Kedves Fideszre gondolkodás nélkül szavazó honpolgártársak! Ezt mivel magyarázzák? Vagy nem kell érvelés, elég, ha Orbán így gondolja helyesnek? Akkor is ilyen megértő, ha Ön is...
Kósa Lajosban „tisztelhetjük” azt a közszolgát, akit kijelöltek a Fidesz országos kampányfőnöke tisztre, – feltehetően múlhatatlan kommunkációs tehetsége okán – ami azt jelenti, hogy az Ő...
A kedd esti ATV-n futó Egyenes Beszédben Schmuck Andorról újra kiderült, hogy messze nem ellenzéki, éppen ellenkezőleg, úgy tűnik, Schmuck célja (feladata) nem más, mint a...
Több mint ezer kutató, diák írt levelet Webernek, hogy segítsen megmenteni az Akadémiát. De az országnak az volna a segítség, ha ezt úgy oldaná meg, hogy...
Mint éjszakai bolyongás után megpillantani az első halvány fényt, olyan volt a két ellenzéki párt sikere két hete, vasárnap. A rég eltemetett reményt hozta vissza a...
Alig néhány hónapja még úgy tűnt, hogy biztosra vehető az EPP és Orbán Viktor Fidesz pártja közötti szakítás, most azonban úgy tűnik, hogy Magyarországon erről mást...
Bedrogozva rongáltam meg Rogán plakátjait – állította a Fidesz 5 éve, 2 év múlva letagadták a bíróságon, hogy ők küldték el a közleményt az MTI-nek, 3...
Nem is tudom, mihez hasonlíthatnánk a Fidesz pávatáncos hitelességének „értékét”. Veszett fejsze nyele? Fabatka? Lyukas peták? Kanyi grand? Hajítófa? Mindegy! Nincs igazán jó hasonlat, akármit is...
A várakozásoknak megfelelően újra a német Keresztényszociális Unió (CSU) politikusát, Manfred Webert választották meg az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetőjének szerdán Brüsszelben. Az egyetlen jelöltként induló bajor...