Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász a háziorvosi szolgálat helyzetéről
Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász egy átfogó nagy interjúban mondta el véleményét az egészségügy ellentmondásos helyzetéről.
Ami fontos…
Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász egy átfogó nagy interjúban mondta el véleményét az egészségügy ellentmondásos helyzetéről.
A Pegasus-botrány árnyékéban talán még érzékenyebbek lettünk az indokolatlan „adatgyűjtésekre”, mint az említett titkos megfigyelési ügy előtt. Ebben az akusztikai környezetben különösen rosszul veszi ki magát.
Tegnap délelőtt azon elmélkedtem ugyanitt Merleky Béla a reneszánsz ember című írásomban, hogy mit keres a kardiológus professzor a nemzet virológusa szerepében. Azóta sajnos nagyot fordult a világ. Ismét kiderült, hogy a gödörnek nincs alja, megszólalt ugyanis a harmadik oltásról Müller Cecília is, azóta tudom, hogy a legmélyebb sötétség olykor a fejekben lakozik.
Miközben teljesnek tűnik a kapkodás kormányzati körökben az úgy nevezett harmadik oltás körül, ami azért kapja tőlünk, az „úgy nevezett” titulust, mert azok többségénél akinek be kell oltatni magát az első két akció eredménytelen volt, ezért ők nem harmadik hanem első oltást kapnak, szóval, a káosz közben megszólaltak a stratégiai szerepre „kárhoztatott” háziorvosok is.
Az Országos Mentőszolgálat irányítása alatt működtetnék 2022-től az addigra alaposan átszabott háziorvosi ügyeletet – derül ki a Népszava birtokába került dokumentumból.
Megfogadjuk-e az ismert rádiós műsorvezető javaslatát, ha egyre elkeseredettebben várakozunk oltásra? Heti lapzsemle arról, mit mondott pontosan a Klubrádióban Kun Zsuzsa.
Hadilábon áll a jogállamisággal Kásler Miklós miniszter, de az egész stábja is, ha úgy gondolják, hogy az egészségügyben az életviszonyainkat