Mondhatjuk, ez is valami - korábban még ennyire, egyeztetni, sem voltak hajlandók. De semmi sem volt olyan, mint egy valóságos, érdemi egyeztetésen.
Hétfőn jelentették be a kormány strukturális átalakítását Palkovics László lemondása és az önálló energiaügyi minisztérium felállítása után. A pár órával később megjelent Magyar Közlöny már részletezi...
A Palkovics László vezette Technológiai és Ipari Minisztérium törvényjavaslatot nyújtott be a parlamenthez -ami már csak a "bátrak" gombnyomására vár- a "foglalkoztatási tárgyú jogszabályok" módosításáért. A tervezett...
A kormány elhalaszthatja a lakossági napelemes pályázatok második szakaszát – derült ki a Technológiai és Ipari minisztérium (TIM) hétfői közleményéből. A közleményben emellett arról tájékoztatnak, hogy...
Ha napokra bontjuk, 54 millió forintos napidíjért, ha hónapokra, havi több mint egymilliárdért szerződött tavaly decemberben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ma már Palkovics miniszter vezette...
Hétfőn két közpénzből eltartottunk is belefutott hús-vér magyar emberekbe, délelőtt Hollik István sunnyogott el gyorsan és baromi zavartan az őt kérdezők elől rendőri biztosítással, este pedig...
Az év végéig kaphatnak rezsicsökkentett gázt és áramot azok a mikrovállalkozások, amelyeknek a fogyasztása nem haladja meg, a pénteken a kormány által kiadott limiteket – írta...
Sok kisgyerekes szülő odáig lenne, meg vissza, ha a színészkedésre "szánt" kisdedet beválogatnák egy országosan vetített reklám főszerepére. Ám annak is örülnének fent nevezett felelős szülők,...
Ki, vagy mi lehetett az a mumus, aminek látványra gyáva futásra kényszerítették a köz szolgáit -a minisztériumi ellenőrt és a polgármestert- Kisvaszarban, a cirka 300 ember...