hatóságok becslései szerint ebből több mint 300 ezren továbbra is Csehországban tartózkodnak, és számolni kell beilleszkedésükkel a cseh társadalomba. 

Csehországban már a háború kirobbanása előtt is mintegy 210 ezer ukrán állampolgár dolgozott hivatalos engedéllyel. Az újonnan érkezett menekültekkel együtt így az ukránok alkotják a külföldiek legnagyobb csoportját Csehországban. 

A munkaügyi hivatal kimutatásából kitűnik, hogy eddig majdnem 80 ezer ukrán menekült vállalt munkát a csehországi cégeknél, az általános iskolákba több mint 40 ezer ukrán gyermeket írattak be.

A tavalyi év folyamán a cseh hatóságok mintegy 11 200 határsértőt tartóztattak fel, többnyire afgánokat, szíreket és marokkóiakat. „Csehország az illegális migráció szempontjából továbbra is tranzitország maradt” – áll a jelentésben. 

Az embercsempészek egyre többen vannak és egyre agresszívebbek

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorábancelmondta: az összesen 19 ezer magyarországi fogvatartott 10 százaléka, mintegy 2000 fő külföldi embercsempész, de a szegedi büntetésvégrehajtási intézetben ez az arány még a 20 százalékot is meghaladja. Az elfogott külföldiek – elsősorban bolgárok, szerbek, macedónok, illetve közel-keletiek – pedig sok többletfeladatot és kiadást jelentenek a hatóságok számára, például az elhelyezésük, vagy a tolmácsolás. Mindezek miatt havonta negyedmilliárd forinttal többet kell költeni a magyar költségvetésből. (Az már évi három milliárd forint, a szerk.)

Az illegális migráció a szomszédban zajló háború ellenére sem csökken, az embercsempészek is egyre többen vannak, s egyre agresszívebbek.

Idén eddig 133 ezren, tavaly egész évben 122 ezren próbáltak illegálisan bejutni az országba

Az illegális migráció 2015-ös nagy hullámában a nyár derekáig mintegy 600 embercsempészt fogtak el, miközben idén csütörtökig 999-t.

Vk-kommentár

Szóval elvtársak, küzdünk, mint malac a jégen, de a nemzetközi helyzet egyre fokozódik. Arra már nem tért ki Rétvári államtitkár, hogy nagy barátunk Szerbia ugyan miért nem segít be és miért nem szűri meg saját területén a bevándorlókat, vagy találn ez nem érdeke az Európai Unióba tartó szláv nemzetnek? Azt tudjuk, hogy Belgrád nem támogatja az európai szankciókat Oroszország ellen, sőt Alexader Vucsics Moszkva kegyeit (is) lesi. Nem véletlenül Szerbiában Vlagyimir Putyin orosz elnök a legnépszerűbb politikus. Így ér össze a Moszkva-Budapest-Belgrád triangulum és ebből is látszik: az illegális migránsokkal való riogatás és a Nyugat-Európát védő kerítés tövében elfogott emberek csupán egy hatalmi játszma részei. Ők csak „ágyútöltelékek” Putyin piszkos játszmájában, amiben az Európai Uniót akarja a végletekig legyöngíteni. Orbán és Vucsics pedig az orosz elnök két hűséges kesztyűbábja.

Forrás: KSH / MTI

Szerbiában Putyin a legnépszerűbb politikus

Friss híreink

]]>
https://varosikurir.hu/csehorszagban-a-lakossag-6-mig-magyarorszagon-2-szazaleka-kulfoldi-allampolgar/feed/ 0
A Heydrich elleni merényletre emlékezett Čaputová és Fiala Prágában https://varosikurir.hu/a-heydrich-elleni-merenyletre-emlekezett-caputova-es-fiala-pragaban/ https://varosikurir.hu/a-heydrich-elleni-merenyletre-emlekezett-caputova-es-fiala-pragaban/#respond Sat, 28 May 2022 04:55:24 +0000 https://varosikurir.hu/?p=185997

Petr Fiala cseh kormányfő és Zuzana Čaputová szlovák államfő pénteken közösen emlékezett Prágában a Reinhard Heydrich elleni merénylet 80. évfordulóján.

Fiala emlékeztetett, hogy az 1942. május 27-én végrehajtott merényletben Jozef Gabčík és Jan Kubiš is részt vett

„Ez a hihetetlenül bátor tett teljesen egyedülálló a második világháború történetében, és örökre bekerült a cseh történelembe” – írta a cseh kormányfő.

Gabčíkot, Kubišt és a merénylet többi résztvevőjét hősnek nevezte, akikről sosem szabad megfeledkeznünk.

A 80 évvel ezelőtt végrehajtott Antropoid akciónak Jan Kubiš és Jozef Gabčík révén szlovák résztvevői is voltak”tette közzé Čaputová a Facebookon.

A náci rendszerrel szembeni ellenállás áldozatairól való megemlékezést azért is tartja fontosnak a szlovák államfő, „mert elődeinknek olyan méreteket öltő gonoszsággal kellett szembenézniük, mint napjainkban egy velünk szomszédos ország lakosságának”.

