Szokásos rádiós locsogásában a kormányfő azt mondta, hogy az új vezéreszme a kereszténydemokrácia lesz, amely megvédi a határokat és az egy férfi-egy nő kapcsolatára épülő családeszmét...
Nincs jogunk tudni, hogy a miniszterelnök küzd-e olyan mentális problémával, amely alkalmatlanná teszi a kormányzásra. Súlyos etikai vétségnek számít, ha egy pszichológus „távdiagnózist” állít fel, ám,...
Orbán felmentette a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatóját. Majd rögtön ki is nevezte államtitkárnak maga mellé. Ezzel máris megkezdődött a központi hírszerzés kiépítése. A keddi közlönyben jelent...
Megszületett Orbán Viktor második unokája, aki a Johanna nevet kapta. A hírt a Facebookon tette közzé hétfő délelőtt a miniszterelnök. A Story magazin januárban írta meg, hogy Orbán Sára, Orbán Viktor...
Elöljáróban néhány axióma. Az első: Orbán Viktor Magyarországból olyan országot csinált, ahol semmi fontos nem történik az ő tudta, akarata és döntése nélkül. A második: egymilliárd...
Nehéz az életem, különösen mióta elfoglaltam az államot, és többé nem kijátszani kell, hanem működtetni és fenntartani a törvényesség látszatát. Az persze jelent némi könnyebbséget, hogy...
Európa gazdasági súlypontja fokozatosan keletre tolódik Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök a parlamentben úgy fogalmazott: „1990-ben még Európa volt a mi jövőnk, ma pedig mi vagyunk...
Persze nem jött ki jól belőle. A leváltott fejlesztési miniszter még egy bizottsági elnöki posztot sem kapott, pedig még azt is kilátásba helyezte, hogy lemond mandátumáról. Seszták...
Orbán Viktor részt vett Szófiában az Európai Néppárt (EPP) szerdai tanácskozásán, de – bizonyára nem véletlenül – lemaradt a csoportképről, amely a tanácskozáson részt vevő vezetőkről készült. A...