Lassan nem múlik el nap anélkül, hogy a regnáló közmilliárdokért meghirdetett és terjesztett gyűlöletkeltésének beérett gyümölcsével ne találkoznák az ország bármely szegletében. Hol egy stukker kerül...
Lehet, hogy csak nekem furcsa, ha egy kormánytag levelét a templomban, misén olvassák fel. Jó, tudom, Jézus azt mondta: "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré,...
Csömör nagyközség nagyjából 10 ezernyi lakosa minden bizonnyal jó szívvel fogadta, amikor Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mondott reformáció emléknapján a helyi református templom felépítésének örömére rendezett...
A magyar kormány ezután is kész a Magyarországi Református Egyház mellett állni, amikor majd az országos tisztújításuk után „új lendülettel fognak a magvetéshez, a vetés gondozásához...
„Amikor az állam forrást ad egy egyházi intézmény építésére vagy fenntartására, akkor a pénzt a legjobb helyre teszi” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a...
Az „olvasói levél” formáját választotta a Civil Összefogás Forum, (CÖF) -távol álljon tőlem, hogy megkérdőjelezzem, hogy egy hús-vér honpolgár felháborodását közölték- hogy felvessen egy „égető problémát”...
Budapest és Pest megye kivételével a vidéki templomok újranyitását javasolja a Magyarországi Református Egyház. És a fővárosi hívőkkel mi a terv? Mire ez a megkülönböztetés? Nyissák meg...
Pénteken adják át és szentelik fel Budapesten a VIII. kerületi Szent József-plébániatemplomot. A teljes körű külső rekonstrukció 800 millió forint állami támogatásból valósult meg, a belső...
Mit szólsz, milyen az élet? Az „egyház élő téglája”, Szikora Robi lesz az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus arca. Tudod, így van ez, hogy kell mindig egy...