A sanghaji egyetem éppen hogy nem tapló: igazi elit intézmény, a világ legjobbjai között van. De ahogy budapesti campusának építését nálunk intézik, az már csupa taplóság.
Éjszakai járőrünk hajnali 2 óra 58 perckor figyelt fel egy, a kijárási tilalmat feltételezhetően megszegő fekete színű Volkswagen mikrobuszra, amelyik a budai várból jövet hajtott fel...
A héten fontos tudományos felfedezést tettem. A koronavírus egyetlen mutációja sem veszélyes a taplóra. A taplógomba változatlanul burjánzik. Sőt, mintha nemcsak a vírus, a tapló maga...
Egy ilyen hét után egy igazi demokratikus országban, ahol valóban szabad és független a média, ezekben a percekben valamelyik nagy tévécsatorna vasárnap est műsorának élő adásában...
Az utcákon esténként kísérteties a csend, legfeljebb a koronavírus puha léptei hallatszanak meg talán a lélegeztető gépek halotti kísérőzenéje. Szétesőben lévő belső világod meddig tud ellenállni...
Sándor Mária szakápoló azt kérte Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy ne beszéljen egészségügyi szakami kérdésekről (vagy ha már megtette, azt a részt vágják ki a felvételből adás...
Ilyen a kék egyszer használatos gagyi maszk, amit magára húz a legtöbb ember március óta. Kimossa, sokszor fölveszi, majd eldobja, ha elszakad a maszk gumija vagy...
Sándor Mária gyermekszakápoló „az egészségügyi dolgozók, az ágy mellett állók nevében” kéri, hogy „vagy vegyék le ezt az adást az M1 műsoráról, vagy pedig ezt a...
Ez helyes. A szakemberek majd eldöntik, időben és jó irányban történtek-e az intézkedések. Valószínűleg megkésve, de legalább történt valami. Vajon miért? A Fidesz közismerten a közvéleménykutatásokra...