Heydrich a nácik által megszállt Cseh-Morva Protektorátus ügyvezető protektora volt

Az SS-Waffen magas beosztású vezetője és a titkosszolgálat, a Gestapo főnöke is volt egyben.

„Ez volt az egyetlen sikeres merénylet, amelyet a Harmadik Birodalom valamelyik magas beosztású vezetője ellen követtek el” – mondta a TASR-nek Peter Šumichrast, a Hadtörténeti Hivatal igazgatóhelyettese.

A merényletet elképesztő méretű megtorlás, úgynevezett Heydrichiáda követte a Cseh-Morva Protektorátusban – terror, tömeges kivégzések, és végül 1942 júniusában Lidice és Ležáky települések lakosságának lemészárlása.

Gabčík 1912-ben született Poluvsíban, ami ma Rajecfürdő (Rajecké Teplice) része.

Forrás: Új Szó

Jill Biden Ungváron találkozott Zelenszkij feleségével

]]>
https://varosikurir.hu/a-heydrich-elleni-merenyletre-emlekezett-caputova-es-fiala-pragaban/feed/ 0
Mit lép Orbán? Csehország után Románia is kilép a budapesti székhelyű orosz bankból https://varosikurir.hu/mit-lep-orban-csehorszag-utan-romania/ https://varosikurir.hu/mit-lep-orban-csehorszag-utan-romania/#comments Sun, 27 Feb 2022 22:03:14 +0000 https://varosikurir.hu/?p=178798

Csehország után Románia is kilép a budapesti székhelyű, orosz többségi tulajdonú Nemzetközi Beruházási Bankból (NBB) az orosz-ukrán háború miatt – írja az adevarul.ro. Az orosz befolyás alatt álló NBB-nek kilenc volt, vagy jelenlegi szocialista ország a tagja, amelyeket pénteken a szintén tag Csehország szólított fel a szervezetből való kilépésre – számolt be a Reuters  nyomán a Telex.

Most viszont a román kormány maga közölte, hogy

az NBB-ből való kilépést lehetővé tévő eljárást kezdeményeznek.

Az NBB-t 1970-ben hozták létre a KGST-országok gazdasági fejlődésének előre mozdításáért,

akkor a keleti blokk minden országa tag volt még. A rendszerváltás után a szervezet veszített jelentőségéből és az Európai Unión belüli tagok egymás után léptek ki.

2012-ben Vlagyimir Putyin orosz elnök élesztette újjá az egykori kommunista blokk intézményét Moszkvában, 2015-ben pedig Magyarország is visszalépett a szervezetbe.

A Nemzetközi Beruházási Bank 2019-ben, amerikai tiltakozás ellenére tette át a székhelyét Moszkvából Budapestre. Akkor a legnagyobb kritikát a bank alkalmazottainak és vendégeinek szavatolt diplomáciai mentesség váltotta ki, ami szakértők szerint alkalmat adhatott orosz ügynökök, kémek beutazására Magyarországra, ezzel a schengeni övezetbe. Ezért is nevezték sokan már akkor

„kémbanknak” az NBB-t, a pénzintézet azonban többször is tagadta ezt a vádat.

A szervezetben Oroszországnak van a legnagyobb részesedése, Magyarország pedig a második legnagyobb tulajdonos

Csehország és Románia kilépésével az oroszoknak 50 százalék felettire fog növekedni a részesedése.

A szintén tag Lengyelországról, Szlovákiáról és Bulgáriáról egyelőre nem tudni, hogy tervezik-e a kilépést. Magyarország elvileg támogat minden Oroszország elleni közös uniós és más nyugati szankciót, de hogy az NBB-ből való kilépésbe belemenne-e az Orbán-kormány, egyelőre kérdéses. Ahogyan az is, hogy a kormány által ingyen biztosított budapesti irodaépületeit, azok biztosítását, valamint egy sor előjogot és sok pénzügyi szabály alól való mentességet – visszavonna-e a kabinet.

Az NBB budapesti székházát tavaly áprilisban Varga Mihály pénzügyminiszter adta át, augusztusban pedig Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Szijjártó Péterrel tekintette meg az épületet.

Az Egységben Magyarországért szombaton Oroszország Ukrajna elleni agressziója miatt azonnali szankciókat követelt a magyar kormánytól, ezek között pedig az NBB kiutasítása is szerepelt.

Háttér….

2019. februári cikkünkből….

Nem fizetnek adót, ha kell, magyar állam bérel nekik irodát vagy újít fel épületeket. Székházukba rendőr sem léphet be, minden vezetőjük diplomáciai mentességet élvez: ez csak néhány kedvezmény azok közül, amivel a fővárosba a csábítják az orosz Nemzetközi Beruházási Bankot.

Egy orosz többségi tulajdonú bank (47%) úgy kap a magyar kormánytól korlátlan felhatalmazást magyarországi tevékenységre, hogy lényegében kivonják a hazai jogalkalmazás és rendőrségi kontroll alól. Azt mondják, ez normális.

Bodnár Zoltán szerint

…ennek a banknak a jegyzett tőkéje 2 milliárd euró – a luxemburgi székhelyű Európai Beruházási Bank jegyzett tőkéje 100 milliárd euró – egy szabad szemmel nem látható intézmény. Nem csak nemzetközi kontextusban, hanem a magyar bankrendszer elemeihez hasonlítva is. Az EBB mérleg főösszege 380 milliárd forint, a az OTP hasonló mérőszámának 2,5 %-a. A futottak még kategóriába tartozik.

Megjegyezte, hogy

attól, hogy az EBB idejön, a maga kis motyójával, ettől Budapest még nem lesz közép-kelet Európai pénzügyi központ. Ennek tényleg az égvilágon semmi jelentősége nincs.

Mindenki szabadon jöhet-mehet?

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő véleménye:

…akiket ők meghívnak szabadon mozoghatnak az Európai Unió területén. Semmilyen vizsgálat alá nem vehetik. (…) Kicsit olyan, mintha ez egy követség lenne. (…) Oroszország stratégiáját ismerve azt kell mondja, hogy ez egyfajta rés a pajzson. Ide tudnak érkezni olyan emberek, akiknek nagyon fontos, hogy szabadon tudjanak mozogni és őket senki ne ellenőrizhesse.

Hozzá tette, hogy

ez a bank lehetőség arra, hogy könnyebben tudják – annál ahogy eddig is tették – a hírszerzési munkát végezni. Utánamentem és a parlament Nemzetbiztonsági Bizottsága nem kapott semmiféle tájékoztatást. (…) Ez egy olyan mértékű valami, – nem festem az ördögöt a falra – amiről az illetékes vezetőknek illet volna tájékoztatást kapniuk.

A pénz útját kell követni…

Mi az, amit ez a bank finanszírozni fog? Mire fogják igénybe venni? Kik lesznek a partnereik? (…) Mivel azok az ellenőrzőszervek, amelyek a Magyarországon működő bankokat ellenőrizhetik (…) ennél a banknál nem működik.

A teljes beszélgetés itt nézhető meg. Hogy mik is pontosan, amiket a magyar kormány beígért az orosz banknak? Olvassa el az alábbi cikkben!

 

Mit lép Orbán? Csehország után Románia is kilép a budapesti székhelyű orosz bankból

]]>
https://varosikurir.hu/mit-lep-orban-csehorszag-utan-romania/feed/ 1
Cseh miniszterelnök: Európa egy lépésre van a háborútól! https://varosikurir.hu/cseh-miniszterelnok-europa-egy-lepesre-van-a-haborutol/ https://varosikurir.hu/cseh-miniszterelnok-europa-egy-lepesre-van-a-haborutol/#respond Sun, 20 Feb 2022 15:29:22 +0000 https://varosikurir.hu/?p=178141

Európa egy lépésre van a háborútól, és a békés megoldás lehetősége egyre csökken – nyilatkozta Petr Fiala cseh miniszterelnök vasárnap a CT 24 közszolgálati hírtelevízióban – írta az MTI-re hivatkozva a karpathir.com.

Az eredetileg tíznaposra tervezett, Szövetségesi Eltökéltség-2022 kódnevű közös hadgyakorlat vasárnap ért volna véget, de a legújabb döntés értelmében egyelőre nem vonják ki Fehéroroszországból a gyakorlaton részt vevő orosz csapatokat.

Bármelyik pillanatban….

A cseh kormányfő úgy látja, hogy az orosz katonaság bármelyik pillanatban képes az Ukrajna elleni támadásra. Fiala kiemelte

a nyugati szövetségesek egységét Ukrajna mellett, amivel szerinte Vlagyimir Putyin orosz államfő nem számolt.

Hangsúlyozta, hogy az orosz támadás esetén a Nyugat készen áll kemény szankciókat hozni Moszkva ellen. Fiala szerint ezek a szankciók Csehországot is negatívan érintenék, de valószínűsíthető, hogy Prága ezért kártérítést kapna a nemzetközi közösségtől.

“A helyzet komoly és minden nappal komolyabb lesz. Nem túlzás azt állítani, hogy Európa egy lépésre van a háborútól, ami a közelmúltig teljesen elképzelhetetlen volt….”

– jelentette ki Petr Fiala. Rámutatott:

a diplomáciai tárgyalások eddig semmilyen eredményhez nem vezettek. Oroszország követelései nem reálisak, és nem kizárt, hogy Moszkva nem is akar eredményt elérni.

A cseh kormányfő szerint mindezek ellenére folytatni kell a diplomáciai tárgyalásokat, de a Nyugatnak készen kell állnia arra is, hogy azok sikertelenek lesznek.

“Az Ukrajna ellenei támadás esélye napról napra nagyobb…”

– mondta Petr Fiala.

Az orosz agresszió elhárításának alapfeltétele a Nyugat egysége – szögezte le a cseh politikus

Az a követelés, hogy már most szankciókat fogadjunk el Oroszország ellen, nagyon érzékeny – vélekedett Fiala. “Tudatosítanunk kell, hogy Oroszország csak érveket keres a támadáshoz és a megegyezés el nem éréséhez. Felesleges, hogy valamiféle konkrét lépéseinkkel érveket adjunk Oroszországnak” – tette hozzá a miniszterelnök.

