Connect with us

Ez a nap

DK: a Fidesz pártállami módon üldözi a vele egyet nem értőket

Zaveczki Tibor Demokratikus Koalíció
Megosztás

A Demokratikus Koalíció (DK) volt képviselőjelöltje szerint a Fidesz nyíltan pártállami módon üldözi azokat, akik nem értenek egyet vele.

Zaveczki Tibor sajtótájékoztatóján ezt arra alapozva mondta, hogy állítása szerint azért rúgták ki a munkahelyéről, mert az ellenzéki párt színeiben indult 2014-ben az önkormányzati választásokon.

Ekkor a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft-nél dolgozott, és az október végén lejáró szerződését nem hosszabbították meg, mert azt mondták neki, ellenzéki színekben „nem kívánatos” a cégnél.

Zaveczki Tibor az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, ahol igazat adtak neki, de munkáltatója a munkaügyi bíróságra vitte az ügyet, ahol szintén elvesztette a pert. A nonprofit kft. ezen ítélet ellen is fellebbezett, ezért a Kúriához került az ügy. Ott a napokban keltezett friss határozattal jogerősen is a DK volt képviselőjelöltjének adtak igazat.

A politikus szerint történetéből is látszik, hogy a Fidesz pártállami módon üldözi azt, aki nem ért vele egyet. Hozzátette: a DK minden olyan embert képvisel, akit a véleménye miatt üldöz a Fidesz.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

DK: azonnal állítsák le a kilakoltatásokat!

DK: Magyarországnak részt kell vennie a közös európai menekültügyi politikában

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük