Az Alaptörvény nem írja elő az állami szervek semlegességét a választási kampányban, ezért a Kúria helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) határozatát, amely elutasította Karácsony Gergely...
Kötcse nem Magyarország közepe, de majdnem:) Kevés olyan kistelepülés van az országban, ahova három miniszterelnök is kötődik. Antall József miniszterelnök sokadik felmenői telepítették be a térséget...
Törvénysértő volt az alsóbb fokú bíróságok döntése, hogy óvadékot engedélyeztek a 28 halálos áldozatot követelő dunai hajóbaleset miatt meggyanúsított hajóskapitány ügyében – mondta ki a Kúria...
Az MSZP, a DK és civil szervezetek azt várják a Kúriától, hogy vizsgálja felül korábbi, a devizahiteles ügyekben hozott állásfoglalását. Létezik devizahiteles ügy Szakács László, az...
Polt Péter legfőbb-ügyészi jogorvoslati indítványt adott be a Kúriához a dunai hajó-balesetben gyanúsított ukrán hajóskapitány óvadéka ügyében. A legfőbb ügyész szerint minimum aggályos az óvadék fejében...
Az MSZP új banki elszámoltatási törvény megalkotását sürgeti a devizahitelek árfolyamkockázatát illetően, és azzal vádolja a kormányt, hogy elvégezteti a piszkos munkát a bíróságokkal, és kiszolgálja...
Jogerősen érvénytelenné nyilvánított egy devizahitel-szerződést hétfőn a Fővárosi Ítélőtábla, mert a pénzintézet nem adott megfelelő tájékoztatást az adósnak arról, hogy az árfolyamváltozás jelentősen növelheti a tartozását...
Hivatalos papírja van róla a Kúriától a végrehajtó hatalomnak, hogy nem számít, ha a kormány egyik államtitkára a választási kampány kellős közepén megtámadja az elvileg független...
A Kúria két ügyben is kimondta kedden, hogy nem sértett törvényt a közmédia – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap sajtóosztálya az MTI-vel. Ez azt jelenti,...