Fiala emlékeztetett:

Csehország következetesen kiáll Ukrajna mellett, s már eddig is lőszert és egészségügyi eszközöket ajándékozott az ukránoknak. Amennyiben rosszabbodna az ukrán helyzet, Csehország kész további mintegy százmillió koronás segítséget nyújtani Kijevnek.

Prága Pozsonynak is felajánlotta, hogy kész katonai egységet küldeni a szlovák-ukrán határ védelmének megerősítésére.

Szlovákiából ilyen megkeresés azonban egyelőre nem érkezett

– jegyezte meg Petr Fiala a cseh hírtelevízióban.

A CNN az orosz-ukrán konfliktusról kérdezte Antony Blinken amerikai külügyminisztert,

aki úgy fogalmazott,

minden jel arra utal, hogy egy orosz invázió bármelyik pillanatban bekövetkezhet.

Hozzátette, mindent megteszünk annak érdekében, hogy megelőzzük ezt, mielőtt bekövetkezne – idézi az elhangzottakat a Portfolio.hu.

Arról is beszélt,

„ameddig a tankok nem kezdenek el berobogni és a repülők berepülni, mi minden egyes lehetőséget kihasználunk, hogy diplomáciai úton eltántorítsuk Vlagyimir Putyin elnököt ennek bekövetkeztétől.”

Blinken azt is elárulta, hogy Szergej Lavrovorosz külügyminiszterrel jövő hétre tervezett megbeszélése még mindig tervben van, ha addig nem kezdik meg Ukrajna lerohanását.

Kapcsolódó

 

Cseh miniszterelnök: Európa egy lépésre van a háborútól!

]]>
https://varosikurir.hu/cseh-miniszterelnok-europa-egy-lepesre-van-a-haborutol/feed/ 0
Vége a háborús helyzetnek, vagy figyelemelterelés zajlik? – Visszavonul az orosz hadsereg? https://varosikurir.hu/vege-a-haborus-helyzetnek-vagy-orosz/ https://varosikurir.hu/vege-a-haborus-helyzetnek-vagy-orosz/#respond Tue, 15 Feb 2022 10:55:19 +0000 https://varosikurir.hu/?p=177642

Az elmúlt hetekben több NATO-ország azzal vádolta Moszkvát, hogy az Ukrajna elleni invázió céljából vont össze erőket az ukrán határ közelében, amit az orosz fél valótlan állításnak mintősített. Friss hír, hogy megkezdték a felkészülést az állomáshelyükre történő visszatérésre az orosz déli és nyugati katonai körzet azon csapatai, amelyek részvétele véget ért az Oroszország területén zajló hadgyakorlaton, amit Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője közölt kedden Moszkvában.

…vagy…, vagy…

Oroszország állítja, hogy egyes csapatait kivonják az ukrán határról, és visszaküldik bázisaikra, aminek két jelentése lehet: Vlagyimir Putyin vagy meghátrált a háborútól vagy csak ezzel a húzással próbálja megtéveszteni a közvéleményét

– írta a Daily Mail. Az orosz védelmi minisztérium kedden közölte, hogy

a megszállt Krím-félszigetet és az ukrán határvidéket lefedő déli és nyugati katonai körzetekből hazaküldtek több egységet is.

A minisztérium arról tájékoztatott, hogy „véget ért a csapatok részvétele a gyakorlatokban” és most teherautókon, vasúti szerelvényeken visszatérnek eredeti támaszpontjaikra.

Ködös közlemény….

Azt nem tudni, hogy pontosan milyen alakulatokat vontak ki a térségből, vagy hogy miért, ám ez az üzenet éles ellentétben áll az egyik napról a másikra Washingtonból származó értesülésekkel, miszerint az orosz csapatokat egyre közelebb viszik a határhoz és „támadási pozícióba” helyezkedtek, azzal a paranccsal hogy a hét végére indítsák meg a terület megszállását.

Fotó van róla…..

Az orosz állami média által közzétett videók azt mutatják, hogy a krími Bahcsiszerájban tankokat raktak vonatkocsikra, és a korai órákban kihajtottak egy kelet-oroszországi bázisról. A műholdfelvételek szerint egyes táborok – például a jelnyai – elkezdtek kiürülni, miközben az ukrán határhoz közelebb eső, szoloti táborokban az elmúlt napokban nagyobb aktivitás látszott.

Az elmúlt 48 órában készült képek megnövekedett orosz katonai tevékenységet mutatnak Fehéroroszországban, a Krím-félszigeten és Nyugat-Oroszországban, beleértve a helikopterek, földi támadó repülőgépek és vadászbombázó repülőgépek érkezését is.

A Maxar Technologies nevű műholdképeket készítő cég szerint

látható, ahogy az orosz szárazföldi erők elhagyják a helyőrségeiket és a harci egységeket, és konvojként alakulatban vonulnak.

