Össztársadalmi bűnpártolás. Ha sarkítva akarnám meghatározni, mi zajlik a győri iskolai késelés kapcsán, ez jut az eszembe. Végtelenül naiv voltam, amikor arra kértem a szakértőket (pszichológusokat,...
Ugye emlékeznek még arra a momentumra, amikor Kövér László karanténba záratta a parlamentből tudósító újságírókat, vagyis, ahogy mondta: kijelölték a helyüket. Most az is kiderült, mire...
Meghökkentő, zavarba ejtő közleményt jelentetett meg az állami média egyik leágazásában, az MTI-ben. Mint arról a Városi Kurír is beszámolt, állítólag az egész külföldi tudósítói hálózatot...
Kósa Lajos nem fogta vissza magát Pakson, ahová kedden harmad magával fejtágítani érkezett. Páros lábbal állt bele Pálinkás professzorba csakúgy, mint a nem megbeszélt kérdést feltenni...
Meghalt Tóth Sándor író, József Attila-díjas költő, újságíró, az első szabadon választott Országgyűlés képviselője és jegyzője. Tóth Sándor 80 éves volt – közölte ifjabb Tóth Sándor...
Volt az a vicc, hogy a kongói őserdőben a bennszülöttek elkapnak egy angol, egy amerikai és egy orosz katonát. Mielőtt megennék őket, lehet egy utolsó kívánságuk....
A Pesti Srácok összes félművelt tollforgatója csatasorba állt egy újságírónak látszó kollégájuk mellett, aki ellenségnek nevezte a minap az összes ellenzéki pártot. Tollat kapnak, homlokukat ráncolják,...
„Egy kitartó, idealista szélmalomharcos, magányos újságíró ment el.” Kertész Péter Freddie Mercury és Tolerancia-díjas, Pulitzer-emlékdíjas újságíró, a szentendrei zsidó temető hivatalos gondnoka 2019. június 13-án elhunyt....
Ön szerint mi a dolga egy újságírónak? Az, hogy a tudtára kerülő visszásságoknak utánajárjon és nyilvánosságra hozza azokat, vagy az, hogy kizárólag azokat a ténynek mondott...