Semjén vadász ezúttal nem lőtt, hanem életet mentett

Nem először láttunk halszabadítást, hiszen ez volt Bacsó Péter 1971-ben készült Kitörés című filmjének ikonikus jelenete. Itt és akkor a fiatal Oszter Sándor dobálta vissza a vendéglő akváriumából a halakat a Dunába – bár a filmben Ő előbb megvette őket. Most valami hasonlót csinált az “öreg” Semjén Zsolt.

Tovább

Rab László: Csengettek, Mylord – avagy kitömött politikusok a vadászkutya-kiállításon

Orbán Viktor számításai szerint alakult az ellenzéki előválasztás, Dobrev Klára van beikszelve a tetű hatalom nyálmarketingjében ellenségnek. Márki-Zay és Karácsony polgártársak ezt a problémát szeretnék megoldani azzal, hogy összefognak ellene. Rab László szŰrreál összefoglalója a 39-es hétről.

Tovább

Nem bőgtünk le a Szarvasbőgő Európa-bajnokságon – Régi bőgő-nemzet vagyunk, nem csoda, hogy Európa-bajnok lett a magyar csapat!

Nem vicc ez, kérem! Vasárnap rendezték a XXII. Szarvasbőgő Európa-bajnokság döntőjét az “Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Kiállításon – közölték a szervezők. Kovács Zoltán büszkén jelentette, hogy Európa-bajnok lett a magyar szarvasbőgő csapat. Arról nincs hír, (még!) hogy mely városokban épülnek majd Mészáros gondos keze eredményeképpen szarvasbőgő stadionok, ahol a kis lurkók, a jövő szarvasbőgői gyakorolhatnak a megmérettetésekre, hisz régi bőgő-nemzet vagyunk!

Tovább

Rákay a kanyarban sincs…. – A vadászati kiállítás szakmai igazgatója már 650 ezer látogatót számolt össze

Emlékeznek még a nemzet kis matematikusára, aki 2002. április 13-án a Kossuth téren összegyűlt tömeget kétmillióra saccolta? Feltehetően lekörözte őt Bors Richárd, vadászati kiállítás szakmai igazgatója, aki a rendezvény teljes látogatószám 650.000-re kalibrálta. El is magyarázta, hogy az eddig megjelent számokkal ellentétben, miért Ő számol jól.

Tovább

A kutyát nem érdekli Semjén-Kovács vadászati cucca! – Videobeszámoló a tömeghiányról….. – No para, majd hétköznap, amikor hozzák a kötelezően érdeklődőket!

„Lenyűgöző és grandiózus.” Ezekkel a szavakkal mutatta be a Hungexpo-n szombaton megnyíló Vadászati és Természetvédelmi Világkiállítás vendégfogadó attrakcióját, a gigantikus, és épp ezért kissé bizarr szarvasfejet formázó agancsszobrot az esemény házigazdája, Kovács Zoltán államtitkár. A megnyitón még csak-csak voltak Kovács körül kirendelt érdeklődők, nem úgy vasárnap, amikor Gelencsér Ferenc, a Momentum képviselője ott járt.

Tovább

Így “világkiállítunk” mi !- Megnyitott a vadászati hogy is hívják…

Magyarországon dúl a közvéleménykutatások, szavazások időszaka, miért pont Semjén Zsolt ne interjúvolhatta volna meg a “szerencsés”, listából előugró állampolgárokat? Biztosan megtette, különben nem nyilatkoztatta volna ki ex katedra, hogy “a nemzet negyede” hobbija a vadászat!

Tovább

Jön Vuk! – Rettenetes időket élünk, de nem ezért

Rettenetes időket élünk. Nem elég, hogy tisztességben megőszült kormánytagok idegeit hergelik az előválasztási sátrak előtt kígyózó sorokkal, a sajtóhírek szerint még a miniszterelnök lánya és veje is külföldön tervezi a jövőt. Kezdődik? Ha nem volna elég a csapásokból, Schmidt Máriától a demográfiai csúcskonferencián megtudhattuk, hogy a nyugati ideológiák „nagyüzemi módon kasztrálják a férfiakat”. Ezek után nincs mit csodálkozni másik megállapításán, miszerint „a nyugati világ legnagyobb problémája a szex”. Ilyenkor szokta mondani a magyar, hogy irigylem a problémáikat.

Tovább

“Nem olyan bonyi a NER” – Egy év után nyert értelmet, hogy mit keres Várhegyi Attila, a hűtlen kezelésért elítélt fő-fideszes a Hollóházi Porcelángyár élén!

2020 januárjában állománygyűlés volt Hollóházán, ahol bemutatkozott az új tulajdonos, Várhegyi Attila. Igen, arról a Baranyából, azon belül is Siklósról származó Várhegyi Attiláról van szó, aki korábban kulturális államtitkár és Szolnok fideszes polgármestere is volt, de miután elítélték hűtlen kezelésért, kivonult a politika első vonalából. Ugyanakkor Várhegyi továbbra is a Fidesz legbelsőbb köreihez tartozó, befolyásos személy maradt, akit Orbán Viktor egyik befolyásos háttéremberének tartanak a mai napig. Kikiáltási áron, 175 millió forintért szerezte meg a patinás üzemet működtető céget

Tovább

Romlik a járványhelyzet, a kormány mégis a Vadászati kiállításra “gyúr”

Miközben szinte valamennyi szomszédunk ilyen, olyan intézkedésekkel igyekszik felvenni a harcot a járvány negyedik hullámával Orbán Viktor és kormánya  görcsösen ragaszkodik, már megint, egy orbitális hazugsághoz, miszerint semmi szükség megszorításokra. 

Tovább

Szabadon választott kötelező “tanulmányi kirándulás” a vadászati kiállításra? – A “biodíszletkedésért 4.000.-/gyerek a “szülői hozzájárulás”?

Úgy tűnik, mindent bevetnek a vadászati kiállítás szervezői, hogy a látogatottsággal ne legyen probléma, ha már milliárdokat költöttek a közéből a bulira. Érkezett már hír a “kötelező” egy egyetem minden természetvédelmi mérnök alapszakos, nappali tagozatos hallgatójának az önkéntes munka, meg, hogy a Fátyol iskolaprogram keretében ingyenes utazást és jegyeket biztosítanak a gyerekeknek és az őket kísérő felnőtteknek, ha hajlandók ellátogatni a rendezvényre. Most újabb “önkéntes” biodíszlet-várományosokról jött információ.

Tovább

Hadházy: a mélykeresztény stüszivadász hobbija iszonyatosan sokba fog fájni az országnak

Nyakunkon a soron következő giga-kormányrendezvény: a vadászati kiállítás. Többször beszámoltunk már a visszáságokról, amik létrejöttét övezik, kezdve a hatalmas bekerülési költségétől a világjárvánnyal nem törődő ajánlásig, miszerint a látogatóknak nem kell igazolniuk oltottságukat, nem kell maszkot, sem távolságot tartaniuk. Hadházy képviselő egy újabb “Semjénségre” hívta fel a figyelmet közösségi oldalán.

Tovább

Kötelező diákmeló -szigorúan önkéntes alapon!- az eredeti költségterv közel kétszázszorosáért, 77 milliárdért szervezett Vadászati kiállításon

Pénteken levelet küldött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) intézetigazgatója, Heltai Miklós az egyetem hallgatóinak, és tájékoztatta őket arról, hogy mindannyian kötelesek önkéntes munkában segíteni a 77 milliárdos költségvetésű Vadászati Világkiállítás megrendezését.

Tovább

Így lehet, hogy bejön a vadászati kiállításra beígért „legalább egymillió” látogató – Ingyen belépő mellé dukál az ingyen utazás is!

Nagy várakozással tekint a milliárdjainkat felemésztő Vadászati Világkiállítás néven emlegetett, Semjén miniszterelnök-helyettes és Kovács Zoltán, ez esetben a buli lebonyolításáért felelős személy. Van már operatív törzse is a rendezvénynek, meg hivatalos nemzeti pálesze is, már zajlik a köré csoportosított rendezvény-dömping, már csak a látogatók számáról kell gondoskodniuk.

Tovább