Arról egyelőre nincs szó, hogy az Ukrajna körül, többek közt Fehéroroszországban is zajló hadgyakorlatok véget értek volna, melyekkel egyes nyugati elemzők szerint Oroszország támadást akar elfedni.

Fotó: MTI/EPA/Maxar Technologies

Forrás

Az igényt ki kell elégíteni!?

Az ukrán szélsőjobboldali Azov zászlóalj, mely egyébként az ukrán nemzeti gárda különleges alakulatához tartozik, felajánlotta, hogy kiképzi az erre igényt tartó civileket, és megmutatják nekik, hogyan kell összeszerelni és szétszerelni egy fegyvert, megtanítják őket a lőszer betöltésére, valamint a célpontok meghatározására.

A csoport azt követően ajánlotta fel a civileknek a katonai kiképzést, hogy Oroszország az elmúlt hetekben több mint 100 ezer katonát sorakoztatott fel az ukrán határnál, az ukránok egy része pedig attól tart, hogy az oroszok valóban támadást indítanak majd az ország ellen, félelmükben pedig fegyverekhez nyúlnak.

Valentyna Konstantynovska, egy 79 éves idős ukrán nő például közölte, azért vesz részt a kiképzésen, hogy egy esetleges orosz invázió esetén meg tudja védeni családját.

Amerikai tisztviselők szerint ugyanis az orosz haderő felvonultatása, valamint tűzerejüknek jelentős növelése aggodalomra ad okot, és okunk van feltételezni, hogy záros határidőn belül valóban inváziót terveznek. Eközben már több ország is jelezte, hogy visszahívja állampolgárait Ukrajnából, valamint kiürítik a nagykövetségeket is: így tett már az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, és több más európai ország is tervezi állampolgárainak kivonását Ukrajnából az egyre fokozódó feszültség közepette – írja az Euronews-ra hivatkozva a liner.hu.

… közel a segítség…?

Csehország készen áll esetleges ukrán menekültek befogadására, ha kiéleződne Kijev konfliktusa Oroszországgal

– jelentette ki Petr Fiala cseh kormányfő a nemzetbiztonsági tanács hétfő esti rendkívüli ülése után Prágában.

“Felkészültünk különböző számú ukrán menekült befogadására…”

– mondta a miniszterelnök újságíróknak. A közelmúltban a cseh állam mintegy négyezer tarackágyú-lövedéket és egészségügyi csomagokat ajándékozott Ukrajnának, amely fenyegetve érzi magát Oroszország részéről.

A kormányfő szerint Csehország kész segítséget nyújtani Szlovákiának is, és szükség esetén azonnal rendőri alakulatot küldhet a szomszédos országba, amely segítene a szlovák-ukrán határ felügyeletében és védelmében. Hasonló cseh rendőri egységek már Magyarországon és Észak-Macedóniában is segédkeznek a határvédelemben.

A kormányfő megerősítette, hogy a kijevi cseh nagykövetséget és a lembergi konzulátust egyelőre nem zárják be. A cseh diplomaták családtagjai viszont már elhagyták Kijevet. Az ukrán fővárosban több mint húsz, a konzulátuson pedig mintegy harminc ember maradt dolgozni. A Cseh Légitársaság (CSA) szintén közölte, hogy egyelőre nem állítja le kijevi járatait, de figyelemmel kíséri a helyzetet. Három ukrán légitársaság, amely rendszeres járatokat üzemeltet Prága és Kijev között, szintén nem korlátozta tevékenységét. Csehországban jelenleg több mint 150 ezer ukrán állampolgár él és dolgozik, ezért a légijáratok iránt folyamatos az érdeklődés. (MTI)

Kapcsolódó

 

Vége a háborús helyzetnek, vagy figyelemelterelés zajlik? - Visszavonul az orosz hadsereg?

]]>
https://varosikurir.hu/vege-a-haborus-helyzetnek-vagy-orosz/feed/ 0
Félidős miniszterelnök? – Nem lenne ördögtől való, ha Márki-Zay Péter két éves kormányzása után 2024-ben Dobrev Klára venné át a miniszterelnöki feladatoka https://varosikurir.hu/felidos-miniszterelnok/ https://varosikurir.hu/felidos-miniszterelnok/#comments Thu, 25 Nov 2021 12:10:30 +0000 https://varosikurir.hu/?p=171543

A magyar ellenzéki előválasztásnak nemcsak az volt a tétje, hogy az egységes ellenzék mind a 106 egyéni országgyűlés választókerületben megtalálja az egyetlen jelöltjét, hanem az is, hogy kit indítanak harcba a miniszterelnöki posztért.

A két fordulós választási küzdelemben, taktikázás és szövetségkötés után az outsider jelölt Márki-Zay Péter szerezte meg az ellenzéki pártok, illetve választók támogatását. Ám mivel egy sikeresen megvívott országgyűlési választási kampány és győzelem után az Országgyűlésnek kell miniszterelnököt választani, még korántsem biztos, hogy MZP lesz a kormányfő. Persze most mindenki becsapásnak érezné, ha a leendő frakciók szövetsége más valakit terjesztene fel a köztársasági elnöknek kormányalakítási megbízásra.

Mégis játszunk el a gondolattal, hogy a frakciókat alakító pártok összeülnek és más megoldást találnak.

Pedig nem ördögtől való dolog lenne…

Az elmúlt hetekben három hasonló koalíciós szerződést is tető alá hoztak Európában. A szeptemberi Bundestag-választáson az SPD végzett az első helyen, a szavazatok 25,7 százalékával. Eddigi koalíciós társa, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége a története leggyengébb teljesítményével 24,1 százalékot szerzett, így már csak a második számú politikai erő Németországban. A Zöldek 14,8 százalékkal a harmadik helyen, a liberálisok 11,5 százalékkal a negyedik helyen végeztek.

A németországi választások

után a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) 177 oldalas koalíciós szerződést kötöttek. A kancellár-jelölt Olaf Scholz azt emelte ki, hogy az ország modernizációjára készülnek, így elkezdődik “a beruházások évtizede”, legelső intézkedéseik között pedig 9,60 euróról 12 euróra emelik az óránkénti bruttó minimálbért, amivel tízmillió munkavállaló helyzetét javítják.

Christian Lindner, a jobbközép irányultságú FDP elnöke – aki várhatóan pénzügyminiszter lesz az új kormányban – elmondta, hogy három, erősen különböző párt készül koalícióra, és “soha nem is titkolták” nézeteltéréseiket. Mégis együtt kormányoznak, mert egyesítik őket a fennálló viszonyok, a “status quo” meghaladásának és az ország modernizálásának szándéka.

Annalena Baerbock, a balközép irányultságú Zöldek társelnöke – aki valószínűleg külügyminiszter lesz – hangsúlyozta, hogy a három párt több “paradigmaváltásra” készül. A külpolitikában az a céljuk, hogy “visszatérjen az aktív európai külpolitika”, és a “közös diplomáciát” az “értékek és az emberi jogok vezéreljék”.

Kormányváltás Prágában

Csehországban az október 8-9-én lezajlott képviselőházi választásokat 27,8 százalékkal a hárompárti Spolu koalíció (ODS, KDU-CSL, TOP 09) nyerte meg, amely a harmadik helyen végzett kétpárti PirSTAN koalícióval (Kalózok, Polgármesterek és Függetlenek – 15,6 százalék) tárgyal az új kormánykoalíció létrehozásáról. Milos Zeman cseh államfő november 26-án, jövő pénteken kormányfővé nevezi ki Petr Fialát, a Polgári Demokratikus Párt elnökét. A 18 tagú kabinetben a Spolu koalíciónak (ODS, KDU-CSL, TOP 09) a miniszterelnökön kívül tíz minisztere lesz, a PirSTAN koalíció hét tárcavezetői helyet foglalhat el.

A jövőbeni kormány első alelnöke és belügyminisztere Vít Rakusan, a STAN párt elnöke lenne, a további három alelnök Marián Jurecka, a KDU-CSL elnöke munkaügyi és népjóléti miniszter, Ivan Bartos, a Kalózpárt elnöke regionális fejlesztési miniszter, Vlastimil Válek, a TOP 09 egészségügyi szakértője pedig egészségügyi miniszter lenne. A fontosabb tárcák közül a pénzügyminisztériumot Stanislav Stanjura (ODS), a védelmi tárcát Jana Cernochová (ODS), míg a külügyminisztériumot Jan Lipavsky (Kalózpárt) vezetné.

Új koalíció köttetett Bukarestben is

Megkapta a kormányalakítási megbízást Klaus Iohannis román államfőtől hétfőn Nicolae Ciuca ügyvivő védelmi miniszter, akit a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta nagykoalíció jelölt a posztra. A hárompárti koalíció, amely a nemzeti kisebbségi frakció támogatását is élvezi, jelenleg kétharmados többséggel rendelkezik a parlamentben, és így alkotmánymódosításra is képes. Az igazán érdekes, hogy a koalíciós megállapodás szerint a PNL és a PSD felváltva adja a kormányfőt, a cserére pedig másfél év múlva, 2023 májusában kerül sor.

Florin Citu PNL-elnök hétfőn kompromisszumos megoldásnak nevezte, hogy pártja a PSD-vel lépett koalícióra, és arról biztosította híveit, hogy ez nem “feltétel nélküli kompromisszum”. Szerinte az Európai Bizottság által jóváhagyott nemzeti fejlesztési ter (PNRR) magában foglalja az ország modernizálásának, költségvetési stabilitásának, európai elkötelezettségének feltételeit, a PNL pedig azon fog őrködni, hogy az új kormány teljesítse a PNRR-ben vállalt reformokat.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke rámutatott: egy ekkora többséggel rendelkező kormánynak kötelessége hosszú távú fejlesztéseket indítania, meg kell újítania az ország “megkövesedett” közigazgatási struktúráit, alkotmányos reformot kell végrehajtania. Az egyik legfontosabb teendő, hogy Romániát parlamentáris köztársasággá alakítsák át, ahol az államfőt a parlament választja meg – mutatott rá az RMDSZ elnöke.

Három ország, három koalíciós szerződés

Amint látjuk más-más a forgatókönyv Berlinben, Prágában és Bukarestben. Abban azonban nagyon közös mindhárom terv és leendő kormányzás, hogy sok pártnak kell együttműködnie, amit egy-egy összetett koalíciós szerződéssel pecsételtek meg.

Ez vár a magyar ellenzékre is, mert bizony a klasszikus polgári demokráciák játékszabályai leginkább az együttműködést díjazzák. Illetve látszik már az is, hogy a pandémia utáni új világot minél nagyobb konszenzussal kell majd megteremteni és átalakítani.

Az is elképzelhető, hogy a 2022-es magyar választási eredmények után a Budapesten megkötendő hatpárti koalíciós szerződés akár bukaresti mintára azt is meghatározza majd, hogy félidőben helycsere legyen a kormányrúdnál. Azaz, nem lenne ördögtől való, ha Márki-Zay Péter két éves kormányzása után 2024-ben Dobrev Klára venné át a miniszterelnöki feladatokat.

Forrás

 

Félidős miniszterelnök? - Nem lenne ördögtől való, ha Márki-Zay Péter két éves kormányzása után 2024-ben Dobrev Klára venné át a miniszterelnöki feladatoka

]]>
https://varosikurir.hu/felidos-miniszterelnok/feed/ 4
Feladták a leckét a csehek Orbánnak https://varosikurir.hu/feladtak-a-lecket-a-csehek-orbannak/ https://varosikurir.hu/feladtak-a-lecket-a-csehek-orbannak/#comments Thu, 11 Nov 2021 06:23:44 +0000 https://varosikurir.hu/?p=170571

Úgy látszik a V-4-ek közül a magyar vezetés, a leggyávább és koncepciótlanabb. Orbánék mindent a jövő évi választási esélyeik tükrében szemlélnek, így a járvány elleni védekezés lehetőségeit is. Rettegnek minden komoly lépéstől. Nem úgy például a csehek. Lenne mit tanulni tőlük.

Micsoda különbség

A magyar kormányfő folyamatosan azt mantrázza, hogy a kormány már nem tud több embert meggyőzni, hogy vegye fel az oltást.

A koronavírus okozta Covid-19 betegségben haldokló, illetve elhunyt személyek sokkoló fényképeivel próbálja ösztönözni az oltakozást a cseh egészségügyi minisztérium.

A tárca kimutatása szerint a 10,7 milliós Csehország felnőtt lakosságának 68 százaléka kapott már oltást, míg a hivatalos kormányzati cél a 75-80 százalékos átoltottság elérése.

Fekete propaganda az életért

„A kampány, ahogy a kormányfő fogalmazott, brutális, de realista lesz. Megmutatja, hogyan néznek ki a páciensek, akik nem akarták magukat beoltatni, és az intenzív osztályon végezték”

– nyilatkozott Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerdán Prágában újságíróknak.

„A kampány realista, mert eddig nem mutattuk meg az embereknek, hogy mit tud a Covid. Sokan ezért nem a tényeknek, hanem a hamis információknak hittek”

– jelentette ki Martina Koziar Vasáková miniszterhelyettes. Véleménye szerint a pandémia még legalább egy évig jelen lesz a cseh emberek életében.

Daniel Köppl, a tárca szóvivője megerősítette, hogy hiteles és hivatalos felvételekről van szó.

„Több száz képből válogattuk ki azt a tizenkettőt, amelyet a kampányban felhasználunk”

– közölte a szóvivő. Szerinte nagyon ügyeltek arra, hogy egyetlen képen se lehessen látni az arcot, illetve beazonosítani az illető pácienst. A megdöbbentő fotókat hasonló hangulatú szlogenekkel látták el, például:

„Elhitte a téves információkat”, „Úgy vélte, jobb még várni”, „Állandó kifogásokkal élt”.

Ellentmondó vélemények

A sajtóban, a portálokon és a közösségi hálózatokon megjelent képek nagy visszhangot váltottak ki a lakosság körében, sokan azonban bírálják a kedden indult kampányt.

Vojtech Petrácek, a prágai Műszaki Főiskola rektora a miniszternek írt nyílt levelében agresszívnek és erkölcstelennek nevezte a kampányt, amely szerinte inkább elrettenti, semmint oltásra ösztönzi az embereket.
Csehországban szerdáig 31 229-en hunytak el a Covid-19 szövődményeiben. A kórházakban jelenleg 3295 beteget ápolnak, közülük 486-an súlyos állapotban vannak. Az újonnan igazolt fertőzöttek napi száma az utóbbi napokban gyorsan emelkedik. Kedden mintegy százezer szűrés közül 14 500 hozott pozitív eredményt, március közepe óta ez a legmagasabb szám. A halálos áldozatok napi száma az utóbbi időben 30-50 között mozog.

Kedvező, hogy növekszik a lakosság érdeklődése az oltás iránt. Kedden 41 ezer adagot adtak be az orvosok. A koronavírus elleni oltás mindkét adagját eddig 6,2 millióan kapták meg. A harmadik, megerősítő oltást eddig 420 ezren vették fel – derül ki az egészségügyi tárca honlapján közölt nyilvántartásból.

Kapcsolódó

Duda Ernő professzor drámai jóslata a negyedik hullámról

csehek,

 

]]>
https://varosikurir.hu/feladtak-a-lecket-a-csehek-orbannak/feed/ 1 Orbán Viktor: A kormány már nem tud több embert meggyőzni a vakcina felvételéről nonadult
Két miniszterelnök a benzinkúton https://varosikurir.hu/ket-miniszterelnok-a-benzinkuton/ https://varosikurir.hu/ket-miniszterelnok-a-benzinkuton/#comments Wed, 29 Sep 2021 12:55:49 +0000 https://varosikurir.hu/?p=167481

A Respublika.hu megírta, hogy  az elmúlt egy hétben a cseh és a magyar miniszterelnök többet volt egymás társaságában, mint a saját családjával, még egy benzinkúton is jártak.

Már egy hetes a hír,

hogy Prágában a Gólyafészek-ügyben már harmadszor javasol vádemelést Andrej Babis kormányfő és egykori tanácsadója, Jana Mayerová ellen a rendőrség. A Gólyafészek nevű szabadidőközpont építésének 50 millió koronás (mintegy 700 millió forint) támogatása ügyében az európai uniós pénzek jogosulatlan megszerzésével gyanúsítják a cseh kormányfőt és munkatársát.

Andrej Babis a kezdetektől fogva tagadja, hogy visszaélés történt. Azt állítja, politikai kampányról van szó, amelynek célja eltávolítani őt a politikai életből Közben persze érkeznek a csehországi választások, így a „kölcsönös segítségnyújtás” jegyében előbb Babis járt a magyar-szerb határzáron és a budapesti „Demográfiai Csúcson”, ma pedig Orbán viszonozza a látogatás és katonai géppel elrepült Prágába.

A két miniszterelnök aztán Vodochody közelében beugrott egy MOL benzinkútra.

Részletek a Respublika.hu-n

Kapcsolódó

benzinkúton

]]>
https://varosikurir.hu/ket-miniszterelnok-a-benzinkuton/feed/ 1
„Szép a tartása, katonás!” – Orbán a kifutón….. https://varosikurir.hu/szep-a-tartasa-katonas-orban-a-kifuton/ https://varosikurir.hu/szep-a-tartasa-katonas-orban-a-kifuton/#comments Wed, 29 Sep 2021 10:49:00 +0000 https://varosikurir.hu/?p=167471

Orbán Viktor elindult és megérkezett Prágába, ahol egynapos hivatalos csehországi látogatásán Andrej Babis cseh kormányfővel „nem csak kávézni” tervez találkozni. Minderről közösségi oldalán számolt be a miniszterelnök.

„Szép a tartása, katonás!”

A kommentelők nagy része odáig van ettől a képtől:

„Megérkeztünk. // We have arrived.”

-jegyezte meg szerényen királyi többesben, miközben a helyiek katonai tiszteletadás mellett fogadta.

Az ájulat….

A hozzászólások között szemezgetve az derül ki, hogy teljesen mindegy, hogy merre repked a miniszterelnök, kivel találkozik és miről tárgyal, aki vuduzott, az alélva dicséri, a többiek bírálják a küllemét, a testtartását, vagyis olyan, mint egy kifutón lejtő férfi-manöken.

„Pár napja volt itt a cseh miniszterelnök, valamit elfelejtettek megbeszélni?”

„Szép a tartása, katonás!”

„Hajrá Miniszterelnök úr!”

„Kelet Európának össze kell fogni! Éljen a V4!”

„Ott is maradhatna, bár a csehek utálják, de, nem kicsit, nagyon!”

„Na most képzeld el ott a magas vékonyt,vagy a krumplikirályt!!!”

„A repülő es a szőnyeg amire Jakab Péter és Fekete-Győr Andras már sosem lép rá”

„Hatalmas kép!!! Big Boss!!!!!!!! Tehettek akár mit. Ő marad a Boss és kész.”

„Ez a fogadtatás nagy megtiszteltetés.”

„Köszönjük áldozatos munkáját! Úgy is Mi nyerünk 22-ben is. Hajrá OV22!!!”

„Elgondolkodtam rajta, hogy az „érkezésünk van” kifejezést eddig régiesnek gondoltam, de úgy látszik csak egy szolgai angol fordítás.”

„Ez igen, a kis ember nagy embernek érzi magát.”

„Eredményes tárgyalásokat kívánok a két ország érdekében. A történelmünk is összeköt. Orbán nagyon sokat tett a Kelet-Közép-Európai térség stabilitásáért és Európa gazdasági motorja most a mi térségünk!”

Frissítve!

Már kávéznak…., mit ad Isten: egy MOK-kútnál.

Kapcsolódó

 

"Szép a tartása, katonás!" - Orbán a kifutón.....

]]>
https://varosikurir.hu/szep-a-tartasa-katonas-orban-a-kifuton/feed/ 3