Még nagyságrendileg sem tudni, hogy mennyit költött a kormányzat a semmire sem jó védettségi igazolványokra. Az irreleváns adatokat tartalmazó plasztikkártyákat a beoltottaknak és a fertőzésen igazoltan...
Megjelent a Magyar Közlönyben a Pintér Sándor belügyminiszter határozata, amely részletezi, hogy holnaptól milyen enyhítések léphetnek életbe a március 27-én kiadott a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának...
„A magyar egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást” – kezdi Facebook-bejegyzését Kásler EMMI-miniszter. Hozzátette, „a politikai hangulatkeltések ellenére most a szakembereink elhivatottsága és teljesítménye...
A belügyminiszter tájékoztatta a MOK-ot és a parlamenti frakciók vezetőit a velük lefolytatott múlt keddi egyeztetés eredményeiről. A levélben Pintér Sándor összefoglalja, hogy a MOK mely, az egészségügyi...
Kásler Miklós a bukott miniszter, a kormány kegyelméből még a helyén ülhet, még monológokat mondhat, még engedik, hogy összevissza csacsogjon. A Fidesz ugyanis sosem ismeri be,...
Belátom, vacak a helyzet, a ránk telepedő pandémia nem idegbarát vírus. Azt azonban nem tudom ép ésszel elfogadni, hogy mennyivel jobb valakinek, ha bemószerolja haragosát, ellenlábasát,...
Szerdai hír, hogy a veszélyhelyzetben nem a múlt szerdán már rendeletben megnevezett országos kórház-főigazgató, Jenei Zoltán irányítja majd a kórházfenntartó csúcsszervezetet, hanem „az Operatív Törzs vezetőjeként...
Kijött a Magyar Közlönyben a múlt kedden létrehozott Országos Kórház-főigazgatóság (OKFŐ) jogköreit és feladatait tartalmazó kormányrendelet, és egy másik rendelet, ami meghatározza, a koronavírus-járvány miatti rendkívüli...
Orbán Viktor két „ülés” között bejelentkezett közösségi oldalán és közölte, hogy bevetik a katonaságot, akik besegítenek, ahol kell. Ne csodálkozzon tehát, ha rendőrök helyett a katonák...