Csúcsrajár az Antall József Tudásközpont körüli botrány, középpontban a néhai miniszterelnök fiával

Lemondott az Antall József Tudásközpont (AJTK) teljes, háromtagú felügyelőbizottsága, valamint a kuratórium elnöke, Nógrádi György, a kormánypárti médiában rendszeresen szereplő biztonságpolitikai elemző. Az érintettek megerősítették lemondásukat a Direkt36-nak,írja a 444 az oknyomozó portál hivatalos partnere.

Már nem is állnak kapcsolatban Antall Péterrel

Nem akartak részletesen nyilatkozni, de többen utaltak arra, hogy a döntésükben szerepet játszott, hogy a Direkt36 feltárta: a kormányközeli politikaelemző intézetnél a vezetőség szívesen költötte a közpénzt például luxusutazásokra, az igazgató egyre magasabb fizetésére, drága tárgyakra, PR-szerződésekre. Többen hangsúlyozták, hogy már nem állnak kapcsolatban Antall Péter igazgatóval (a néhai miniszterelnök fiával).

A Direkt36 májusban mutatta be az AJTK költekezésének visszásságait, a szervezetet eddig csaknem ötmilliárd forinttal támogatta az Orbán-kormány az adófizetők pénzéből. Belső dokumentumok, pénzügyi beszámolók és az alapítvány ügyeit közelről ismerő források információi alapján többek között arról írt a Direkt36, hogy az AJTK vezetése évente 15-20 külföldi munkautazást bonyolított, és ezeken rendszerint luxushotelekben szálltak meg. Időnként alapítványi pénzből költöttek magánkirándulásokra, magánkórházra, professzionális fényképezőgépekre és márkás bőröndökre is.

Adósághegyek

A szervezet családi üzlet is: Antall Péter felesége az intézet igazgató-helyettese, ott dolgozik a feleség ikertestvére is. Tavaly Antall Péter juttatása már havi átlagban 6,9 millió forintra rúgott. Azt is kiderítettük, hogy miközben a kormányzattól évente százmilliós nagyságrendben kapott pénzt az alapítvány, mégis súlyosan eladósodott. Annyira, hogy végül közpénzből kellett kihúzni az adósságcsapdából.

“Április végén megjelent cikünk nyomán a Miniszterelnökség – az AJTK működésének fő támogatója – vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, az AJTK a „jó gazda gondosságával” költötte-e a rábízott közpénzt. A Miniszterelnökségnél többször érdeklődtünk a vizsgálat állásáról, de eddig egyszer sem kaptunk választ. A NAV is adóellenőrzést indított az AJTK gazdálkodása ügyében, ez azonban adótitok, így konkrétumokat nem lehet tudni arról, hogy mire bukkant az adóhatóság.”

A teljes felügyelőbizottság mellett távozott Nógrádi György, a kuratórium elnöke is. Bár az AJTK-t Antall Péter irányítja igazgatóként, a kuratóriumi elnök hivatalosan a legfontosabb vezető tisztségviselő az alapítványban, övé a felelősség a szervezet működéséért, ő írja alá például a beszámolókat, támogatási szerződéseket és egyéb hivatalos iratokat is. A 2020-as évről szóló, júniusban közzétett alapítványi éves beszámolón például még az ő aláírása szerepel.

Egy hozzászólás itt: “Csúcsrajár az Antall József Tudásközpont körüli botrány, középpontban a néhai miniszterelnök fiával

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük