Connect with us

Ez a nap

DK: nevetséges hazudozásba kezdett Deutsch Tamás

deutsch hazaárulás-vádja
Megosztás

Úgy tűnik, hogy az önkormányzati választási vereség a Fidesz EP-képviselőinek idegeit sem kímélte. Deutsch Tamás mai közleményében azt állítja, hogy javaslatára az Európai Parlament 2020-ban 3 milliárd euróval emeli a kohéziós pénzeket.

Rövid állítás – sok hazugsággal

Mint a Demokratikus koalíció írja, meglepő, hogy egy ilyen rövid állításba mennyi hazugságot és csúsztatást tudott elrejteni a fideszes képviselő: az Európai Parlament egyetlen centtel sem emelte a kohéziós pénzeket. Deutsch ezt összemosta a kifizetési plafon megemelésével, és a Regionális Politika Szakbizottság ilyen tárgyú javaslatát nem is szavazta meg. Tehát még ez is az ő ténykedése ellenében történt.

A DK megérti, hogy ezek nehéz napok minden fideszes számára. Nyilván Deutsch Tamást is megviseli pártja váratlan mértékű önkormányzati választási veresége, ugyanakkor ez nem mentség a hazugságokra.

Kormányzati beleszólás nélkül

A Demokratikus Koalíció azért dolgozik Brüsszelben, hogy a jövőben közvetlenül az önkormányzatok kapják az uniós támogatásokat, a magyar kormány mindenfajta beleszólása nélkül. Erre éppen azért van szükség, mert Deutsch Tamás és főnökei az ország helyett évek óta a saját zsebüket gyarapíthatják a hazánknak szánt fejlesztési pénzekből.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük