Kubatov Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója Szegeden tartott fórumot, majd interjút adott a Délmagyarországnak. Két héttel a hódmezővásárhelyi időközi polgármester választás és nem egészen két hónappal...
Akár pártja reklámarca is lehetne. Kisugárzásában ott van a családanya felelőssége, a szakember céltudatossága, a közéleti ember harcossága. Dobrev Klára sokoldalú képességeit keretbe foglaló képzettségével, női...
Előzetes szóváltást követően megölte barátnőjét egy 29 éves férfi Szegeden. A gyanúsított ezt követően megpróbált öngyilkos lenni. Elszabadult indulatok Az eddig rendelkezésre álló adatok szerint a...
Amióta visszalépett – léptették – az MSZP elnökjelölti szerepből, nem beszélt médiamunkással. Most megtörte a csendet és nagyot szólt, amit mondott. Botka László, Szeged első embere...
Szeged fideszesei azt az ukázt kaphatták, hogy ne adják fel a Botka László ellen indított lejáratókampányt. Ennek minden erejükkel eleget tesznek, nem figyelve annak improduktív mivoltára....
Tizenöt fős társaság “rontott neki” kedden Szeged belvárosában a kormánypárt két aktivistájának nem sokkal dél után a belvárosban – állítják a Fidesz –aktivisták, akik olyan keménynek...
A szegedi kormányhivatal (!) adott otthont Bayer Zsolt könyvének – Ezért gyűlölnek! – bemutatójához, aminek alkalmából szóba állt a szegedma.hu újságírójával. A lovagkeresztes nem tudott parancsolni...