Connect with us

Ez a nap

A Fidesz korlátozni akarja a parlamenti képviselők jogait

Arató Gergely - oktatás
Megosztás

Az ellenzéki pártok így a Demokratikus Koalíció szerint is a Fidesz korlátozni akarja és akár meg is szüntetheti a parlamenti képviselők azon jogát, hogy szabadon bemehessenek közintézményekbe és ott információkat kérhessenek az intézmény működéséről.

Az ellenzéki képviselőket jogtalanul dobták ki a közintézményekből

A DK frakcióvezető-helyettese, kedden az Országgyűlés igazságügyi bizottságának ülése közben tartott sajtótájékoztatót. A politikus azt mondta, hogy a testület ülésének napirendjén szerepel egy olyan javaslat, ami felülvizsgálná ezt a jogot. Arató Gergely hangsúlyozta, hogy az ellenzéki képviselők tavaly decemberben, illetve idén év elején „több alkalommal is éltek ezzel a jogukkal”.

A beterjesztés azt is jelzi, hogy az ellenzéki képviselőket jogtalanul dobták ki a közintézményekből és jogtalanul korlátozták az információhoz való hozzáférésüket, hiszen ha nem így lenne, akkor nem kellene törvényt módosítani – jelentette ki a politikus.

A jobbikosok bocsánatot kértek rasszista kijelentéseikért, a fideszesek nem

Más témában kérdezték arról, hogy az utóbbi időben több olyan hangfelvétel is előkerült, amelyiken jobbikos politikusok antiszemita és rasszista kijelentéseket tesznek. Arató Gergely azt felelte, hogy ő most éppen a fideszes Pócs Jánosról olvasott olyat, hogy a roma holokauszton gúnyolódó videót vett fel és elégetéssel fenyegette egyik roma alkalmazottját.

A DK semmiféle rasszista kijelentést nem tart elfogadhatónak, de ha az már megtörtént, akkor azt tartják rendjén levőnek, ha azért az érintett elnézést kér. A Jobbik ezt megtette, a Fidesz nem – fogalmazott.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük