Connect with us

Kerítésen túl

Új cseh miniszter: a visegrádi együttműködés túlértékelt

Megosztás

Mikuláš Bek szenátor (STAN), a leendő kormány európai ügyekért felelős miniszterjelöltje azt mondta, gyengíteni szeretné Csehország kapcsolatait a jelenlegi lengyel és magyar kormánnyal, helyette Németországra és más nyugat-európai országokra akar összpontosítani – írta a Szabadeurópa.

Új cseh miniszter: a visegrádi együttműködés túlértékelt
Megosztás

Mikuláš Bek szenátor (STAN), a leendő kormány európai ügyekért felelős miniszterjelöltje azt mondta, gyengíteni szeretné Csehország kapcsolatait a jelenlegi lengyel és magyar kormánnyal, helyette Németországra és más nyugat-európai országokra akar összpontosítani – írta a Szabadeurópa.

„A visegrádi négyek túlértékeltek – mondta Bek. – A szenátusban szerzett tapasztalataim szerint lengyel és magyar kollégáim mindig is a segítségünket kérték a Brüsszellel folytatott ideológiai harcuk megvédésében. Hasznosabb párbeszédet folytattunk az osztrákokkal vagy a németekkel”

– tette hozzá a miniszterjelölt.

Ritkán szavaznak együtt a magyarokkal

Bek az első tagja a leendő cseh kormánynak, aki bírálta a Lengyelország, Magyarország és Csehország mellett Szlovákiát is magában foglaló együttműködést. Szavai összhangban vannak a szakértői elemzésekkel: októberben például az Europeum Intézet közzétette egy kutatás eredményeit arról, hogy a visegrádi országok politikusai hogyan szavaznak az Európai Unióban. Kiderült, hogy míg a csehek a szlovákokkal szinte teljes mértékben, 97 százalékban ugyanúgy szavaznak, ez nem mondható el a lengyelekről és a magyarokról. Náluk a csehek és szlovákok sokkal nagyobb valószínűséggel találnak egyetértésre a luxemburgiakkal, a finnekkel vagy a ciprusiakkal.

Más kormánytagok továbbra is fontos szövetségnek tartják a visegrádi országokat. Az Együtt párt és a Kalózpárt koalíciós megállapodásának szövegében az Európai Unióval és a NATO-val egyenrangú szövetségként emlegeti a V4-et. Mikuláš Bek ezt a mondatot is bírálta, azt mondta,

„beszélni fog erről a miniszterelnökkel”.

Kaczyński szövetségese is a kormánykoalíció tagja

A V4-együttműküdésről Beknek főleg az ODS nevű párttal, a kormánykoalíció legnagyobb tagjával lehet vitája. A párt ugyanis az Európai Parlamentben ugyanabban a képviselőcsoportban ül, mint a PiS. Bek esetében felmerült, hogy ő lehet az egyik olyan miniszter, akinek a leváltását a köztársasági elnök, Miloš Zeman követelheti a kormány beiktatásáért cserébe. Kettejük között régóta személyes konfliktus is húzódik, mivel 2013-ban Bek a Masaryk Egyetem rektoraként megtagadta, hogy Zeman felszólaljon az egyetemen. Erre válaszul az elnök nem hívta meg Beket a nemzeti ünnepségekre.

„Copyright (c) 2020. RFE/RL, Inc. Az újraközlést engedélyezte: Radio Free Europe/Radio Liberty, 1201 Connecticut Ave NW, Ste 400, Washington DC 20036.”

Kapcsolódó

 

 

Új cseh miniszter: a visegrádi együttműködés túlértékelt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük